Egyből a válogatottra gondoltam, és arra, hogy ilyen nincs! - a sérülése miatt lecserélt Sallai Roland Topolyán, a Mandinernek

2023. október 27. 19:06

Különleges meccsre került sor a szerbiai városban, ahol a vajdasági magyar klub a Sallai Rolandot is a soraiban tudó német Freiburgot fogadta Európa Liga-mérkőzésen. Helyszíni riport!

2023. október 27. 19:06
SALLAI Roland
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Ahogy a magyar határtól alig 50 kilométerre lévő Topolyára ér az ember (kevesen tudják: itt született az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar futballszakembere, dr. Mezey György), egyből magával ragadja a közelgő mérkőzés hangulata. A Magyar Sportújságírók Szövetsége buszát a tömött sorokban érkező helyi szurkolók integetve fogadják, majd amikor a bejárathoz érünk, a rendezők a nagy számban érkező Freiburg-szurkolókat határozottan különítik el a helyi drukkerektől.

UEFA-eltiltás után...

El is kél a markáns fellépés, hiszen az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA Fegyelmi Bizottsága éppen a legutóbbi, Olympiakosz elleni hazai kupamérkőzésen tapasztalt diszkriminatív fennhangok miatt öt szektort is bezáratott, emiatt 420 szurkolóval kevesebb lehetett jelen a csütörtöki kupameccsen. 

„Azért érezzük kicsit jogtalannak a büntetést, mert az európai szövetség illetékesei nem ismerhetik a helyi viszonyokat. A drukkereink nem az Olympiakosz szurkolóit szidalmazták, hanem a belgrádi Crvena zvezda táborát – a megszokott módon. Nincs mit tennünk, elfogadjuk a szankciót, és jobban ügyelünk arra, még inkább felhívjuk a szurkolóink figyelmét, hogy sportszerűen buzdítsák a Topolyát, és ne a riválisokkal legyenek elfoglalva” – mindezt már Újvidék egyik legtehetősebb vállalkozójaként számon tartott Zsemberi János, a helyi klub tulajdonosa mondja.

A körülményekről tudni érdemes,

a Topolyai SC 4500 fős ékszerdoboza, a TSC Aréna és a klub akadémiája a magyar állam által a határainkon túl (is) indított stadionépítési programja keretén belül (Dunaszerdahely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy mellett) valósult meg,

 a létesítmény hivatalos megnyitóját 2021. szeptember 3-án tartották, a vendég a Ferencváros volt.

SZÖLLŐSI György; ZSEMBERI János
Az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György és Zsemberi János a Topolya SC tulajdonosa a TSC Aréna lelátóján 
Fotó: Mandiner/Vámos Tamás

A Freiburg elleni mérkőzésre rákanyarodva: a Magyarországról érkező érdeklődő örömmel tapasztalja, hogy a TSC-nél ugyan csak csere a Debrecenből érkező Sós Bence, ám a vendégeknél ezúttal is a kezdőben szerepel a Szerbia elleni találkozó óta még inkább becsben tartott válogatott támadó, Sallai Roland, aki a mérkőzés elején elsősorban kitűnő beadásaival, és remek mezőnymunkájával tűnik ki (megfigyeltük: egyetlen elrontott átadása nem volt), a 22. percben meg is van az első nagy helyzete: egy beadás után alig továbbít a kapu mellé; szükség is lett volna az eredményes befejezésre, hiszen nem sokkal előtte a Topolya vezetést szerzett.

„Ez egyszerűen katasztrófa!”

Mindenesetre aggódva figyeljük, hogy Roli ezek után a földre rogy, először azt gondoljuk, hogy a reklámtábláknak eshetett neki, ám rövid időn belül kiderül, komolyabb a baj, a Freiburg orvosi stábja is érkezik. Hamarosan jelzik: nincs apelláta, cserére van szükség, folytatásról szó sem lehet!

Még ekkor sem jut eszünkbe, hogy komolyabb a baj, elsősorban magunkat sajnáltatjuk, hogy Roland játékából ezúttal csak 22 percet láthattunk, a körülöttünk helyet foglaló német szurkolóknak némi gyógyír, hogy a Németországban született, ám olasz gyökerekkel rendelkező Vincenzo Grifo mesterhármasával fordít a vendégcsapat, ám a lefújás után sokkal jobban foglalkoztat minket: mennyire súlyos Sallai Roland sérülése?!

A vendégek szakvezetője, Christian Streich a mérkőzés után elárulja: a magyar válogatott játékos a bal combjában izomszakadást szenvedett, és emiatt három-négy hét kihagyásra számíthat.

