nyomtató

2020. január 7. 12:12
A CraftUnique 3D-nyomtatójának, a CraftBotnak is köszönhetjük, hogy egyes magyar iskolákban a gyerekek az órák után is bent maradnak, hogy saját társasjátékot nyomtassanak, így olyan technológiákkal játszanak, amelyek pár évtizede a világ legnagyobb cégeinek sem álltak rendelkezésre. A magyar cég a 3D-nyomtatók gyártásában amerikai főszereplő, a vállalat nyomtatóival hollywoodi szuperprodukciók kellékeit is nyomtatták már – a Szárnyas fejvadász 2049-hez például élethű emberi testeket hoztak létre. A cég a hardver és a szoftver fejlesztését is kézben tartja, miközben magyar iskolákba viszik a technológiát, sőt, 2019-ben bejelentették, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alá tartozó 44 szakképzési centrumban létrejövő digitális alkotólaborok jelentős részében is a kizárólag hazai mérnökök által fejlesztett CraftBot nyomtatókon lehet majd tanulni. A Makronóm interjúja a cég vezetőivel, Fazekas Csabával és Mákos Csabával.