A Grupo Milton eltűnt

2010. július 04. 13:46

Sávoly és Páty után Pécsett is beígért de el sem kezdett, kétes sorsú beruházásokkal kapcsolódik össze a spanyol Grupo Milton ingatlanfejlesztő cég neve.

2010. július 04. 13:46

„Sávoly és Páty után Pécsett is beígért de el sem kezdett, kétes sorsú beruházásokkal kapcsolódik össze a spanyol Grupo Milton ingatlanfejlesztő cég neve. A dél-dunántúli városban kilátásba helyezett 100 milliárd forint értékű fejlesztésekből eddig semmi sem valósult meg.

Az idén márciusban még az sem tudta az ügyet elmozdítani a holtpontról, hogy egy vihar bádoglemezeket tépett le a Magasház tetejéről, s csak a véletlenen múlt, hogy nem történt baleset. Az épületet azonban ezt követően sem kezdték el felújítani, sőt, egy internetes beírás szerint »az épületet körülvevő préselt falapok időközben elkorhadtak, egy részük ledőlt, mögötte a zöldülő gaz látszik.«

A munkák később sem kezdődtek el. A megyei lap helyszínen járt munkatársa azt írta, hogy »továbbra is üresen áll (immár huszonegyedik éve) a Magasház, pár biztonsági ember őrzi a Munkácsy utcai volt rendelőintézet épületét, ahová szállodakomplexumot álmodtak, s az egykori A/1 laktanya területén sem látható, hogy kereskedelmi és szolgáltatói övezetként funkcionálhatna a közeljövőben.« Az újságíró ismét megpróbálta elérni a spanyolokat, sikertelenül. »Telefonon kerestük a céget, de nem értük el, ahogy nem éri el őket hónapok óta a városvezetés sem.«"

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hajduj
2010. július 05. 08:22
Ime az egyik nagy tőkebefektető. Anno, amikor a Raabkarcher bevásárolta Magyarországon a Bp-i Tüzépvállalat Rt-t, nézem a cégadatokat és látom, hogy ez itt a Raabkarcher a tulajdonos, miközben a részvényeket, még nem fizette ki, csak egy szaros bankgaranciát mutatott be. Na ezután a tulajdonos váltás után, rögvest duplájába került a tégla, azután meg szép lassan megfizették a részvények árát. Bocsánat, megfizettük a részvény árát, mint a többi nagy tőkebefektető helyett. A jutalékos pártok meg örvendeztek, mert ők azonnal kaszáltak. mi a többiek meg szívunk azóta is. Remélem most nagyon megdöngetik a hátukat az uraknak.
drienovác
2010. július 05. 07:20
a banki hitelezés alapja az ingatlanfedezet ha annak értéke bizonytalanná válik, vagy olyan szinten visszaesik a piac, mint ahogy az amerikai válság után történt, a banki hitelezésnek az ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos ága is leáll, és úgy, hogy húznak egy vonalat, hogy mostantól, akármi akárhogy is áll - akik ezen a pályán működtek, örülhetnek, ha kis nyereséggel megússzák, rosszabb esetben simán fejre is álnak ha a bank kihátrál, a vevőket se finanszírozza pl lakóparkok esetében, ahogyan ez gyakorlat volt- bank finanszírozta az építést némi haszonért, majd ugyanaz a bank finanszírozta a vevőket - akiket a vállalkozó tálcán szállítot, mert 75% értékesítettségi szint alatt szóba se álltak vele... vagy hozott bankgaranciát máshonnan, gondolom, a groupo milton ezt játszotta, csak a sajnálatos események hatására a garanciaadók is meghasaltak, vagy felhagytak az ilyesmivel... nagyon valószínű, hogy a groupo is elhasalt
marós
2010. július 05. 06:20
A szoc-lib kormány prominensei kezdték el állami szinten favorizálni ezt a bűnszövetséget. Remélem ennek kivizsgálása sem fog elmaradni.
miloka
2010. július 04. 14:54
Érdemes lenne megnézni ezeknek az ügyeknek a hátterét!! Érdekes dolgok derülnének ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!