Friss kutatás a sikeres magyar innovációs ökoszisztémáról
2023. április 8. 12:00
Az eddigi legerősebb évet tudhatja maga mögött a hazai startupvilág, hiszen 2022-ben mintegy 180 millió euró (mai áron 67,7 milliárd forint) áramlott a szektorba. Hatvan százalékkal több, mint 2021-ben. Immár harmadik alkalommal készítette el éves jelentését a hazai ökoszisztémáról a Startup Hungary. A kiadvány már elérhető, a lényegét foglaltuk össze az alábbi írásban.
2023. január 1. 9:04
Minden próba, minden kutatás egyértelműen a hatékonyság növekedését mutatta ki, miután a négynapos munkahét ötlete újra, magas szinten felvetődött. A siker receptje: ugyanannyi fizetés, eggyel több szabadnap.
2022. december 21. 15:14
A Makronóm Intézet a globális energiaválság magyar cégekre gyakorolt hatásait vizsgálta legutóbbi kutatásában. A megkérdezett vállalkozások 43 százalékát súlyosan érinti az energiaválság, jó hír viszont, hogy tevékenysége befejezését egyik kutatásba bevont cég sem tervezi. A gáz ára a megkérdezett cégek mintegy fele esetében legalább a háromszorosára nőtt.
2022. november 23. 16:00
Rohamosan zárkózik fel Nyugathoz Közép- és Kelet-Európa, ez pedig egyre több befektetőt vonz a régióba – derül ki egy amerikai tanácsadó friss kutatásából. A térségre jellemző (makro)gazdasági stabilitás, kedvező vállalkozási környezet és tehetséges munkaerő azok a tényezők, amelyek a régiót a befektetők kedvencévé teszik majd a jövőben, mutat rá a bostoni székhelyű vállalat.
2022. május 18. 16:39
Biden felgyorsítaná az orosz kutatók vízumkérelmének elfogadását, hogy azzal kárt okozzon Oroszországnak, miközben az unió ukrán tehetségeket vonzana.
2022. május 5. 16:33
Oroszország vezető koponyáit szipkázná el az Egyesült Államok, mégpedig úgy, hogy különleges vízumot ad nekik, számolt be a Bloomberg nyomán a VG.
Makronóm
2022. március 5. 16:22
Egy fejlődésben lévő egyetem vezetésében dolgozni igazi szakmai kihívás és egyben jó érzés – mondta az Üzletemnek prof. dr. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora.
Makronóm: Versenyképességi fordulat küszöbén
2022. február 22. 10:32
Hét egyértelmű bizonyítékot mutatunk arra, hogy a magyar gazdaság már rég nem összeszerelő üzem.
2022. január 25. 15:09
A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek.
2022. január 11. 15:47
A nemzetközileg is versenyképes hazai szociális robotikai ipar megalapozására és hosszú távú fejlesztésére kötött oktatási, kutatási együttműködési megállapodást pénteken a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara és az Enjoy Robotics Zrt. Az egyetemi-ipari összefogás révén tudományos, oktatási és ipari centrum jön létre a régióban a magyar és európai igényeknek megfelelő robotok hazai fejlesztésére és gyártására
– hangzott el az aláíráskor.
2022. január 11. 15:46
Két kutatás is igazolta, hogy egy állatkert levegőjében elegendő DNS található ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, milyen állatok élnek ott.
2022. január 11. 15:16
Mintegy egymilliárd forint európai uniós támogatásból a közúti fuvarozás költség- és energiatakarékosabbá válását segítő szoftvert fejlesztett a Széchenyi István Egyetem, a Nexogen Kft. és a Waberer's International Nyrt. – tájékoztatta a győri felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-t.
2022. január 6. 9:22
Tudományos szempontból hiányos módszerekkel mutatja ki a legtöbb főáramú kutatás az éghajlatváltozás GDP-re gyakorolt hatását, véli Richard A. Rosen fizikus és közgazdász. A Boston-i Tellus Intézet kutatója azon is kiakadt, hogy e kutatások akár 2100-ig is mernek előre jósolni, miközben alapvető gazdasági tényezőket sem vesznek figyelembe.
2021. december 16. 15:11
Elmaradt a várttól decemberben az euróövezet gazdasági teljesítményének erősödése, kilenc hónapja a legkisebb növekedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek előzetes értéke.
2021. november 30. 15:39
A Phys.org tudományos oldal számolt be arról a friss kutatási eredményről, mely szerint a csapvíz egy természetes védőpajzsot képez a káros mikroműanyagok ellen. Az AMBER, az SFI Center for Advanced Materials and Bioengineering Research, a Trinity és a University College Dublin közös kutatócsoportja azt állítja, vizsgálatokkal bizonyították, hogy a csapvíz egyes összetevőinek köszönhetően a háztartási eszközökből, vízforralókból nem oldódik ki mikroműanyag a használat során.
2021. november 12. 6:40
A kutatók 87 különböző korábbi tanulmány adatait is megvizsgálták, arra jutva, hogy az etnikai sokféleség társadalmi bizalmatlansághoz vezet.
2021. november 2. 16:35
Magyarországon a kormány és az MNB támogatásának köszönhetően az elmúlt két évben jelentősen felgyorsult a széndioxid-kibocsátás csökkentésére bevezetett intézkedések üteme, ráadásul a környezetvédelemből a kkv-szektor sem maradt ki.
2021. október 21. 10:04
Növekvő optimizmussal tekintenek a jövőbe saját cégeik kilátásait illetően a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói, akiknek 60 százaléka a járvány okozta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság és saját cége fellendülésében a következő három évben – mondta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a cég nemzetközi felmérését ismertető sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Tudományos áttörés küszöbén állunk: szegedi kutatók oldhatják meg a nukleáris hulladékok problémáját
2021. október 20. 15:19
A Szegedi Tudományegyetem, a párizsi École Politechnique egyetem és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy vállalat munkatársai azon dolgoznak, hogy lézeres eljárással tegyék könnyebbé a nukleáris hulladékok kezelését.
2021. szeptember 24. 18:14
Az európaiak több mint fele gondolja úgy, hogy Kína (58 százalék), az Egyesült Államok (57 százalék) és Japán (54 százalék) az Európa Unió előtt jár a tudományos felfedezések terén, derült ki az Európai Bizottság által készített, csütörtökön közzétett Eurobarométer-felmérésből.
2021. szeptember 16. 13:16
Egy texasi kutatócsoport felfedezte, hogy egy speciális előkezelési folyamattal a mezőgazdasági melléktermékekből bioműanyagot lehet előállítani, ami nem csak környezetbarát, de költséghatékony is, így állami támogatással hamar világhírű eljárás lehet belőle.
2021. szeptember 15. 8:26
A magyarok érzik a legszabadabbnak magukat az EU-ban a COVID-korlátozások terén, és nálunk gondolják a legtöbben úgy, hogy megfelelőek voltak a meghozott intézkedések – derül ki a European Council on Foreign Relations jelentéséből.
2021. szeptember 7. 11:40
Úgy tűnik, az elektromos járművek piacán történ beruházási hullám nem csak az autógyártóknak, hanem a gyári berendezések gyártói számára is óriási nyereséget jelent.
A fellendülés számokban is jól mérhető; az amerikai népszámlálási hivatal legfrissebb adatai szerint a tavalyi 361,8 millió dolláros visszaesés után idén júniusban az új megrendelések közel 506 millió dollárra emelkedtek.
2021. szeptember 1. 12:41
Joseph Nagyvary, a Texas A&M University biokémia professzora elsőként vetett fel egy szokatlan elméletet. A tudós szerint ugyanis a híres hegedűkészítő, Antonio Stradivari és más művészek is olyan vegyi anyagokkal kezelték hangszereiket, amelyek egyedi hangzást kölcsönöztek az eszközöknek. A Nemzeti Tajvani Egyetem kutatócsoportjának legfrissebb eredményei pedig alá is támasztják Nagyvary elméletét.
2021. augusztus 26. 10:27
A következő években a maximális biztonsági szintű virológiai laboratóriumok száma globálisan elérheti a hatvanat.
2021. augusztus 10. 16:40
A Harvard friss kutatásából kiderül, hogy a lezárások nem voltak hatással az elitre, de megroppantotta az amerikai munkásosztályt.
Dr. Csapó Edit
2021. augusztus 6. 6:43
A kutatásban a nők sokkal több munkával érik el a céljaikat, mint a férfiak, sokan fel is adják gyermekvállalás után – fedte fel lapunknak Csapó Edit, a L’Oreal-UNESCO díjas kutatónő, aki 2021-ben az MTA egyik legrangosabb kutatási pályázatának, a Lendület programnak egyik nyertese. A szegedi kutatónő szeretne második gyereket is vállalni, viszont a kutatói életmóddal ez nehezen fér össze. A Makronómnak őszintén vallott arról, mennyi lemondással jár nőként a kutatói pálya, és hogy ennek ellenére miért akad, aki mégis ezt az utat választja. Interjúnk.
