Én lóháton fogok bemenni

2010. augusztus 25. 10:15

Mert az MDF olyan mint az Overdose. Interjú.

2010. augusztus 25. 10:15

„Én 28 évig olyan pozícióban voltam, hogy szétkorrumpálódhattam volna, de nekem ezt a szakmai tisztességem nem engedte meg. Az a baj, hogy a fővárosi önkormányzatnak bármilyen területére tévedünk, arról szól a történet, hogy kinek a zsebébe vándorol a pénz. Ha döntési helyzetbe kerülök, akkor itt betűről betűre végig kell nézni az összes szerződést, és rendet rakni.

Hasonló rendtevést, azaz ahogy mondta, tereprendezést és kiszellőztetést ígér Tarlós István is. Hogyan különbözteti meg magát tőle?

Úgy, hogy tessék megnézni a III. kerületi önkormányzatot, vajon mennyire van ott kiszellőztetve. A másik pedig, hogy igen jelentős pozíciót töltött be Tarlós István ellenzéki frakcióvezetőként. Ott miért nem lehetett már időben kiabálni?

Ön szerint mekkora az esélye, mi tartana jó eredménynek?

Én leszek a győztes. Van, akit a vállunkon visznek be, vannak, akik gyalog mennek be. Én lóháton fogok bemenni. Mert az MDF olyan mint az Overdose. Az Overdose-ról tudja mindenki, hogy amikor árverés volt, ő maradt ott utoljára, mint egy csenevész, gyenge ló. Megvette ez a zseni magyar ember, és ki ma az Overdose? Na, ezt fogja elérni az MDF is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kendrew
2010. augusztus 28. 20:17
A hasonlat elég merész Azon azért érdemes lenne kicsit elgondolkozni, hogy a jelenlegi borzalmas budapesti politikai kínálatban egy volt rendőr határozottságával tényleg ráncba szedheti a fővárost. Mondjuk a mandineren az a divat, ha fikázol, ez most nem úgy sikerült.
kerbaim
2010. augusztus 25. 19:33
MDF. 23 év. Overdosed...
gilyanpeter
2010. augusztus 25. 17:29
Remélem Overdose nem jut az mdf sorsára!
Öreg
2010. augusztus 25. 15:40
Ha kap 1000 db szavazatot, azt nem az MDF -re adják. De ez a manusz, ha nem szólt volna, bölcs maradt volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!