Fogd a pénzt és fuss?

2012. január 06. 13:13

Sokan, egyre többen fogják kisebb-nagyobb megtakarításukat és viszik Ausztriába. Egyre tömegesebb méretet ölt a forintból és az országból való menekülés. Ez baj, nagy baj.

2012. január 06. 13:13
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

Az emberek reakciója érthető. Nem lehet őket hibáztatni. Amit tesznek, az jogszerű, nincs, aki számon kérhetné döntésüket. De nem biztos, hogy helyesen cselekszenek. Nem biztos saját személyes érdekeik, és nem biztos a nemzeti érdek tekintetében sem.


A forint most nagyon gyenge. Nem érdemes most azon lamentálni, hogy ezért mennyire felelős Orbán, a tény ugyanis ettől még tény marad. Tegnap végre mintha jól döntött volna a miniszterelnök, felhatalmazta Fellegi minisztert, hogy akár készenléti megállapodásról is tárgyalhat az IMF-fel, és mintha azt is megértette volna Orbán, hogy szinte bármi áron egyezségre kell jutni az EU-val is. Ha megállapodunk az IMF-EU párossal, ami a mai helyzetben valamennyiünk közös érdeke, akkor a forint magához térhet, erősödésnek indulhat. Akik most menekülnek euroba, azok ez esetben jelentős árfolyamveszteséget szenvedhetnek el. Ezt csak tetézi, hogy a forint betéteken érdemben magasabb kamatot lehet elérni, mint euroban. Persze mindenkinek magának kell dönteni.

Tegyük hozzá, mindannyiunkat veszélyezteti, ha tömegesen vándorol ki a pénz az országból. Két nyilvánvaló káros hatás azonnal látszik. A forint nagyarányú eladása tovább gyengíti az egyébként is rossz bőrben lévő nemzeti valutát. Ráadásul a kisebb lakossági betétállomány növeli a külföldi hiteleknek való kitettségünket.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bow-Lee & Chooty Gaetsy
2012. január 06. 20:25
A kormány megvédi a bankbetéteket. Érted, megvédi. Ideje már ilyeneket odamondani. Mindig is kiváncsi voltam a pengős buli idején történtekre, köszi vitya az ingyen időutazást, örök hála. KÉT-HAR-MAD! Új jelszó:inkább nézzenek b*zinak, mint fideSSesnek!
Csigorin
2012. január 06. 19:09
szerintem direkt igy mondja mert kihasznalja sajat piszkos Fred effektusat. tudja, hogy ha azt mondja hogy nehogy kivegyuk akkor kivesszuk. emberek, nem bedolni!
drieno
2012. január 06. 18:59
csaba lászló az atv-n http://atv.hu/videotar/20120106_egekben_az_euro_ara_no_a_csodkockazat a vége felé emlékezik meg a betétkivonásról
Wildes Mannle
2012. január 06. 18:36
Ferenc szartárs a mi aranytojást tojó tyúkunk, minél tőbbet kotkodál annál jobb lesz! Két év múlva dicsekedni fog majd a legújabb könyvében ,hogy a banki betétek zárolását ő találta ki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!