2021. augusztus 5. 12:59
Tovább nőtt a cégek optimizmusa a második negyedévben, 6 pontra emelkedett a nagyvállalati növekedési index értéke; ilyen magasan utoljára a vírus berobbanása előtt volt a mutató a legújabb K&H növekedési index kutatás szerint.
2021. augusztus 4. 12:49
Az, hogy ne vasba, hanem agyba fektessünk, számomra nem igazán értelmezhető, a gazdaság sikeres újraindításához erre is, arra is szükség van – árulja el Palkovics László innovációs miniszter, hosszan sorolva lapunknak a növekvő kutatásfejlesztési kiadásokat, a kutatóintézet-hálózat költségvetésének duplájára emelését, a sosem látott egyetemfejlesztést vagy az állam által támogatott úttörő magyar kutatási programokat. A Makronóm interjúja.
2021. július 30. 17:03
Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett alapkutatási pályázatokon – közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2021. július 28. 17:21
Nem könnyű a kutatónők élete, főleg ha össze kell hangolni az anyasággal – árulta el a Makronómnak a nemzetközileg is elismert magyar kutatónő, Dr. Csapó Edit. Volt olyan időszak az életében, amikor a hónap végén csak virslire futotta, és egy háromezer forintos nadrágot sem tudott megvenni. Ma már a nélkülözés a múltja része és vallja, hogy Magyarországon szorgalommal ki lehet törni az átlagos, vagy az alatti körülményekből. A kutatói pálya szépségeiről és árnyoldalairól, az MTA átalakításáról és a kutatónőket érő megkülönböztetésekről is beszélt lapunknak a pályája csúcsán lévő vegyész-kutató.
Political Capital-kutatás
2021. július 24. 13:04
Két éve tartó kutatást zárt le a Political Capital kutatóműhelye: tanulmányukban azt próbálták meg kiderítani az Európai Parlament szavazási eredményei alapján, hogy mekkora befolyással bír Kína illetve Oroszország az uniós képviselők körében. Az eredmények szerint nem kell félni attól, hogy az EP az autoriter hatalmak bábjává válna: a kínai és orosz befolyásszerzési törekvések nem hatékonyak az uniós intézményekkel szemben, legfeljebb a nemzetállamok szintjén tudnak érvényesülni.
A rendszerváltás sem hozott változást
2021. július 20. 9:11
Már elemzések és cikkek tömkelege született arról, hogy vajon miért élhette meg a magyar társadalom eufória helyett sokkal inkább csalódással a rendszerváltást, egy friss tanulmány azonban egy újabb okot talált: a kommunizmus-szocializmus idején tapasztalt alacsony társadalmi mobilitás a legtöbb téren átöröklődött 1990 utánra is, s a mai napig velünk van.
2021. július 19. 8:54
Hétfőtől péntekig Budapest ad otthont a hatodik játékelméleti világkongresszusnak, a World Congress of the Game Theory Society-nek, amelyet 4 évente mindig más országban rendeznek meg a tudományág kutatói, szakértői számára.
2021. július 19. 8:52
Lézerek segítségével ultragyors fizikai folyamatokat vizsgáló, csaknem négy éves kutatási program zárult le a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemen – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2021. július 16. 16:26
Ipari demonstrációs gyártó- és logisztikai mintarendszert alakítottak ki a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) győri telephelyén, a Széchenyi István Egyetemen, ahol kísérletezési, tesztelési, oktatási és demonstrációs környezetet biztosítanak a hazai ipari vállalatoknak, azon belül is a kis- és középvállalkozásoknak.
2021. július 7. 9:12
A minimálbér kapcsán örökös a vita a közgazdászok között, hogy vajon ez-e a megfelelő módja a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésének, s hogy milyen mértékben dobja meg a munkanélküliséget a megemelése. Orbán Viktor nemrég bejelentette, hogy jelentős emelés jöhet a magyar minimálbérben, s az így nemsokára elérheti a 200 ezer forintot is. Ennek kapcsán tanulságos megnézni, mire jutottak friss tanulmányukban a kutatók a brazil minimálbéreket vizsgálva.
2021. június 24. 8:55
Teljesen autómentessé kell válniuk a városoknak, hogy a jövőben is élhetők maradjanak – vélik kutatók a városi gépkocsihasználat alakulásának egy új matematikai modellezése alapján.
2021. június 23. 13:31
Meg lehetne valósítani Európában egy biogazdálkodáson alapuló, fenntartható, biodiverzitás-barát agro-élelmiszerrendszert, amely lehetővé teszi a mezőgazdaság és a környezet kiegyensúlyozott együttélését a francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) tudósai szerint.
2021. június 17. 16:44
Mindenki számára nyitott képzések indulnak abban a háromdimenziós (3D) technológiákat alkalmazó nyomtatási és vizuális központban, amely a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karán létesült a közelmúltban – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.
2021. június 15. 8:12
Egészséges utódok jöttek a világra csaknem hat éven át nagy mennyiségű kozmikus sugárzásnak kitett egérspermából – számoltak be eredményeikről japán kutatók a Science Advances című folyóiratban publikált tanulmányukban.
2021. június 14. 16:04
A német kis- és középvállaltok negyede tervezi alkalmazottai számának növelését a pandémiát követően a Handelsblatt hétfői számában idézett felmérés alapján.
Kikutatták: így hatott a járvány a vállalkozásokra
2021. június 13. 19:41
A magyar vállalkozások az iparos, a gazda és a szakember hagyományaira építve kezelték a válságot, és akik talpon maradtak, megerősödve térnek vissza – derül ki egy friss kutatásból. A Makronóm cikke.
2021. június 11. 11:09
Majdnem minden ötödik magyar elégedetlen a mobiltarifa-csomagjával, a mobilcsomagok átláthatatlansága miatt azonban mégsem váltanak – derült ki a magyar BillKiller startup friss, reprezentatív kutatásából.
2021. június 9. 9:44
Bővítenék tevékenységüket Kínában az európai vállalatok a járványhelyzet miatt életben lévő korlátozások enyhítését követően – derül ki az Európai Unió Kínában működő kereskedelmi kamarájának friss, éves felméréséből.
2021. június 8. 13:16
A stabil családi háttérrel rendelkező vezetők kiemelkednek a tömegből, véli Bartucz Éva, a Vezetőképző Akadémia tulajdonosa és szakmai irányítója. Bartucz szerint nincs ellentmondás abban, hogy a kormány családpolitikáját támogatandónak tartja, de szerinte továbbra is óriási szükség van női vezetőkre. Azért is, mert az agilis vezetés a nők számára sokszor természetesebb dolog, mivel családot is koordinálnak. A Makronóm interjúja.
2021. május 21. 9:25
A védettségi igazolvánnyal rendelkezők megkezdik az utazásokat: a Szallas.hu által közvetített bruttó foglalási érték 42 százalékkal nőtt pünkösdre az egy évvel korábbihoz képest – közölte a portál az MTI-vel csütörtökön.
2021. május 19. 14:22
Olyan bevonatot fejlesztettek ki a portugál Coimbrai Egyetem (UC) tudósai, amely még a legellenállóbb baktériumokat is elpusztítja 15 perc alatt.
2021. május 12. 15:08
Egy friss cseh kutatás szerint Magyarországon jelenleg a GDP mintegy 11 százalékát teszi ki az árnyékgazdaság. Ez jobb eredmény a lengyeleknél, de a csehek értéke egy hajszállal még a magyarnál is kedvezőbb. A termékek és szolgáltatások adóin ugyanakkor még mindig több mint 5 százalékot bukik a magyar állam. Mutatjuk a részleteket.
2021. május 11. 11:54
Az okostelefonunk vált az otthonunkká a University College London (UCL) antropológusai szerint. „Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk” és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat – olvasható a The Guardian által szemlézett tanulmányban.
2021. május 10. 14:36
A magyar lakosság egészségi állapotának javítása az ország gazdasági versenyképességének javítása miatt is sürgető, nemzeti népegészségügyi program kidolgozására és elindítására van szükség egy a Debreceni Egyetemen (DE) hétfőn ismertetett kutatás eredményei szerint.
2021. április 28. 14:40
Vajon hogyan lehetnek sikeresek a modernkori zsenik? Erre a kérdésre kereste a választ legújabb elemzésében Lovászy László.
2021. április 23. 16:40
A védelmi iparban, a kvantumszámítógépek, a mesterséges intelligencia és az élelmiszerbiztonság területén bővíthetők tovább a kétoldalú kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködések – derült ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Reimund Neugebauer, a német kutatóhálózatot irányító Fraunhofer Társaság elnöke egyeztetésén 2021. április 23-án, Budapesten – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. április 23. 14:09
Mintegy 800 ezer kockaház van Magyarországon, minden negyedik magyar ilyenben él, és a felnőtt lakosság nagyrésze nem utasítaná el, hogy úgynevezett Kádár-kockában lakjon – derül ki abból a reprezentatív felméréséből, amely a BMI Bramac megbízásából készült.
