Az orbáni puccsfagyi visszanyal

2012. március 08. 11:51

A bizonyítás terhe mindig azt illeti, aki valaminek a létét, megtörténtét állítja.

2012. március 08. 11:51

„A konspirációs feltevések hasonló rugóra járnak abban is, hogy a közvetlen alátámasztásukra szánt bizonyítékok meddig vezetnek el bennünket, és hol vagyunk kénytelenek megtorpanni. Azt el kell ismerni, hogy bizonyos esetekben a pró bizonyítékok valóban erősen mutatnak egy és ugyanazon irányba, és ennyiben  jogosan vetik fel a konspiráció lehetőségét. Csakhogy a konspirációs teóriák magának az összeesküvésnek a szervezésével és kivitelezésével kapcsolatos konkrét bizonyítékokat szokták nélkülözni. Pont annak dokumentálása hiányzik, hogy az adott összeesküvés tényleges fő- és mellékszereplői hogyan bonyolították az egészet, beleértve a nagy horderejű eseményig tartó belső kommunikációt. Ezt a hiányt pedig rendesen az összeesküvő csoport érdekeinek ecsetelése hivatott elfedni. Ha előkerülne egy hangfelvétel, amelyen a kormányfő az ország szándékos államcsődre futtatásáról beszél, vagy egy olyan dokumentum, amelyben  - mint egyes sajtóbeszámolók szerint állítólag erről beszélt volna a miniszterelnök a Fidesz vezetése előtt - a CNN prominens személyei egyeztetnek a magyar és külföldi diplomatákkal akár célokról, akár akciórészletekről, akkor nyilván alaposan el kellene gondolkoznunk.

Hogy miért fontos elvárnunk az érdekek felmutatásán kívül további, a szervezéssel és lebonyolítással kapcsolatos közvetlen bizonyítékokat? Könnyen megérthetjük, ha azt nézzük, hogyan tudná a kormányfő bizonyítani, hogy Szelényi Iván neki tulajdonított »
mesterterve« téves? Hogyan tudhatná bizonyítani, hogy szó sincs ilyesmiről, ha valóban szó sincs ilyesmiről? Hogyan tudhatná bizonyítani a CNN, hogy nem fogott össze Orbán ellen, ha valóban nem fogott össze? A tényleges összeesküvések mögött tényleges cselekvéssorok vannak, amelyek nyomot hagyhattak a világban: beszélgetések, üzenetváltások, titkosnak szánt, de megszervezett és ténylegesen lezajlott találkozók. A tévesen feltételezett összeesküvések mögött nincsenek ilyen cselekvéssorok, ezért nyomot sem hagyhattak a világban. Az összeesküvéssel meggyanúsított szereplőktől tehát nem várhatjuk el, hogy olyan további dolgot mutassanak fel, ami bizonyítja, hogy nem esküdtek össze. Egyszerűen: bizonyítani csak valaminek a létét lehet. Valami nem létezésének, meg nem történtségének bizonyítása, egy-két extrém esettől eltekintve, lényegében lehetetlen. Pont ilyen elvárásrendszert működtetnek egyébként a bírósági eljárások: a bizonyítás terhe mindig azt illeti, aki valaminek a létét, megtörténtét állítja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. március 09. 07:47
A tényleges összeesküvések mögött tényleges cselekvéssorok vannak, amelyek nyomot hagyhattak a világban: beszélgetések, üzenetváltások, titkosnak szánt, de megszervezett és ténylegesen lezajlott találkozók. Mint a mostani esetben is. Ott vannak a médiában közzétett "üzenetek", amiket az érdekeltek kritikátlanul és buzgón követnek. Akár annak idején a Pravdát. Kell ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték? Ez mada a corpus delicti.
gilice
2012. március 08. 15:43
Szegény, szegény magyarmentő Viktor! Az egész világ ellened van, téged bánt!... De te ugye majd megvédesz minket az EU-IMF pénzektől is, hiába akarják azt ránk tukmálni!
drieno
2012. március 08. 14:01
ezek szerint a charles gati forgatókönyvei sem léteznek az orbán kormány megbuktatására szólni kéne a 168 órának is, mert azok meg véletlenül kinyomtatták
Feyszáll
2012. március 08. 13:17
Ti beszéltek, büdös komcsik, akik húsz éve a legkülönbözőbb rágalmakat terjesztitek suttogó propagandával OV-ről és a fideszről, vagy bárki másról, aki nem teccik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!