Báltermi visszhang

„Elég legyen annyi, hogy a bálban szabadon örülhetünk, feszültség nélkül együtt lehetünk. Az emberségünkhöz ez is hozzátartozik, a hit mélységei, a közös imádság, az ige feletti elmélkedés mellett meg kell lennie azoknak a lehetőségeknek, amikor az emberi kapcsolataink mélyülnek és színesednek tovább - más formában is. Egy könnyed többnapos kirándulás, egy gyülekezeti tábor, egy jó hangulatú építkezés vagy főzés és a bálozás is ebben segít. Hogy a mesterkélten és hibásan magunkra erőltetett egyházi szürkeségen átüssön a közösség színessége, életöröme. Illik ez a megváltottakhoz, de még mennyire! Istent dícséri az öröm, sőt még kifelé is üzenetté válhat - jééé, a keresztyének nem felejtettek el örülni, nem szoktak le a vidámságról sem!

Most böjt kezdődik. A báli szezonnak vége. Az asztalt leszedtük, és ez így van jól. De a böjt végén ott lesz a legnagyobb ünnep, amikor egy másik asztal lesz megterítve, és ugyanaz a közösség fogja körülállni. És a templomban ott lesz az is, akinek véletlenül ráléptem a lábára, amikor táncoltunk; az, aki ugyanazt a borvidéket szereti, mint én; akiről a közös asztalnál derült ki, hogy egy városból származunk, és mindkettőnket idesodort az élet. Emberek, akiknek a nevét talán a bálban tanultam meg, akikkel közös élményeket találtunk ott és akkor. 

Ez baj lenne talán? Ugye, hogy nem.”