2021. április 3. 8:13
Meglepő eredményekre jutott az ECEPR kutatása, melyben az európai tudásalapú gazdaság helyzetét vizsgálták. Az adatok szerint Magyarország és a közép-kelet-európai régió fejlődik a legdinamikusabban ezen a téren. A Makronóm szemléje.
2021. március 1. 8:54
A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is – állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett.
2021. február 21. 14:25
Rengeteg oka van annak, hogy miért beszélünk a háziállatainkhoz. Egyes kutatások szerint magányosságunkból fakadóan csacsogunk, vagy azért, hogy érezzük, hogy a kapcsolatunkat a háziállatokkal mi irányítjuk, vagy egyszerűen csak azt reméljük, hogy a háziállatnak van tudata, és megérti, amit mondunk neki.
2021. február 16. 11:24
Számít-e a közgazdasági karrierben a vonzó külső? Igen, pedig egy elvileg objektív tudománytól nem ezt várnánk.
2021. január 26. 16:59
A magyar munkavállalók számára fontos a rendszeres kommunikáció a felettesekkel, a jó személyes kapcsolat a kollégákkal, valamint a rugalmas munkaidő – derül ki a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG) közös, friss felméréséből.
2021. január 21. 15:24
A gyógyszergyártás a nemzetgazdaság meghatározó része, és az marad a koronavírus után is – közölte az MTI-vel csütörtökön a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz).
2021. január 8. 10:20
A Világbank kedden csökkentette a globális gazdasági előrejelzését és kijelentette, hogy a helyzet rosszabb is lehet, ha a vírus terjedése felgyorsul vagy akadozik a vakcina kiosztása. Ezenfelül a koronavírus tovább növelte az amúgy is magas kockázatot a fejlődő országok adóssága körül. A bank hozzátette, hogy globálisan kell cselekedni, hogy elkerüljön az emberiség egy újabb válságot ezekben az országokban.
2021. január 5. 13:43
Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves – olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
2021. január 5. 8:13
A hétfőn ismertetett friss adatok alapján több mint három éve nem mért csúcsra emelkedtek a brit feldolgozószektor aktivitásának mérőszámai. Elemzői vélemények szerint azonban ebben nem csekély szerepe van annak, hogy egészen a múlt hónap végéig bizonytalanok voltak az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételei, és ebben a környezetben a brit és az uniós vállalatok jelentős értékű beszerzést előbbre hoztak.
2021. január 5. 8:12
A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek. A bejelentett kormányzati ösztönző intézkedések hatására a következő egy évben a magyar lakásállomány csaknem 14 százalékán végezhetnek fejújítási, korszerűsítési munkákat – derül ki a GKI és a Masterplast legfrissebb, közös reprezentatív kutatásából.
2020. december 22. 12:53
Romlott a német fogyasztók hangulata decemberben, már a harmadik egymást követő hónapban a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet kedden közölt felmérésének tanúsága szerint.
2020. december 16. 11:49
A kedvező harmadik negyedévi adatok alapján a korábbi 9 százalékról 7 százalékra mérsékli a negyedik negyedévi visszaesés, és 7-ről 6 százalékra az idei éves GDP-csökkenés mértékét a GKI legfrissebb, decemberi előrejelzésében.
2020. december 2. 16:31
Magyarországon a kutatás-fejlesztési (k+f) ráfordítások folyó áron számított összege 2019-ben elérte a 702 milliárd forintot, ez több mint kétszerese a 2010-esnek, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, átfogó elemzésében.
2020. december 2. 16:27
A magyar kormány gazdaságpolitikája heves kritikákat váltott ki az elmúlt évtizedben, ugyanis eltért a neoliberális főáramtól és egy pragmatikus, patrióta irányvonalat választott, a magyar érdeket helyezve előtérbe. Miközben sokan e gazdaságpolitikát az Orbán-kormányhoz kötik, Portugáliában egy baloldalinak nevezett kormány alkalmazott egyes elemeiben hasonló, patrióta válságkezelést. Ez rámutat, hogy a gazdasági patriotizmust nem kell ideológiákhoz kötni, az nem jobb, vagy baloldali, hanem az pusztán pragmatikus, felelős, a józan észre, nem pedig elméleti-ideológiai okoskodásokra építő megközelítést jelent.
2020. november 24. 18:20
A világkereskedelmi forgalom felfutására utal az októberben rekordszintre emelkedő kikötői konténerforgalmi index.
2020. november 24. 11:30
A lengyelek több mint 80 százaléka továbbra is támogatja országuk európai uniós tagságát, az évek óta magas támogatottságra nem volt hatással az uniós források feltételrendszere miatt emelt lengyel vétó sem – derül ki a hétfőn közölt felmérésből.
2020. november 20. 11:04
Élesedő versenyre szmítanak és bizonytalanságtól tartanak a munkaerőpiacon a magyar munkavállalók – derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.
2020. november 18. 18:40
A karácsonyi ajándékokat a hazai internetező felnőtt lakosság 41 százaléka inkább online vásárolná meg, 47 százalékuk inkább a személyes vásárlás felé hajlik – derül ki a Telenor kutatásából.
2020. november 18. 11:30
A munkahelyválasztás szempontjai közül az alapbér mértéke áll az első helyen, és új szempontként jelent meg a munkahely biztonsága, a továbbtanulás támogatása – közölte a PwC Magyarország felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel.
2020. november 10. 14:07
Az ideológiai elfogultság nem egészséges, bármilyen formában is mutatkozik meg, ugyanis csapdába ejti a vitakultúrát, ezáltal a tudás megszerzését és a fejlődést is. Az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy nagy a baj e téren, hiszen ahogyan erről a Mises Institute beszámol, aggasztóvá válik a baloldali túlsúly az ország intézményeiben. A folyamat katasztrofális következményekkel járhat hosszabb távon.
2020. november 10. 13:29
A mentorálásban egy tapasztaltabb személy, egy mentor, egy kevésbé tapasztalt embert, a mentoráltat támogatja a fejlődés útján. Gyakran feltételezzük, hogy a mentori kapcsolatokban leginkább a mentorált felek profitálnak, de egy friss kutatás rámutat arra, hogy az ilyen programokból a mentorok is nyertesként jönnek ki.
2020. november 10. 12:11
India gazdasági fellendülése gyors ütemben halad és hamarosan teljesen sínre kerülhet az ország, mivel a legtöbb paraméter pozitív irányba változik – mondta Tarun Bajaj indiai pénzügyi államtitkár november elején.
2020. november 10. 10:45
Novemberben már a második egymást követő hónapban romlott a Sentix frankfurti gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe, de a vártnál valamivel kisebb mértékben, mivel a koronavírus-járvány nem ütötte meg olyan keményen a gazdaságot, mint korábban gondolták.
2020. november 10. 10:42
Érzékelhetően erősödik az állam gazdasági szerepvállalásának támogatottsága a feltörekvő európai térségben, és a jelenséget erősíti a koronavírus-válság is – áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden ismertetett éves helyzetértékelésében. Az állami cégek és bankok szerepe óriási a gazdaság fejlesztésében, ezen szereplők a gazdasági sokkokat is enyhíthetik. Nem véletlen, hogy a megkérdezett lakosság 45 százaléka növelné az állam szerepét az üzleti szektorban és az iparban.
2020. november 4. 15:34
A mesterséges fényt a környezetszennyezés többi formáihoz kellene sorolni, mert már szisztematikus károkat okoz a természetben – erre figyelmeztettek tanulmányukban az Exeteri Egyetem kutatói.
2020. november 4. 15:32
Stagnált az euróövezeti magánszektor gazdasági teljesítménye októberben, ahogy a szolgáltatási szektorra újabb csapást mért a koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések visszavezetése, ami duplaaljú recesszióval fenyeget.
2020. november 4. 14:56
A vártnál sokkal kevésbé nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban októberben, amikor is a gazdaságra újra csapást mért a koronavírus-járvány felerősödése – derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adataiból.
2020. november 3. 16:19
Világszerte a digitalizáció felgyorsítására ösztönözte a bankokat a koronavírus-járvány, a pénzintézetek 60 százaléka bezárta vagy rövidített munkaidővel működtette fiókjait, és komoly digitális fejlesztésbe kezdtek, ugyanakkor a magyar bankok lemaradása jelentős a digitalizáció területén – állapítja meg a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb globális felmérésében.
2020. november 3. 12:33
Az utóbbi évtizedben számos kritika érte Magyarország gazdaságpolitikáját, amely 2010-től letért az évek óta domináló neoliberális dogmától és egy patrióta irányvonalon a magyar érdeket helyezte előtérbe. A magyar modell rendkívül támogató nemcsak a magyar, hanem a külföldi vállalkozások irányában is.
