Döntött az UEFA az Európai Szuperliga alapítóinak ügyében

2021. szeptember 28. 12:08

Semmisnek nyilvánították az ügyben eddig történteket.

2021. szeptember 28. 12:08
null

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztette a fegyelmi eljárást az európai Szuperliga (ESL) alapítói közül megmaradt három klubbal szemben, egyben a madridi tartományi bíróságon megfellebbezte a spanyol főváros egyik körzeti bíróságán múlt héten hozott, ezzel kapcsolatos határozatát. A szervezet közleménye szerint semmisnek nyilvánították az ügyben eddig történteket, és úgy tekintenek rá, mintha az eljárást soha nem is kezdték volna el.

Egy madridi körzeti bíróság múlt héten arra kötelezte az UEFA-t, hogy ötnapos határidővel szüntesse meg az eljárást, amelynek végén büntetéseket, szankciókat helyezett kilátásba az ESL létrehozásában érintett kluboknak, különös tekintettel arra a háromra, a Barcelonára, a Real Madridra és a Juventusra, amelyek nem voltak hajlandóak visszalépni a tervezett sorozattól. Az UEFA azt is közölte, hogy nem ismeri el a Manuel Ruiz de Lara által elnökölt madridi körzeti bíróság hatáskörét, és hivatalos beadványokat juttatott el egy magasabb szintű spanyol bírósághoz arra hivatkozva, hogy az eljárás során jelentős szabálytalanságokat vétettek. Az európai szövetség jelezte, elvárja, hogy nevezett bírót mentsék fel az ügy további részére vonatkozóan. Az UEFA továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy a történtek kapcsán az alapszabálynak megfelelően járt el, figyelembe véve az EU-s jogszabályokat. 

A nagy nyári fociháború

Április 19-én a két spanyol és az olasz elitklub mellett további kilenc – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és az AC Milan – jelentette be a húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását. Néhány napon belül a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus kivételével a többiek visszaléptek, miután az UEFA, a nemzetközi szövetség (FIFA) és a futballvilág más befolyásos személyiségein kívül állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése – és az UEFA-tól független új sorozat beindítása – ellen. A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Május 12-én az UEFA szigorú szankciókat kilátásba helyezve fegyelmi eljárást indított az érintett klubokkal szemben, miközben a kilenc visszalépővel „békét kötött”. A renitens hármakat figyelmeztette: megtagadhatják tőlük az európai sorozatokban való részvételt, így akár ki is zárhatják őket a Bajnokok Ligájából. Az esetleges eltiltás nem érinti ugyanakkor a válogatottbeli szereplést. A Premier League hat érintettje a „jóakarat gesztusaként” elfogadta, hogy egyenként 3,6 millió font (1,45 milliárd forint) bírságot fizet. Ezen kívül a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham abba is beleegyezett, hogy ha a jövőben a Szuperligához vagy ahhoz hasonló, zártkörű ligához próbálnának meg csatlakozni, akkor 30 pont levonással és 25 millió font (10 milliárd forint) bírsággal sújtják őket. 

Florentino Pérez, a Real Madrid és az ESL elnöke ugyanakkor kijelentette, hogy a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a Szuperligához, azaz a tagok – bár a többség ezt már kijelentette – nem távozhatnak a társaságból. Az olasz szövetség korábban azt jelezte, hogy az ESL-tagok nem indulhatnának a Serie A-ban.

(MTI)

Nyitókép: Mike Kireev / NurPhoto / AFP. Illusztráció.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2021. szeptember 28. 22:51
Az UEFA csak kelet-európai csapatokkal szemben hoz szankciókat.
kampman
2021. szeptember 28. 15:20
Na, tenyereimet dörzsölve nyitottam meg ezt a cikket, hogy lássam vajon mekkora drákói szigorral fog lecsapni az UEFA ingatlanspekulációból és szervezett bűnözésből meggazdagodott oligarchákra, akik most már évtizedes viszonylatban osztanak vissza az ebül szerzett jószágból az UEFA részére. Nem is csalódtam.
OberEnnsinnen
2021. szeptember 28. 15:12
Ejnye, ejnye, még ma riasztani kell az elfajzott zsidó Piara Powart és magyarországi ügynökét Jósa Bálintot, egy jó kis kizárásos ítéletre, Magyarország ellen. Elvégre Sorosnak és a "Nyílt" Társadalomnak is élnie kell
apika2
2021. szeptember 28. 13:50
Hát ez az egész alapítás egy igen nagy töketlenkedés volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!