Túl a barikádokon

 „A szemben álló politikai felek háborúsága meggyőződésünk szerint csak akkor csillapítható, ha - közös, demokratikus, magyar nemzeti narratíva híján - elfogadunk bizonyos pontokat egymás világképéből, történelemszemléletéből és identitásából. A szabad Magyarország akkor fog politikai értelemben konszolidá­lód­ni, ha készek vagyunk arra, hogy kö­zösen fogadjunk el egymásból valamit. Hiszünk abban, hogy a Magyar Köz­társaság bármikori alkotmányában egyszerre van helye egyfelől a Szent Korona-tanára, Szent Istvánra és a kereszténységre tett utalásoknak, másfelől 1848, 1956 és 1989-90 dicső emlékezetének, valamint a vészkorszak és a kommunista diktatú­ra áldozatai előtti tisztelgésnek - ahogyan ezt a kollégáinkkal készített alkotmánytervezetben be is mutattuk (igyirnankmi.blog.hu). Ha azonban a jelenleg a politikai közösség nagy családjai képtelenek megállapodni olyan kérdésekben, amelyek identitásuk alapjait érintik, akkor nem a megegyezést ellehetetlenítő érvek megkeresése a feladat, hanem a jogállami és legitim többséget képező megegyezés, amely a hatályban hagyás mellett gyakorlati értelemben zárójelbe tesz bizonyos alkotmánybeli rendelkezéseket. Mindez nem lenne példátlan Európában: a portugál alkotmány preambuluma a mai napig - a hetvenes évekből ottmaradt zárványként - a szocialista társadalom felé vezető út megnyitásaként hivatkozik az ottani demokratikus átmenetre, ebből azonban napjainkban egyrészt nem következik a portugál piacgazdaság alkotmány általi veszélyeztetettsége, másrészt valójában természetesen nem a szocializmus felé tart Portugália gazdasága. Nincs kétségünk afelől, hogy a magyar alaptörvény bevezető rendelkezései is hasonló sorsra fognak jutni.(...)

A Fidesz-KDNP pártszövetség ellenzékének a parlamenti többség ismételt megszerzéséhez vezető úton először reflektálnia kell az elmúlt húsz év hibáira. Ennek részeként fel kell ismernie annak kényszerét, hogy esetleg mégoly nemes és magasabbrendűnek vélt világképével szemben van egy másik világ, egy másik Magyarország, amely rendelkezik saját szimbólumokkal, saját tabukkal és ikonokkal. A tartós politikai konszolidációhoz éppen az vezet, ha ezeket tiszteletben tartjuk, és megteremtjük azon polgári fejlődés intézményi feltételeit, amelyet az új alaptörvény sajnálatosan nem biztosít, és amely fejlődés idővel olyan polgári Magyarországot teremt, amelynek politikai diskurzusa majdan meghaladja az elmúlt évtizedek szimbolikus barikádharcait. De ha elvi éllel visszakényszerítjük magunkat a barikádok mögé, és megtiltjuk a kompromisszumkötést, akkor egy újabb területen reprodukálunk mindent, amit el kellene hagynunk az elmúlt húsz év magyar közéletéből.”