2020. november 3. 10:06
Erősödik a magyar vállalkozások kutatási és fejlesztési tudatossága, egyre többen érdeklődnek az innovációs tevékenységek iránt – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH).
2020. november 3. 10:05
A szülők, a család és a barátok a legbefolyásosabbak az emberek politikai véleményformálásában – állapította meg a Lounge Group az Egyesült Államokban és Magyarországon – összesen 2500 ember bevonásával – végzett kutatása, amelynek eredményét hétfőn ismertették az MTI-vel.
2020. október 28. 16:12
A Hampton Egyetem és a The Associated Press-NORC Center for Public Affairs Research kutatása szerint Virginia állam szavazóinak 62 százaléka szerint a koronavírus terjedésének megfékezése a legfontosabb, annak ellenére is, hogy az káros a gazdaság egészére nézve.
2020. október 28. 14:11
A válság utáni gazdasági növekedés ütemének valószínű lassításával köszöntött be Németországban a koronavírus-járvány második hulláma a berlini DIW gazdaságkutató intézet negyedik negyedévre vonatkozó konjunktúrabarométere alapján.
2020. október 27. 12:05
A pénzügyi eszközök ára az egekben, miközben a munkanélküliség sosem látott magasságokban tartózkodik – mutatott rá Frederik Schlingemann, a Pittsburgh Egyetem és René Stulz, az Ohio State University professzora.
2020. október 21. 15:37
A klímakutatók, elsősorban a professzorok jóval többet repülnek, mint a többi tudós, de hajlamosabbak is arra, hogy lépéseket tegyenek repülőútjaik csökkentésére vagy ellentételezésére – derült ki egy globális elemzésből.
2020. október 20. 15:45
A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet vár el – derül ki az NRC Piackutató legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív kutatásából, amelyet a keddi online sajtótájékoztatón ismertettek.
2020. október 20. 15:42
Az európaiak többsége nagyobb uniós költségvetést tartana jónak a koronavírus-járvány elleni fellépéshez, a megkérdezettek szerint az Európai Unió számára jelenleg az egészségügy, majd a gazdasági talpra állás és az éghajlatváltozás a legfontosabb terület Európai Innovációs és Technológiai Intézet derült ki az Európai Parlament kedden közzétett felméréséből.
2020. október 13. 9:56
Novembertől a megemelt munkabérüket kaphatják meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) dolgozói, a szervezet titkársága ugyanis megkezdte a hálózatába tartozó kutatóhelyek működéséhez, bérfejlesztéséhez szükséges, a kormányzat által biztosított többletforrások kiutalását, tájékoztatott az ELKH Titkársága.
2020. október 2. 13:00
A 6G mobil rádiós technológiák nemzetközi kutatási projektjében vesz részt a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), az úgynevezett Hexa-X projekt 12 millió eurós támogatást kapott az Európai Bizottságtól, közölte a SZTAKI.
2020. szeptember 30. 10:10
A járvány újabb hulláma miatt a GKI Gazdaságkutató 2020-ban 7 százalékos gazdasági visszaesésre számít Magyarországon, és megjegyzik, hogy nagy a bizonytalanság, ennél jobb, de rosszabb helyzet is kialakulhat.
2020. szeptember 25. 19:32
Az iskolák bezárása 14-28 billió dollárjába kerülne az USA gazdaságának a járvány hosszúságától függően. A hatásokat nehéz lenne enyhíteni: az érintett diákok életre szóló hátrányokat halmozhatnak fel, ami évtizedes távlatban is éreztetné hatását a gazdaságban.
2020. szeptember 25. 12:04
Az utóbbi nagyjából 40 évben a neoliberális doktrína dominálta a gazdaságpolitikai gondolkodást, amely teljes mértékben a piac automatizmusaiban bízott, korlátlan privatizációt és deregulációt hirdetve. Magyarország 2010 óta egy teljesen más, patrióta útvonalat követett, amiért sok nemzetközi kritikát kapott. A koronaválság alatt azonban egyre többen fordultak a gazdasági patriotizmus felé a világon.
2020. szeptember 23. 17:18
A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett, szerdán közzétett reprezentatív kutatás szerint.
2020. szeptember 21. 10:04
Egyeztetések kezdődnek az alapkutatások támogatási rendszerének finomhangolásáról, tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020. szeptember 17. 13:51
A korábban vártnál enyhébb recessziót vár az idén Németországban az IfW Kiel gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált felülvizsgált prognózisa szerint.
2020. szeptember 16. 16:27
Júliushoz képest augusztusban nem változott a foglalkoztatottság a GKI Gazdaságkutató Zrt. reprezentatív lakossági felmérése szerint.
2020. szeptember 16. 16:25
A magyar 14 éves és idősebb népesség 44 százaléka a zsebében lévő okostelefonjával folyamatosan csatlakozik a világhálóra, még éjszakára sem kapcsolódik le – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérése.
2020. szeptember 9. 17:10
Elektromos meghajtású, önjáró, intelligens szervizképességű autóbusz-alvázcsalád fejlesztését kezdte meg az Ikarus Járműtechnika Kft. és az Óbudai Egyetem konzorciuma.
2020. szeptember 8. 18:19
Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.
2020. szeptember 3. 13:53
A kormány idén megduplázza az alapkutatásokra szánt támogatást a nemzeti laborprogram elindítása és az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázati keretének emelése által, mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2020. augusztus 31. 10:37
Több mint 320 kutató, kutatócsoport kapott csaknem 11 milliárd forint támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett alapkutatási pályázatokon.
2020. augusztus 24. 21:53
Poliol kutatás-fejlesztésbe kezdett a Mol, hogy az egyik legszélesebb körben használatos műanyagok, a poliuretánok alapanyagainak piacán erősítse szerepét, közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
2020. augusztus 24. 21:34
A koronavírus következtében kialakult válsághelyzetben naprakész információk szükségesek, de a hivatalos statisztikai adatok csak számottevő késéssel érhetőek el, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vállalati szektor aktuális állapotának feltárása céljából vállalati felméréseket végzett, amelyek eredményeiről írt cikket a jegybank két munkatársa, Fekete Ádám és Nyitrai Tamás az Infostart portálra.
2020. augusztus 18. 21:26
Oroszország gazdasága 8,5 százalékkal zsugorodott éves bázison a második negyedévben a koronavírus miatt bevezetett korlátozások és az olajárak csökkenésének következtében.
2020. augusztus 18. 9:45
A 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 27 tudományos intézmény – felsőoktatási intézmények és állami kutatóintézetek – 92 tématerületi kutatása kap támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 43,9 milliárd forint értékben – jelentette be Schanda Tamás kedden.
2020. augusztus 15. 0:16
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves konjunktúramutatója júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi mínusz 18-ról, ami azt mutatja, hogy a tavaszi mélyponthoz viszonyítva javultak júliusban a cégvezetők várakozásai – közölte az MKIK GVI az MTI-vel csütörtökön.
2020. augusztus 12. 10:07
Romlás helyett váratlanul nagyot javult, Németországban 16 éves, az euróövezetben 5 éves csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex a ZEW gazdaságkutató intézet augusztusi felmérésében.
2020. augusztus 12. 9:50
A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, augusztusban viszont a várakozások kissé romlottak: a júliusi mínusz 26,9 pontról mínusz 29,6 pontra süllyedt a mutató – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérésének adatai alapján.
2020. augusztus 4. 10:20
Javul az üzleti hangulat és a kereslet fellendülésének jelei mutatkoznak már a német autóiparban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszeres felmérése alapján.
2020. július 30. 13:53
Az emberi intelligencia függ attól, hogy az agy hippokampusz része milyen más agyi területekkel van kapcsolatban – derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar (TTK) PIT (Protein Information Technology) Bioinformatikai Csoport matematikusainak legújabb, több mint 400 alany bevonásával végzett vizsgálatából. A kutatók kimutatták, hogy a hippokampusz bizonyos szomszédainak megléte az intelligenciára jó vagy rossz hatással van.
2020. július 21. 17:40
„A szakadék már látható előttünk” – nyilatkozta Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a minap. A jövőkép borús, ha a Kongresszus nem cselekszik – kezdődik a Vox írása.
2020. július 9. 12:39
Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, ugyanis míg az európai cégek 56 százaléka számít egy éven belül recesszióra, a magyar vállalatoknak csak 50 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban csökkenhet az ország GDP-je, 45 százalékuk pedig nem idén hanem csak később számít visszaesésre – derül ki az Intrum követeléskezelő nemzetközi felméréséből.
2020. július 7. 13:02
A hazai kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I)rendszer megmutatta, hogy minden körülmények között tud működni, sikeres volt a koronavírus-járvány idején a kutatók munkája, tudása a védekezésben, hiszen száznál több projektjavaslatot adtak, egyebek közt négy lélegeztetőgépet fejlesztettek, és megkezdődött ezek gyártása, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a Fokozatváltás 2.0 – Újraindítás címmel tartott online konferencia megnyitóján.
