Túljátszott elnökválasztás

2010. július 01. 10:01

A hitelesség könnyen kopik. Azt pedig bizonyosan tudjuk, hogy nélküle a kormány alkalmatlanná válik feladatára.

2010. július 01. 10:01

„Schmitt kétségtelenül nem jogász, főként nem az Alkotmány jeles tudója és magyarázója, márpedig az elmúlt öt évben, amikor Gyurcsány Ferenc és kormánya súlyosan kibillentette helyéről a demokratikus normákat és értékeket, múlhatatlanul szükség volt Sólyom ebbéli képességére és állhatatosságára. (Gondoljuk el, ha ugyanezekben az időkben - az MSZP akarata szerint - Szili Katalinnak hívják a köztársaság elnökét...)

Csakhogy a hazai politikai elit - kiváltképp az akkori ellenzék - megtanulhatta, hogy a gyurcsányi módszerekkel nem kifizetődő politizálni. Ráadásul Orbán Viktor kormányzott már, és az SZDSZ-nek mégsem kellett sajnálkoznia azon, hogy az általa erősen kézben tartott Göncz Árpád eszköztárából hiányzik az alkotmányjogi szaktudás, s ezért nem boldogul a kormányfővel. Amit mégis érdemes szóvá tenni, az a jelölési procedúra. A kommunikációs játék, amely valamennyi szereplőt leértékelte, ráadásul megkérdőjelezte a Fidesz új kormányzási módszertanának, a nemzeti együttműködésnek az őszinteségét. Mert ha eldöntött tény volt, hogy Schmittet államfőnek hívják haza, miért kellett előtte országgyűlési elnökké emelni, úgy tenni, mintha Sólyomnak is lehetne esélye a folytatásra, és azt üzenni a külvilágnak, hogy nyílt verseny következik, egyenlő pályákkal?

A kamarillapolitikára épülő oligarchikus kormányzás után Magyarországnak szüksége van a Fidesz fő üzenetére, a nemzeti együttműködésre, hogy a politikai elit és a választók ismét egymásra találjanak. Épp ezért kellene tartózkodni a teatralitástól, a darabok túljátszásától. Mert a hitelesség könnyen kopik. Azt pedig bizonyosan tudjuk, hogy nélküle a kormány alkalmatlanná válik feladatára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flora_
2010. július 02. 10:57
Most itt a jobbos média és a hatalom kapcsolatáról beszélgettünk. Ha akarjuk, ha nem, közöttük politikai (jellegű) kapcsolat van. Az a vitánk tárgya, hogy a jobbos média kritikus legyen-e a hatalommal. Szerinted ne legyen, én meg azt mondom, hogy legyen. Aztán jött a hasonlatod, és , na jó, tényleg kiforgattam egy kicsit, de tény, hogy az ebben szereplők, vagyis én és a férjem - szóval, az más viszonyrendszer. A szervilizmust pedig nem nézem meg a szótárban. Azt jelenti, hogy valaki szolgai módon viszonyul a feljebbvalójához. Ezen kívül van még a szervilis társadalmi csoport magyar történelmimegjelenése a XIII. századból, de remélem, nem ezt akarod most erőltetni.
várúr
2010. július 01. 16:28
A jobboldali sajtó kritikájival (a mai Magyar Nemzet vezércikkével is) mélyen egyetértek, különben mi a lótüdő teszi sajtóvá és konzervatívvá? Ne váljon Népszabóvá és Népszagává a Heti Válasz sem.
deerg
2010. július 01. 14:30
Én a Heti Választ a legszinvonalasabb közéleti folyóiratnak tartom, meg is veszem mindig, de ezt a Sólyom dolgot kissé túlspilázzák az urak, nemde?
Szenzor
2010. július 01. 12:26
"Mert ha eldöntött tény volt, hogy Schmittet államfőnek hívják haza, miért kellett előtte országgyűlési elnökké emelni, úgy tenni, mintha Sólyomnak is lehetne esélye a folytatásra, és azt üzenni a külvilágnak, hogy nyílt verseny következik, egyenlő pályákkal?" Ez nekem is bassza a csőröm! Amikor a hatalom megszerzése volt a tét, akkor kellettünk, mi, a NÉP, de amikor pálcátokkal vezényeltek, csak nézünk rátok, mint kiheréltek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!