Palkovics

2020. július 7. 13:02
A hazai kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I)rendszer megmutatta, hogy minden körülmények között tud működni, sikeres volt a koronavírus-járvány idején a kutatók munkája, tudása a védekezésben, hiszen száznál több projektjavaslatot adtak, egyebek közt négy lélegeztetőgépet fejlesztettek, és megkezdődött ezek gyártása, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a Fokozatváltás 2.0 – Újraindítás címmel tartott online konferencia megnyitóján.
2020. június 10. 18:54
Kísérleti (pilot) oltóanyag üzem és innovációs központ alapkövét helyezték el kedden a debreceni egyetemi ipari parkban, a két beruházás mintegy 8 milliárd forintból valósul meg.
2020. május 22. 14:45
A Denso Gyártó Magyarország Kft. 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány által nyújtott 310,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás, mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken, Székesfehérváron.
2020. május 20. 13:56
A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2020. március 11. 10:50
A jövőben Magyarország jelölheti ki az új egészségkutatási irányokat, miután a Massachusetts Institute of Technology (MTI) LinQ Catalyst programjában kiemelt státust kapott.
2020. január 8. 10:23
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter évindító sajtótájékoztatóján.
2019. december 17. 14:58
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével egyetértési nyilatkozatot írt alá hétfőn Sanghajban. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti campusának létrehozásában. A világ 40. legjobb egyeteme érkezhet Magyarországra.
2019. október 15. 21:55
A fenntartható növekedés és a versenyképesség kulcstényezője az innováció, ennek élénkítését szolgálja az a két megállapodás, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT) – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter újságírók előtt a szervezet keddi budapesti fórumán.
2019. május 15. 16:04
Technológiai fejlesztések és a forgalomszervezés innovációja nélkül nem kezelhető az európai légi forgalom növekedése – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten.
Gérard Mourou
2019. május 15. 15:50
Csaknem 400 tudóst, kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre a 7. Attosecond Science and Technology elnevezésű konferenciára – mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.