2020. július 7. 12:25
Augusztus végéig közel négyezer vállalkozás kaphatja meg a számára megítélt támogatását a Gazdaságvédelmi akcióterv vállalkozások technológiai megújítását segítő két programjának pályázatán, vagyis a pályázat kiírásától számítva 3 hónapon belül megérkeznek a cégekhez egy összegben a megítélt források, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón.
2020. július 2. 0:43
Tovább csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítményének lemaradása a krízis előtti szinthez képest a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet júniusi felmérésének szerdán publikált végleges eredménye alapján.
2020. június 25. 9:47
Romániában 57,3 százalék vallja azt, hogy az országnak az Európai Unióhoz való csatlakozása előnyt jelent, ami csökkenés a tavaly szeptemberi 63,8 százalékhoz mérten – derült ki egy felmérésből, amelyet szerdán ismertettek Bukarestben.
2020. június 24. 14:15
Májushoz hasonlóan a vártnál jobban teljesített az amerikai gazdaság júniusban is az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató felmérésének tanúsága szerint.
2020. június 24. 14:12
Az Európai Unió (EU) innovációs teljesítménye javul, de további erőfeszítésekre van szükség, hogy felzárkózzon azokhoz az országokhoz, melyek világszinten élen járnak az innováció terén – közölte kedden közzétett 2019-es adatokat feldolgozó európai innovációs eredménytáblájában az Európai Bizottság. Magyarország innovációs mutatójának értéke az uniós átlag 66,4 százalékát éri el.
2020. június 23. 10:00
Az elektromos mobilitásra való átállás növeli a károsanyag-kibocsátást a kieli IfW gazdaságkutató intézet tanulmánya alapján, amely szerint az elektromos autózás üvegházhatású gázkibocsátása a jelenlegi németországi energiamix mellett közel háromnegyedével múlja felül a modern dízelmotorokét.
2020. május 27. 12:18
Elemzők által vártnál kevésbé javult a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban májusban.
2020. május 27. 12:11
A globális intézményi befektetői közösségen belül egyre többen tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány okozta világgazdasági recesszió átnyúlik 2021-re – áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház kedden ismertetett friss felmérésében.
2020. május 26. 10:46
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi 29 pontos esése után 5 ponttal, mínusz 28 pontra emelkedett, ami még mindig átható pesszimizmust tükröz, ugyanakkor a részindexek többsége májusban, vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására, egyharmadát ledolgozta áprilisi drámai zuhanásának. Az iparban azonban még tovább erősödött a pesszimizmus – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2020. május 26. 10:37
Online rendszert indít el Kína az új koronavírus globális terjedésének előrejelzésére, adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a projektet vezető kutatók közlésére hivatkozva.
2020. április 27. 9:40
Áprilisban a valaha mért legalacsonyabbra esett az üzleti hangulat Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérésében.
2020. április 24. 11:45
Egy kutatócsoport Svájcban olyan bioszenzort fejlesztett ki, amely felismeri a koronavírust és mérni tudja a koncentrációját.
2020. április 21. 20:40
Összefügghet a levegő magas nitrogén-dioxid-szintje az új koronavírus okozta magas elhalálozással – derítették ki a halle-wittenbegi Luther Márton Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya először támasztja alá konkrét adatokkal ezt a feltételezett kapcsolatot.
2020. április 14. 16:10
A koronavírus-járvány lassítására bevezetett németországi korlátozások fokozatos lazítását és a vírus jelenlétének minél szélesebb körű, folyamatos megfigyelését javasolja hétfőn közölt állásfoglalásában a német nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina – Nationale Akademie der Wissenschaften).
György László: Kiemelten támogatja a kormány a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozókat
2020. április 14. 15:21
Munkahelyük megvédése érdekében bértámogatásban részesülnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi-) szektor magasan képzett munkavállalói, nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
2020. április 9. 9:28
Tudományos program indítását javasolta az uniónak a koronavírussal kapcsolatban, de kiábrándult az unió tudományos és politikai vezetés alkalmatlanságából az olasz Mauro Ferrari. A koronavírus okozta világjárványra adott európai válasz késlekedése miatt adta be lemondását az Európai Kutatási Tanács (ERC) elnöke, erősítette meg Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője szerdán. Brüsszel szerint a kutató nem képes megérteni a tanács működésének lényegét és értelmét.
2020. április 8. 20:38
A Zoopla ingatlanértékesítéssel foglalkozó weboldal szerint az Egyesült Királyságban az új ingatlanok eladási számai a koronavírus-korlátozások kezdete óta 70 százalékkal csökkent.
2020. április 8. 16:46
A globális kereskedelem idén 13-32 százalékkal eshet vissza a koronavírus-járvány hatásaként – áll a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerdán ismertetett jelentésében.
2020. március 31. 13:45
Az IMF és a WTO után pár napon belül már az OECD is felhívta a figyelmet, hogy a világgazdaság recessziója nem irreális forgatókönyv. A járvány több iparágat is érint a turizmustól kezdve az ingatlanpiacig és ez valószínűleg tovább folytatódik – derül ki a szervezet friss jelentéséből. José Ángel Gurría, a szervezet főtitkára felhívta a figyelmet, hogy szorosabb együttműködésre lesz szükség nemzetközi szinten, emellett néhány javaslatot is tett a gazdasági hatások enyhítésének érdekében.
2020. március 31. 13:08
Valószínűleg az „évszázad legrosszabb éve volt” a tavalyi Ausztráliában, ahol a hőség és a szárazság példátlan pusztítást végzett az évente kiadott Környezeti Jelentés szerint.
2020. március 26. 11:41
Márciusban valósággal összeomlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének második, végleges havi felmérése alapján.
2020. március 26. 11:13
A XXI. Század Intézet elemzése szerint lényegesen jobb állapotban érte Magyarországot a mostani válság, mint a 2008-as, az országnak van elegendő ereje ahhoz, hogy ismét talpra álljon a koronavírus-járványt követően.
2020. március 25. 18:17
Megalapozatlanok azok a félelmek, hogy az elektromos autók használata végsősoron növelné a karbonkibocsátást, ez legfeljebb a világ 5 százalékára igaz, ahol még környezetszennyező szénerőművekben termelik a villamosáram zömét – állítja nyugat-európai egyetemek egy közös kutatása.
2020. március 25. 9:15
Az első negyedévben még 2-3 százalékkal nőhetett a magyar GDP a januári adatok és a GKI konjunktúraindexe alapján, ugyanakkor a második negyedévben a turizmus, a szórakoztatóipar, az autóipar szinte teljes leállása, a kereskedelem korlátozása következtében 20 százalék körüli visszaesés lehetséges – prognosztizálja legfrissebb, kísérleti előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató, megjegyezve, hogy az éves számok a járvány hatásának elhúzódásától függnek.
2020. március 24. 18:00
Majdnem 80 ország fordult segítségért a Nemzetközi Valutaalaphoz a koronavírus által okozott gazdasági lassulás miatt. Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója szerint nem kizárható, hogy nagyobb recesszióra is számíthatunk, mint a 2008-as globális válság idején.
2020. március 23. 12:00
Magyarország – Málta után – a második legstabilabb uniós tagállam a 2016 és 2019 közötti politikai, gazdasági és biztonsági folyamatok vizsgálata alapján – állapította meg a XXI. Század Intézet az Európai Stabilitás Index 2016-2019 című kutatásában.
2020. március 17. 12:51
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) legrosszabb forgatókönyve nagyon borús jövőképet fest azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet kihirdette a világjárványt. A koronavírus gócpontja immár Európa, de elért az Egyesült Államokba is, ennek következtében egyre növekszik az aggodalom a pénzpiacokon is – derül ki az ENSZ március 9-én megjelent elemzéséből.
2020. március 10. 9:06
Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban, az Európai Bizottság elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, az Európai Bizottság országjelentését értékelve.
2020. február 27. 14:13
Átlagosan 8,3 százalékkal több árbevételt és 5,2 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek a kis- és középvállalkozások (kkv) erre az évre, a legoptimistábbak a középvállalkozások, a szektorok közül pedig a kereskedelmi cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi kutatásából.
2020. február 4. 13:00
Bionikus szívet fejlesztettek ki kardiológiai eszközök, többek között mesterséges szívbillentyűk tesztelésére a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói.
2020. január 21. 11:09
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg „finomhangolási üzemmódban” működik a magyar monetáris és költségvetési politika, ami arra vall, hogy egyik területen sem várható jelentősebb módosítás, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk.
2020. január 21. 10:56
A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be.
2020. január 15. 10:57
A klímahisztéria kifejezést választotta 2019 legellenszenvesebb német szavának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága.
2020. január 15. 10:30
Egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő – állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát.
2020. január 8. 10:47
A maratoni távra való felkészülés és a táv lefutása javítja az először indulók egészségét, a „vérereik életkorából” nagyjából négy évet farag le egy új tanulmány szerint.
