A Matolcsy-program bukásra áll

2010. június 04. 20:22

Barroso egyértelmű jelzései és a Kósa Lajos szavaira adott erőteljes piaci reakciók után elvárható, hogy a Fidesz is újragondolja a gazdaságpolitikáját.

2010. június 04. 20:22

Sem az európai adósságválságtól rettegő piac, sem a piactól tartó nemzetközi intézmények nem járulnak hozzá ahhoz, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikai vízióján haladjon végig az ország. A szakértők jó része már több hete folyamatosan figyelmeztet erre, a Fidesz viszont csak félig-meddig értette meg ezt az üzenetet, és csak fél szívvel fogadta el. Ezért a kihátrálás is olyan rosszul sikerült, hogy az tovább csökkentette a kormány mozgásterét. A nemzetközi szervezetek most ráncolhatják a homlokukat, de nincs még semmi veszve: a Fidesz most nekiállhat, hogy kidolgozza az igazi gazdaságpolitikáját. Amelyik működőképes.

Az elmúlt hetek hírei azt mutatják, alaposan elbizonytalanodhattak azok, akik a kormányváltással az ámokfutás és az ideiglenesség után a józan gazdaságpolitika visszatérését várták. A várakozók között vannak az eladósodott országunkat finanszírozó piaci befektetők és nemzetközi szervezetek (IMF, EU) is, ők pedig nem lehetnek elégedettek. Az ő szempontjukból vizsgálódva meglátásom szerint alapvetően négy oka lehet az elégedetlenségnek, és ezek vezettek oda, hogy tegnap Kósa Lajos és Barroso  megszólalásai már látványos piaci idegességet váltottak ki.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Netuddgi
2010. június 05. 20:24
Honnan a diszfaszból került elő ennyi szar ballibsi? Valaki a Táncsics alapítvnynál troll ösztöndíjat hirdetett? Mi van itt??
dunai gyerek
2010. június 05. 14:49
ballibes szeretléncsenek túl rövid az eszetek
Biomechanoid
2010. június 05. 09:28
A balliberális nekem eddig csak a zsidó szinonímája volt, de mostantól a segghülyét is jelenti. Szívet melengető érzés, hogy vannak olyan magyar emberek, kiknek szavára a globális nagytőke (értsd: zsidók) is összeszarja magát, és azonnal védekezik a forint ellen.
Boli
2010. június 05. 09:16
Ahhoz képest a marha magyar forint húzott lefelé... Nekem meg megvan az euróm, ami meg erősödött! Egy szál hitelem sincs. Az a rohadt közgazdaságtan meg megint úgy működött, ahogy le volt írva. Persze ezt eddig is tudni lehetett. Nem pedig úgy műxik, ahogy az okos politikusok elképzelik, pláne azok, akiknek a közgáz eddig is gázos volt. Szóval lehet hülye a világ, meg mindenki, de akkor sem a befőtt teszi el a nagyit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!