Ez egyszerűen katasztrófa!” – minősíti a helyzetet a szakember.

Ezt követően azonban lehetőség nyílik Sallai Rolanddal is találkozni, aki a Mandinernek a következőket mesélte el:

Már a mérkőzés előtt is éreztem, hogy nem vagyok teljesen friss és kipihent, de rendesen bemelegítettem, nem gondoltam arra, hogy bármi probléma is lehet. S persze, profi futballista vagyok, nem panaszkodom, ha az edzőm számít rám, boldogan vállalom a játékot. Pláne, hogy az utóbbi időben remek formában éreztem magam, hiszen nem csak a válogatottban, a klubomban is stabil a helyem, így joggal gondolhattam, hogy a Topolya ellen is eredményes lehetek” 

NIKOLICS Nemanja; SALLAI Roland
Öröm az ürömben: a korábbi válogatott, Nikolics Nemanja is személyesen volt kíváncsi Sallai Roland játékára, amiből a sérülés miatt keveset csodálhatott meg
Fotó: MSÚSZ/Róth Tamás 

Megkérdeztük, mi jutott eszébe először, amikor érezte, hogy megsérült, hiszen kívülről is lehetett látni, hogy hihetetlen indulat dolgozott a játékosban, aki a földet csapkodta.

Természetesen egyből a válogatottra gondoltam, és arra, hogy ilyen nincs, ennyire balszerencsés nem lehetek! Az utóbbi időben valóban kicsit sűrű volt a program, sok meccset játszottam, lehet, hogy a két válogatott mérkőzés után inkább csak csereként kellett volna vállalnom a játékot a Freiburgban, de hát ez eszembe sem jutott! Utólag mindig okos az ember...”

Ezt is ajánljuk a témában

 

„Marco Rossi egyből megtudta, hogy megsérültem”

Lapunk arról is érdeklődött, mennyire lehet súlyos a sérülés. Mint fentebb írtuk, Christian Streich vezetőedző szerint minimum három, négy hetet ki kell hagynia Sallai Rolandnak, aki közelít az 50. válogatottságához, és klubjában a nyár óta 12 mérkőzésen 4 gólt szerzett és kiosztott 2 gólpasszt is.

Biztosat csak az MRI-vizsgálat mutat ki, természetesen én is abban bízom, hogy nem szakadás, csupán húzódás történt. 

Ha nem is Bulgáriában, de a Montenegró elleni utolsó csoportmeccsen mindenképpen szeretnék visszatérni a válogatottba, és együtt ünnepelni a fiúkkal és a közönséggel az újabb Eb-részvételt!

Marco Rossi szövetségi kapitánnyal még nem beszéltem, de értesültem róla: egyből megtudta, hogy megsérültem. S ahogy hallottam: egyáltalán nem örült a történéseknek. Mi tagadás: én sem voltam még ennyire szomorú egy győzelem után...„

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MSÚSZ/Róth Tamás

 

 

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
need-info
2023. október 27. 21:08
Jó, jó, de hol van Szoboszlai?
galancza-2
2023. október 27. 20:52
Tamás! A szőlőgyuresz meg egy gennyes agyú, tehetségtelen pojáca. Ettől függetlenül Hajrá Fidesz! Éljen Orbán Viktor! Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! Sallai! Jobbulást, gyógyulást minél előbb!
galancza-2
2023. október 27. 20:47
Tamás! tésztás doktor Mexikóig valóban jó kiváló edző volt,de azután futballgyilkos kreténné vált,mert beképzelt,gőgös gazember lett, aki nem volt hajlandó haladni a focivilág változásaival, fejlődésével. Nem volt hajlandó tanulni a hibákból,nem volt hajlandó tanulni a jobbaktól, azoktól az országoktól akik észrevették hogy 86 után óriási változások történtek a komoly foci világában: már nem volt elég a magyaros finesz (de gyűlölöm ezt a szót!), technika,nem volt elég a passzolós lötyögés,fegyelmezetlenség.tésztás patkány nem látta be a mai napig hogy 86 után egyre jobb erőnlét,gyorsaság,gyorsulás,lendület kell, a csatároknak is be kell segíteni a védekezésbe,mezőnymunkába,stb.Szóval tésztás 86 után brutálisan a magyar foci sírásója lett,és a mai napig az ő "elképzelései" szerint megy az utánpótlásnevelés, felnőttképzés. Ezért van szükségünk honosított játékosokra és nagyonfiatalon külföldre került játákoskra,Na és persze külföldi kapitányokra.Éljen Rossi! Éljen Storck!Éljen Matthaus!
Takagi
2023. október 27. 20:30
Jobbulást!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!