2020. január 8. 10:23
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter évindító sajtótájékoztatóján.
2019. december 17. 14:58
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével egyetértési nyilatkozatot írt alá hétfőn Sanghajban. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti campusának létrehozásában. A világ 40. legjobb egyeteme érkezhet Magyarországra.
2019. december 17. 14:31
Új egyetemi szakirányú továbbképzés indul kutatási és innovációs menedzserek képzésére a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Pannon Egyetemen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szakmai támogatásával – jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. december 12. 11:24
Októberben a külföldi vendégek száma 9,2, százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A belföldi vendégek száma 3,4 százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké 0,8 százalékkal csökkent. Összességében a vendégek száma 6,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma 4,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. december 11. 17:45
A térfigyelő kamerák számát tekintve Budapest is felkerült a világ 50 legjobban megfigyelt városát összegyűjtő rangsorra a Comparitech kutatása alapján.
2019. december 11. 15:38
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Facebookra, hogy akadályozza meg az oldalán a diszkriminatív hirdetéseket. Két évvel ezelőtt a ProPublica és a New York Times ugyanis felfedte, hogy a vállalatok diszkriminatív álláshirdetéseket tettek közzé a Facebookon és a közösségi hálózat segítségével rejtették el az idősebb munkavállalóktól a munkalehetőségeket. Arról is beszámolt a nonprofit hírszolgáltató, hogy a vállalatok a Facebookot használják, hogy kizárják a nőket az álláshirdetésekből.
2019. december 11. 14:20
Hogy lehet, hogy ma egy vloggert akár többen követnek, mint egy tévéműsort? És hogy valaki otthon ülve tíz magyarországnyi követőt szerezzen? Csak látszólag véletlen mindez, valójában épp oly tudatos vállalkozás-építésről van szó, mint egy termék esetében, azzal a különbséggel, hogy itt szórakozást nyújtanak a tartalomkészítők. A személyes márka építésének legfőbb célja pedig sok esetben az, hogy a vlogger a nagy cégek szponzorációs felületévé válhasson. Követőket nem ígérhetünk, de a jelenség hátterét bemutatjuk.
Moody's: Európában a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok szenvednek a leginkább a munkaerőhiánytól
2019. december 10. 11:11
Európán belül a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban okozza a legnagyobb gondot a munkaerőhiány, és ez növekedési kockázatként is terheli a térség kilátásait – áll a Moody's Investors Service éves szektorjelentésében.
2019. december 10. 10:49
Noha a vállalkozásoknak még mindig jelentős hányada – uniós szinten 63 százalékuk, Magyarországon 80 százalékuk – tartja a korrupciót széles körben elterjedt problémának, arányuk uniós szinten 4 százalékkal, Magyarország esetében pedig 11 százalékkal csökkent 2017-hez képest – közölte az Európai Bizottság a cégek korrupcióval kapcsolatos véleményéről készített felmérésében.
2019. december 9. 12:00
Amikor Kóka János akadémiai intézeteket akart megszüntetni, abból nem gyártottak demokráciavitát – mondja Gereben Balázs, aki szerint 2005 és 2010 között elapadt a tudomány finanszírozása és az ország az elmúlt évtizedekben nem költött annyit agykutatásra, mint manapság. Kollégája, Fekete Csaba elárulja, hogy az intézetrendszer átalakítása során jöttek rá, hogy mekkora egyenlőtlenségek voltak az intézethálózatban. Interjúnkban kutatói életformáról, a kutatás és innováció kapcsolatáról, a tudomány szabadságának sajátos értelmezéséről és a tudományért krokodilkönnyeket hullató médiaszereplőkről is beszélgetünk.
2019. december 4. 17:41
A magyarok átlagosan 38 ezer forintot terveznek költeni az idén karácsonykor a Cofidis hitelmonitor legfrissebb kutatása szerint.
2019. december 4. 13:34
Az előző évhez képest több mint egymilliárd forintos növekedést produkált tavaly a hazai hangfelvétel-iparág. A legnagyobb emelkedést a digitális értékesítések hozták – szerepel a ProArt legfrissebb zeneipari jelentésében.
2019. november 27. 9:37
Az Ericsson várakozásai szerint az 5G előfizetések száma 2025-re globálisan elérheti a 2,6 milliárdot, ekkorra várhatóan 65 százalékos lesz az 5G lakossági lefedettsége és a globális adatforgalom 45 százaléka 5G hálózatokon bonyolódik majd – derül ki az Ericsson kutatásából.
2019. november 21. 10:24
Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket – erre az eredményre jutott egy brit kutatás.
2019. november 14. 22:01
Az MIT kutatása szerint egy átlagos irodai dolgozó a 45 éves munkaviszonya alatt összesen 7 évet tölt el haszontalan meetingeken, amely életének 16 százalékát teszi ki.
2019. november 14. 13:22
Kutatók tárták fel azokat a molekuláris mechanizmusokat, amelyek előidézik az elektromos cigaretta ér-, agy- és tüdőkárosító hatását.
2019. november 6. 11:09
Az erdőirtáshoz köthető szén-dioxid-kibocsátás jóval alacsonyabb az eddig véltnél, vagyis a gyakorlat sokkal kisebb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz – derült ki egy új tanulmányból. Inkább az ipar kibocsátását kellene csökkenteni.
2019. november 6. 10:38
A legújabb felmérés szerint a globális intézményi befektetői közösség továbbra is a kereskedelmi háborúkat tekinti a legnagyobb világgazdasági kockázatnak, és jelentősnek tartja a globális recesszió rizikóját is.
2019. november 1. 19:44
Magyarországon több mint 4500, jellemzően kis- és közepes vállalkozás vesz részt az internetes kereskedelemben online piactereken keresztül, és 2018-ban már közel 12 milliárd forintos nettó forgalmat realizáltak ezeken a felületeken, ami a teljes belföldi online kiskereskedelmi forgalom 2-3 százaléka – közölte a GKI Digital.
2019. október 27. 23:23
Tavaly tovább nőtt a kutatóhelyek és a K+F tevékenységet végzők száma, miután az előző évben megfordult a 2014 óta tartó csökkenő tendencia, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Kutatás-fejlesztés, 2018 című összefoglaló kiadványából.
2019. október 22. 14:15
Kiemelkedően fontos kutatásokért, a fejlődési közgazdaságtanért és azon belül is a szegénység elleni küzdelemért ítélték oda az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat. Figyelemre méltó, hogy idén Esther Duflo személyében egy fiatal közgazdásznő is a kitüntetettek között van. Kritikusok azonban úgy vélik, hogy a szegénységet nem lehet ezernyi apró kísérlettel megoldani, a Nobel-díjasok módszerei lassan, drágán, ellentmondó eredményeket hoznak, legfeljebb tüneti kezelésre alkalmasak, hamis önbizalmat adnak a közgazdászoknak illetve elterelik a figyelmet az igazán nagy kérdésekről és a miértekről. A Makronóm bemutatja a díjazottak munkásságát érintő kritikákat is.
2019. október 16. 1:42
Megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Valor Hungariae Zrt. az innovatív magyar találmányok és termékek iparjogvédelmének, ezen belül a gyors ügyintézés és a szabadalmaztatás folyamatának támogatására.
2019. október 15. 22:46
A Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció akcióterve részeként új kutatóközpont- és adatvagyon-ügynökség jön létre, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden kedden az Infotér konferencia kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.
2019. október 11. 14:05
A 31 éves horvát vállalkozó, Mate Rimac megalkotta a világ első elektromos szuperautóját és mivel tudja, hogy Nikola Tesla szülőhazája nem az USA-ban, hanem Horvátországban van, meggyőződése, hogy a horvát gazdaságot is autóipari központtá teheti a kormánnyal közösen. Garázscégből kilenc év alatt épített globális autómárkát a patrióta cégvezér, modelljei pedig több szempontból előzik a Teslákat.
2019. október 9. 17:25
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő két évre leáll a brit gazdaság növekedése, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.
2019. október 9. 17:21
Bár az emberek 75 százaléka rendszeresen vásárol a közelében található kis boltokban, az árak és a korlátolt választék miatt részesítik sokan előnyben a távolabbi nagyobb üzleteket – derül ki az egymás közelében élők közösséggé szerveződését segítő alkalmazás, a Miutcánk által készített kutatásból.
2019. október 9. 17:12
Magyarország egy hellyel előrébb lépett a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum-WEF) globális versenyképességi listáján, amelyet az idén is Szingapúr vezet az Egyesült Államok és Hong Kong előtt – derül ki a jelentés készítésében közreműködő Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet MTI-hez eljuttatott összefoglalójából. Kutatás-fejlesztésben és infrastruktúrában is nagyon jók vagyunk, de ebből nem születik elég innováció.
