Kérdeznék én valamit nőnap alkalmából!

2012. március 08. 11:18

A nőnap, mint olyan a Kommunista Internacionálé találmánya, Magyarországon pedig Rákosi Mátyás utasítására vezették be.

2012. március 08. 11:18
Fasiszta hipszter
Fasiszta hipszter

„Egyrészt miféle világnap az, amelyik a nőt leredukálja a férfival azonos lénnyé, pusztán azzal a különbséggel, hogy ha egy bizonyos napon nem kap valamit, akkor joga van hisztériázni, ezzel együtt elvárva a nőktől azt, hogy egy doboz bonbonért, egy giccses képeslapért, meg némi virágért eladják és elfelejtsék mindazt, amit nőként adott nekik az élet, hogy aztán büszke szingliként, gőgösen felhúzva az orrukat csupán az különböztesse meg őket, hogy egy japán rajzfilmekből ismert majomszáj van a lábuk között? Mert a nők különlegesek, épp csak nem úgy, ahogy a »nőnap« sugallja. Akik ugyanis kitalálták ezt a napot, elvettek minden tartalmat ebből, s egy doboz bonbont tették a helyére. A legtöbb nő ennek megfelelően nem is leendő anyaként, feleségként, társként tekint magára, hanem büszke és független individuumként, akinek jár a bonbon. Nem tiszteletből, hanem juttatásként. És nem kell hozzá gondolni semmit, nem kell emlékezni semmire: ajándék és kész. Aki pedig nem ad, az bunkó. Ennyi.

Másrészt: a nőnap, mint olyan a Kommunista Internacionálé találmánya, Magyarországon pedig Rákosi Mátyás utasítására vezették be. Célja a hivatalos deklaráció szerint nem is a nőkről, hanem a nők politikai és társadalmi eredményeiről való megemlékezés (volt). Vagyis arról, hogy sikeresen csináljanak robotot a nőkből, akik gyárba járnak ahelyett, hogy a család szíve és ereje lennének. Ezért kellene gratulálni nekik. (Nem is beszélve a feminista mozgalomról, amely kezdettől fogva nyíltan deklarálta, hogy célja a család intézményének megsemmisítése és a férfiak kirekesztése a társadalomból, de aki arra tippelne, hogy volt közük az »ünnep« feltalálásához, nem téved.) Kérdés: van ezen így mit ünnepelni? Mert ha igen, akkor megkérem férfitársaim, hogy a mai napon ne virágot osztogassunk a nőknek, hanem bányászkalapácsot, meg szeneslapátot. Ha pedig a barátnő ezután és/vagy ennek ellenére is hisztizik, javaslom, keressünk értelmesebbet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
garat
2012. március 09. 16:38
A nőnap, mint olyan nem a kommunista internacionálé találmánya, ugyanis az első internacionálé idején nem volt olyan, hogy kommunista/kommunizmus. A 2. Internacionálén illetve azt követően 1889-ben Párizsban "született meg" az Önök által annyira nem kedvelt kommunizmus. A szocializmus és a kommunizmus nem ugyanaz. Utópista szocializmus, kispolgári szocializmus, és tudományos szocializmus...a szocializmus, a munkásság anno akkori helyzete által életre hívott eszme egy-egy változata. A szociáldemokrata és kommunista megint nem ugyanaz. http://sulihalo.hu/ajanlo/aktualis/4981-a-nonap-eredete-nemzetkozi-nonap-2011
nyugalmazott tanár
2012. március 09. 07:58
A nőnapegy természetkárosító program. Kiirtották vele a hóvirágot, amit ma már védttként kell óvni - tőlük.
Soma
2012. március 08. 17:07
A nőnapnak semmi jelentősége. A családok zömében nem tartják. Aki akarja, vigyen virágot, nálunk ezen a napon nincs rá igény, mert csak kidobott pénz lenne.
magnamater
2012. március 08. 16:55
Ősi, szép szokás nőknek virágot adni, egy nő se érzi magát miatta leredukáltnak lenni Mióta a férfiak rájöttek, a nőkről több bőrt lehet lenyúzni, régi szép szokások kezdenek feledésbe menni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!