Piacgazdaság

2012. január 13. 07:32

Mindenki tudja, hogy ezek mögött az „állatvédők” mögött mindig ott áll egy gazdasági társaság és egy gazdasági érdek. Sok pénzzel, akarattal, elszántsággal, és a világ összes aljasságával.

2012. január 13. 07:32
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Tegnap jött a hír: valamilyen állatvédők feljelentették Brüsszelben Magyarországot, mondván, a Törökországba irányuló szarvasmarhaexport szörnyű állapotok között zajlik, és az állatokat nagyon megviseli a hosszú út. Egyszersmind felszólították Brüsszelt, tiltsa meg Magyarországnak, hogy marhát exportáljon Törökországba.

Az egyik magyar illetékes pedig mindjárt nyilatkozott, és elmondta, az export negyven százalékát teszi ki a Törökországba irányuló kivitel, ha ez bedől, azt nem heveri ki az ágazat. S ki tudja, hány százezer magyar ember, család reménye, megélhetése, élete lesz oda ismét.
S most persze ismét Brüsszelen a sor.

S ahogy Brüsszel viselkedik mivelünk, nincsenek illúzióim: hamarosan érkezik majd egy dörgedelmes levél onnan, a szegény szarvasmarhák védelmében, komfortjukat védendő. És hamarosan felkerül majd a netre valamilyen film is, amelyen kínlódó tehenek lesznek láthatók. Nem szükséges, hogy azok a felvételek Magyarországon vagy magyar tehenekről készüljenek – elég, ha az lesz aláírva. Mint a libatömés, libamáj ügyében.

A törökök pedig, akik valamilyen érthetetlen oknál fogva nagyon szeretnének bekerülni ebbe az unióba, meg fognak rettenni, fel fognak háborodni – és majd a távoli Németországból, Franciaországból és Spanyolországból importálnak ezután marhát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalasnyikov
2012. január 14. 04:12
türelem Uraim, idén szeptembertől Oroszország kénytelen megnyitni piacait mint a WTO tagja és akkor igencsak lesz hová értékesiteni a negyedelt , fagyasztott marhát, félsertést és élőállatot. Addig is jobb lenne,ha arról gondoskodnának,hogy addigra legyen mit exportálnunk.
pepe79
2012. január 13. 12:15
Azért akik minuszt nyomtak erre a cikkre kíváncsi lennék hol élnek. Kik azok a f*szkalapok akiknek az tetszik, ha a földön fekve is belénk rúgnak?
asi
2012. január 13. 12:02
http://hirszerzo.hu/nyuzsi/201.. Kínos: külföldről pénzelték a Fideszt! ..... Kész átverés show...
már foglalt
2012. január 13. 11:43
"Mindenki tudja, hogy ezek mögött az „állatvédők” mögött mindig ott áll egy gazdasági társaság és egy gazdasági érdek." A helyes megfogalmazás inkább az,h bizonyos jobboldaliak szeretik ezt hinni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!