Alaptörvénykultusz történelmi tablóval

2011. november 11. 19:58

Az egész nemzet számára készült alaptörvényt illusztráló tabló az elmúlt százötven év magyar történelmét kizárólag a jobboldali szemléleten keresztül láttatja.

2011. november 11. 19:58
Miklósi Zoltán
Szuverén

„A miniszterelnök szerint azért volt szükség új alaptörvényre, mert a rendszerváltás alkotmánya csupán »technokrata szabályhalmaz«, amely ezért »nem tisztelhető«. Úgy látszik azonban, a gyakorlatilag titokban elkészített, a demokratikus parlamenti ellenzék bojkottja mellett megtárgyalt, és tiltakozó utcai tüntetések közepette elfogadott új terméket azért nem tartja annyira jónak, hogy bízna abban, a széleskörű társadalmi tisztelet magától kialakul majd, ezért ésszerű, hogy állami kultuszt igyekszik teremteni köré. Már maga a próbálkozás is elutasítást szült nem csak baloldaliak és liberálisok, de a függetlenebb konzervatívok között is. Az alaptörvény díszkiadásának illusztrációjául szánt festményeket pedig a jobboldali média állami vagy közvetlen fideszes kontrolltól független része szinte egyöntetű fanyalgással fogadta. Már-már az az ember benyomása, hogy a kultuszteremtés váratlan nehézségekbe ütközhet.

A legtöbb kommentárt a 2006. október 23-i rendőri lovasrohamot ábrázoló alkotás vonzotta. A szuverén.hu rendszeres olvasói tudhatják, hogy ez a fórum az akkor történteket a rendszerváltás óta esett legsúlyosabb jogsértések között tartja számon, és az akkori koalíciót támogató közszereplők zömének az ügyben akkor és azóta tett megszólalásait nem kielégítőnek, illetve elfogadhatatlannak látja. Ezért hiba lenne, ha a kormány baloldali és liberális ellenzői az egyébként tényleg zavarbaejtő festményben csak a kurzusművet vennék észre, és nem látnák meg benne azt a traumát, ami máig érzelmi kapcsot teremt a szélsőjobb és a demokratikus jobboldal között, és a jobboldalra nem nyitott fiatalabb nemzedékeket is távol tartja az akkor kormányzó politikai erőktől és vezetőktől. Látni kell, hogy a téma látványos kormányzati szerepeltetése éppen ezt az ideológiai funkciót szolgálja: a súlyos gazdasági gondok, a csökkenő támogatottság és a pánikszerű kapkodás közepette ez a kérdés alkalmas arra, hogy egyben tartsa a jobboldali szavazótábor radikális és mérsékelt részét, legalábbis addig, amíg nem változik meg gyökeresen a baloldal hozzáállása az akkor történtekhez. Ezért ha az akkor kormányzó balközéppel politikailag folytonos vezetők és közszereplők komolyan gondolják, hogy a jobboldal demokratikus részével egyszer szót érthetnek például alkotmányos alapkérdésekben, akkor az egyébként indokolt gúnykacaj mellett az akkori szerepükkel való őszinte szembenézésre is alkalmat kellene most találniuk.

Másfelől azért sem volna helyes a lovasrohamot ábrázoló festményt állítani a kritikák középpontjába, mert a többi alkotás együttesen sokkal többet árul el az alaptörvény identitásáról és arról a rezsimről, amit szerzőik látni szeretnének Magyarországon. Az elvben az egész nemzet számára készült alaptörvényt illusztráló tabló ugyanis az elmúlt százötven év magyar történelmét kizárólag a jobboldali szemléleten keresztül láttatja, a különböző korszakokból pedig csak a jobboldalnak kedves motívumokat és figurákat mutatja be, a jobboldalnak tetsző módon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2011. november 12. 12:11
". Az elvben az egész nemzet számára készült alaptörvényt illusztráló tabló ugyanis az elmúlt százötven év magyar történelmét kizárólag a jobboldali szemléleten keresztül láttatja, a különböző korszakokból pedig csak a jobboldalnak kedves motívumokat és figurákat mutatja be, a jobboldalnak tetsző módon.” Igen, ez igy van elvtárs! Az oka az hogy a vörösfasiszták kétszázmillió áldozatának képei, nem férnek fel a világ egyetlen tablójára sem. Itt van európában az idő amikor a két fasizmusról egyformán emlékezzünk meg. Mindegy hogy a szine, barna vagy vörös. 2008- től a világpolitikai helyzet alapvetően megváltozott, eljött a baloldal bűneinek számonkérése!
korona
2011. november 12. 08:53
jav:szálinisták=sztálinisták
korona
2011. november 12. 08:52
jav:árulóvá=árulóivá
korona
2011. november 12. 08:44
Akik lepaktáltak a megszállókkal 1945 után, azok a nemzet árulóvá lettek. Akik lepaktáltak ezekkel az árulókal, maguk is árulókká váltak 65 éven keresztül. Ez az úgynevezett baloldal. Ők a szálinisták utódai mind a mai napig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!