Igazságügyi szakember

2011. július 10. 10:13

Az állítólagos felbujtót és tevékeny bűnpártolót szabadon engedni a baloldali elfogultság mintapéldája.

2011. július 10. 10:13
Ugró Miklós
MNO

„Egyértelmű, de legalábbis valószínű, hogy Varga Béla bíró úrnak az egykori állam-, a jelenlegi utódpárt képviselőihez húz a szíve, s döntéseiben az ő »jogegyenlőségüket« igyekszik érvényre juttatni. Persze Varga bíró úr nem a kémkedési ügyben hozott döntést, hanem a gyanúsítottak pillanatnyi státusát igyekezett elrendezni, de amit gondolt, határozott és tett, az, meglehet, egybevág a politikai, etikai meggyőződéssel, de ellentmond a józan észnek. Mert egy kémkedési ügyben házi őrizetbe helyeztetni azt, aki a hazaáruláshoz hasonlatos, súlyos bűnnel, kémkedéssel gyanúsítható, az magyarázható még a bíró nagylelkűségével, de az állítólagos felbujtót és tevékeny bűnpártolót szabadon engedni ez esetben a baloldali elfogultság mintapéldája.

Milyen kémkedés lehet az, ahol azokat a gyanúsítottakat, akiknek egyedülállóan széles és hatékony kapcsolatrendszerük van, nem kell gátolni abban, hogy összebeszéljenek, befolyásolják (megfélemlítsék) a tanúkat, eltüntessék a bizonyítékokat, kivonják magukat a büntetőeljárás hatálya alól? Ugyanis ha a kémkedésnek semmi jele nem mutatkozott volna, akkor Varga bíró úr már most lezárhatta volna az egész purparlét, de ő inkább beérte a házi őrizetbe vett tettessel, a szabadlábon védekező felbujtóval és bűnpártolóval, amely eljárás egy bolti lopás esetében elmegy, de kémkedési ügyben mégiscsak nonszensz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepi
2011. július 10. 19:07
No, Ugorgyunk Miklós ! Írjál valami szépet is a kormányunkról, ne fejezzük be a napot ilyen szomorú hírrel, hogy a bírók még mindig nem részei a nemzeti együttműködésnek.
Aldo Raine hadnagy
2011. július 10. 13:08
Na,a kis bokorugró miklós jó kis per elébe néz. Egyébként,mivel állandóan a fidesz seggét nyalja,sőt ebből él,tudhatná a legközelebbi forrásból,hogy miért is döcögős ez a koncepciós eljárás.Mert maga az ügy sem létezik,csupán a szokásos fidesz gumicsont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!