2019. szeptember 27. 10:25
A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb elemzése szerint jövőre is kitarthat a gazdaság lendülete, de a növekedési ütem csökkenni fog: az idei 4,7 százalékról 3,8 százalékra – mondta Várhegyi Éva kutatásvezető.
2019. szeptember 25. 17:48
Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást és a megszégyenítés nem segít – állapította meg brit pszichológusok egy új tanulmánya.
2019. szeptember 24. 12:22
Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése szeptemberben, a feldolgozóipar az utóbbi közel hét év leggyengébb hónapját tudhatja maga mögött – ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimedzser-indexeinek előzetes adataiból.
2019. szeptember 24. 12:10
Hat és fél éve először csökkent a német gazdaság magánszektorának teljesítménye szeptemberben, ahogy a feldolgozóipar recessziója tovább mélyült és veszített lendületéből a szolgáltatási szektor.
Lakto-ovo-vega
2019. szeptember 19. 20:39
A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé egy új amerikai tanulmány szerint.
2019. szeptember 12. 0:15
Prága, Pozsony, Budapest – ez a három közép-európai város sorrendje az átlagfizetéseket tekintve a The Slovak Spectator cikke szerint.
2019. szeptember 4. 10:30
Az Akadémiától függetlenedő kutatóintézeteket szeptember 1-től irányító Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke, Maróth Miklós szerint ma vannak kutatók, akikre három állás esik. Eközben a Magyarországnál kisebb Csehországban évente mintegy 360 ezer tudományos munka születik, nálunk viszont csak körülbelül 210 ezer.
2019. augusztus 30. 11:18
Magyarország olyan ipari szerkezetet épített fel, amivel csak a nála jóval gazdagabb országok büszkélkedhetnek. Az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor részaránya a 70 százalékot közelíti az IMF adatai szerint. Ezzel hazánk szinte rekorder: előzi Németországot, az USA-t, Nagy-Britanniát, az északi országokat vagy Ausztriát.
2019. augusztus 30. 10:13
A visegrádi négyek az Európai Unió autógyártásának 18 százalékát adták 2017-ben és az autóiparban előállított minden egy euró hozzáadott érték további 1,1 euró hozzáadott értékkel gyarapította a V4-ek nemzeti termékét a Polish Economic Institute (PEI) lengyel gazdaságkutató intézet MTI-hez eljuttatott tanulmánya szerint.
2019. augusztus 30. 9:55
Csehország lakosságának több mint kétharmada, 68 százaléka többé-kevésbé elégedett jelenlegi életszínvonalával – derül ki egy júliusi közvélemény-kutatásból, melyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában.
2019. augusztus 9. 10:02
A gazdasági és társadalmi leszakadás fenyegeti Németország 96 térségfejlesztési régiója közül 19-et – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
2019. augusztus 7. 16:30
Elismeri, hogy a magas béreket fizető állásokat a nyugati cégek hajlamosak anyaországaikban tartani, de hozzáteszi, hogy ha a tehetséges magyar munkaerő nem akar messzire költözni, akkor a nyugati nagyvállalatoknak nem lesz más választásuk, mint Magyarországra hozni a kutató-fejlesztő központjaikat is. A kormánynak pedig az a feladata, hogy összekapcsolja a nagyvállalatok, a startupok és az egyetemi kutatás hármasát és így segítse az együttműködést és a tudásáramlást, azaz az innovációs ökoszisztémák felépítését. A Makronóm a Deloitte tanácsadócég németországi innovációs vezetőjével, Nicolai Andersennel beszélgetett.
2019. július 27. 16:05
A 3D nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs Kft. 2 milliárd forintos beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját. A három év alatt 100 munkahelyet teremtő beruházáshoz a kormány 171 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a beruházást bejelentő fővárosi sajtótájékoztatón.
2019. július 22. 13:11
A közép-kelet-európai országok közül a cseh növekedés a leginkább fenntartható a Bertelsmann Stiftung által kiadott, a fenntartható fejlődésről szóló 2019. évi jelentés szerint. Magyarország 162 országból az előkelő 25. helyen áll.
2019. július 22. 12:30
Az EU 2019-es regionális rangsorolása alapján a spanyol és a közép-kelet-európai országok kis- és középvállalkozásai vezetik be a legkevesebb innovatív megoldást az egész kontinensen.
2019. július 13. 11:58
Kiállt Grüner György ellen vitára Szathmáry Eörs biológus, ki tudja miért, mert összeszedett, érdemi mondanivalója nem volt.
2019. június 19. 21:20
Az államnak szerepet kell vállalnia az 5G hálózatok infrastruktúrájának kiépítésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az 5G Koalíció (5GK) plenáris ülésén és konferenciáján kedden Budapesten.
2019. június 17. 23:12
Hogy ezek a kollégák hogyan számolnak el a saját tudományos és állampolgári lelkiismeretükkel, az legyen az ő problémájuk.
2019. június 12. 17:38
Minden kutatásra fordított állami támogatásnak kézzelfoghatóan meg kell térülnie nem csak a magyar kutatók, hanem a magyar gazdaság, a magyar társadalom számára is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint az Országgyűlés előtt lévő, a hazai kutatás-fejlesztés és innováció intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges törvénymódosítási javaslat elsődleges célja, hogy több kutatási projekt legyen, amelyek hatékonyan segítik a magyar gazdaságot – közölték szerdán.
2019. június 12. 11:11
A kormány támogatja a magyar pályázókat, hogy minél sikeresebbek legyenek a brüsszeli közvetlen kutatás-fejlesztési és innováció források (Horizont 2020) megszerzésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a szaktárca és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közös szakmai rendezvényén. A magyar innovációt azért is kell megerősíteni, hogy a közvetlen brüsszeli kutatási és innovációs pénzekből többet tudjon elhozni Magyarország.
2019. június 4. 17:06
A 2019. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetem és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kap támogatást. Ebből a Semmelweis Egyetem 1,75 milliárd forintot nyert el – mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten. A Semmelweis Egyetemen a támogatásból a betegek gyógyításában mihamarabb alkalmazható területeket kutatnak majd, például betegségek korai diagnózisához kapcsolódóan.
2019. május 29. 11:10
Nem csak a gazdasági rendszereink problémái, hanem a globális felmelegedés is nagymértékben hozzájárult a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedéséhez az utóbbi években, legalábbis ezt mutatta meg egy nemrég készült stanfordi kutatás. A felmelegedés a norvég és svéd gazdaságot harmadával növelte, a szudáni vagy indiai gazdaság méretét viszont épp ennyivel csökkentette – miközben az üvegházhatású gázok kibocsátói jelentős részben a fejlett országok voltak. 1961 és 2010 között több fejlődő ország az 1929-es amerikai nagy válsághoz fogható visszaesést szenvedett el.
2019. május 28. 22:32
A Pentagon szóvivője elismerte, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja.
2019. május 27. 9:10
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampusza – állami beruházással – egy sokfunkciós, biotechnológia fókuszú épületszárnnyal bővülhet. Az állami beruházás a jövő iparágai felé fókuszálja az erőforrásokat, hogy a magyar kreativitásra innováció és később akár hazai vállalati sikerek is épülhessenek.
2019. május 23. 10:48
Magyarország gazdasága az első negyedévben 5,2 százalékkal bővült, ez az Európa-bajnok növekedés azt igazolja, hogy a nemzeti érdekre fókuszáló politika gazdasági sikereket is hoz – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary Kft. kapacitásbővítő beruházásának alapkőletételi ünnepségén szerdán Gyöngyösön.
2019. április 17. 17:40
Vannak, akik már okostelefonjukkal mérik a szarvasmarha tömegét, ezzel pénzt és időt takarítanak meg. Az agrárium jövőjét az ehhez hasonló innovációk biztosíthatják Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint. A hazai agrárinnovációt nagyszabású versenyekkel, mentorálással és anyagi támogatással is segíti a kamara. Interjúnkból kiderül, hogyan gondolták újra a hazai mezőgazdaságot a kreatív magyar fiatalok.
Szabó Gábor
2019. április 9. 16:01
A szegedi lézerközpont tanácsadótestületéből felálló két német és egy magyar kutató olyan információk alapján döntött, amelyek egy része nem is volt helytálló – mondja a szegedi lézerközpont, az ELI-ALPS létrehozásában nagy szerepet játszó Szabó Gábor, aki szerint az akadémiai vita is nagyrészt politikai érvekre épül. Magyarországon történelmi maradványként tartozik még mindig az Akadémia irányítása alá a kutatóintézet-hálózat, pedig egy akkora testület, mint az Akadémia közgyűlése, nem való a kutatóhálózat irányítására. Interjúnk.
2019. április 4. 18:11
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal agrárinnovációs versenyén olyan fiatalokkal találkoztunk, akik szakértők segítségével a hazai agrárszektort megújító ötleteken dolgoztak. Március 22-23-án zajlott az első „Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackathon”, vagyis a NAK és a Design Terminal közös, éjjel-nappal zajló ötletversenye.
Tudomány-politika
2019. április 4. 12:50
Oroszország és Kína március 25-26-án közös szimpóziumot tartott, amelyben tudósaik megállapodtak, hogy a két ország gazdasági és geopolitikai érdekeit segítik elő azzal, hogy közösen térképezik fel a sarkköri térség óceáni ásványi és biológiai kincseit.
2019. március 25. 14:52
A visszatérő kérdés: miért is kell átszervezni az Akadémiát? És ki mondja meg, hogyan? A válasz sokrétű: szükség van egy szemléletváltásra, szükség van a tudomány elmúlt fél évszázadban történt fejlődésének figyelembe vételére, és szükség van a hazai tudomány teljesítményét mérő mutatók javulására is. Az érvek e tények mellett az MTA honlapján találhatók, érdemes és szükséges szemügyre vennünk azokat.
Az elefántcsonttorony ablakát kívülről kell kinyitni
2019. március 13. 11:20
A világ a gyors változások korszakába lépett. A tudományos ismeretek megduplázásának ideje két és fél évre csökkent. Ahol a megújulás elmarad, ott intellektuális középszerűség nyer teret és beindul az elkerülhetetlenül a hatékonysági lejtmenet. Amíg a fejlett országok tudományos akadémiái az elmúlt fél évszázadban belülről megújultak és hatékonyan elősegítették a gazdaság fejlődését, addig az MTA szerkezete, működése és hatékonysága immár 80 éve változatlan, ezért külső ösztönzéssel kell megújítani. Kevés fontosabb vita van ma, mert az innovációs központú gazdaság kialakítása minden jóléti társadalom záloga.
2019. március 13. 10:01
Az MNB új kutatásából kiderül, hogy a lakossági pénzforgalmi szolgáltatások költsége nálunk a legmagasabb az európai országok közül a magyarok fizetéseihez viszonyítva. Ez azért probléma, mert a túl drága banki szolgáltatások rossz irányban befolyásolják az emberek fizetési szokásait: csökkenhet az elektronikus fizetések használata és növekedhet a készpénzhasználat, valamint gyakoribbá válhat az adóelkerülés és erősödhet a feketegazdaság.
MTA
2019. március 9. 11:01
A jórészt jóindulatú kapkodás a rendszerváltás után sok mindenre az európai demokráciák bevált gyakorlataitól távol álló „megoldásokat” talált az Akadémiával kapcsolatban. Ezekről azóta világossá vált, hogy tarthatatlanok. Az MTA-n is minél hamarabb be kell fejezni a rendszerváltást – véli Mezei Ferenc. Az Akadémia körüli hisztéria szerinte nagyon hasonlít a CEU-ügyre, mindkettőben külföldi érdekek is állnak a nagy, politikai sajtónyilvánosságot élvező vélemények mögött a világhírű fizikus szerint. Helyre kellene állítani nemzetközileg elfogadott gyakorlatot az Akadémián, amelyben nincs helye a külföldön is ismeretlen „alapfinanszírozás” fogalmának. Ez a jogállami előfeltétele annak, hogy a magyar tudományos kutatóintézeti hálózat állami finanszírozását néhány év alatt a versenyképes nemzetközi gyakorlatnak jobban megfelelő szintre, a jelenleginek a háromszorosára emeljük, akár a patinás MTA márkanév alatt. Sokan azonban azt kívánják, hogy az MTA a kutatóintézeti munkatársakat idejétmúlt, gyakorlatilag haszontalan privilégiumok elvesztése veszélyének lobogtatásával mindettől elrettentse. Exkluzív interjúnk.
2019. március 5. 9:26
Az elmúlt években a magyarok körében látványosan romlott a nyugat-európai országok megítélése, ugyanakkor a kelet-közép-európai országoké nagymértékben javult – állapította meg a Psyma Hungary Kft. az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérésben.
2019. február 27. 22:09
Az Akadémiának jó volt az úgy, hogy majd átvilágítja, utána pedig az Aranycsapathoz hasonlítja önmagát.
Akadémia
2019. február 27. 13:03
A mintegy húszéves amerikai és ezt megelőzően német- és franciaországi kutatói tapasztalattal rendelkező Németh Károly meglátásai az MTA-hoz írt minapi levél kapcsán: Chicagóban élő vendégszerzőnk sorra veszi az MTA megújításával kapcsolatban óvatosságra intő professzorok levelében érzékelt pontatlanságokat. Németh szerint Amerikában szégyennek számít, ha egy kutatás-orientált professzornak nincs legalább egy startupja és szomorú látni, hogy ezt a mostani vitát a rendszerváltás után 30 évvel kell lefolytatni. A kutatásnak pedig nem az adófizetőktől kicsikart pénzből kellene élnie, hiszen képesek volnánk hosszabb távon önfenntartóvá válni az innováción keresztül.
2019. február 6. 15:55
Be kell bizonyítanunk az államnak, hogy nem herdáljuk el a pénzt – véli Elmer Sterken, a holland Groningeni Egyetem rektora, aki szerint nagy biztonságot ad az állami finanszírozás, de ez nem mehet az egyetemen belüli verseny és a motiváció rovására. Az egyetem ezért megduplázza a külső pályázatokat elnyerő kutatók forrásait és azoktól a professzoroktól is megválik, akiket a hallgatók nem értékelnek jóra. A rektort faggattuk arról, hogyan kell nemzetközileg is elismert egyetemet építeni.
Gazdasági Évnyitó
2019. január 25. 13:26
A kormány nem kevesebb, hanem már idén is 30 milliárddal több pénzt szán kutatásfejlesztésre és innovációra, de a források csak tudásért és kiválóságért járnak majd – mondta György László államtitkár a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján.
Innováció
2018. október 30. 21:50
Virtuális egészségügyi asszisztenst fejlesztettek magyar, portugál és svéd kutatók – közölte a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.
Magyar út
2018. szeptember 7. 14:08
A magyar munkavállalók és munkáltatók érdekeit figyelembe véve kell elkölteni az innovációtermelésre szánt adófizetői pénzt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Debrecenben, az 56. közgazdász-vándorgyűlésen pénteken.
Közgazdász-vándorgyűlés
2018. szeptember 7. 9:07
Magyarország 2020-ra a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát akarja kutatás-fejlesztésre költeni – mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön, az 56. közgazdász-vándorgyűlésen Debrecenben.
„Munkaerőhiány”
2018. augusztus 31. 13:49
A német cégek munkaerőhiánnyal kapcsolatos aggodalmai eltúlzottak és ellentmondásosak, a céljuk pedig az, hogy alacsonyan tarthassák a fizetéseket. A német a Hans-Böckler Alapítvány kutatóintézetének (WSI) elemzői „alibinek”, hideg és káros kalkulációnak tartják az alacsonyan képzett munkaerő behozatalának további, új jogszabályokkal való ösztönzését.
2018. augusztus 29. 15:23
A cégek 37 százaléka módosítja üzleti stratégiáját a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) szerint. Számos cég a minimum felett keresők bérét is megemelte.
Cél a magas hozzáadott értékű befektetések vonzása
2018. július 10. 13:45
A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget.
Tudománypolitika
2018. július 10. 12:32
A kutatásra szánt források elosztásához meg kell határozni a prioritást élvező területeket – mondta Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője a Magyar Hírlapnak. A miniszter közölte azt is, hogy a kormány számára nem elfogadható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által javasolt, költségvetéssel kapcsolatos két megoldás.
2018. július 10. 12:25
A közép-európai cégek többsége növeli kutatás-fejlesztési (k+f) kiadásait, ugyanakkor nagyobb támogatást várnának el a kormányzatoktól. A legtöbb vállalkozás számára azoknak a k+f tevékenységeknek a beazonosítása jelenti a legnagyobb kihívást, amelyekhez támogatások, illetve adókedvezmények vehetők igénybe – derül ki a Deloitte Central European Corporate R&D Report 2018 kutatásából.
2018. június 1. 8:09
Új internetbiztonsági megoldásokat, méreganyagok közömbösítését, földrengésbiztos épülettervezési módszereket célzó, valamint a mesterséges intelligenciát, a fehérjetudományt és a lézertechnológiát érintő kutatások indulnak 10 új projekttel, amelyek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán összesen 5 milliárd forint támogatást nyertek – közölte a hivatal az MTI-vel.
Új iparpolitika
2018. február 19. 14:44
Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatás-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján rendezett budapesti eseményen, hétfőn.
Nem kicsit
2017. december 22. 20:44
Felkerült a világ legkárosabb vezetőinek szégyenlistájára Gyurcsány Ferenc, akinek a kormányzása körülbelül évi 1-1,5 százalékkal rontotta a magyar gazdaság növekedését. Gyurcsány Ferenc így elég rossz társaságba keveredett: a New York Egyetem professzorainak listáján Gyurcsány a kínai Mao Ce-tunggal, vagy a kambodzsai kommunista diktátorral, Pol Pottal együtt szerepel.