Heidum 9. lett az 1500 méteren

2014. február 15. 15:36

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Heidum Bernadett a kilencedik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyszámában Szocsiban. A verseny után Heidum felszabadult és vidám volt, de elmondta, hogy egy kicsivel jobb is lehetett volna.

2014. február 15. 15:36

Heidum Bernadett kilencedik lett szombaton a rövidpályás gyorskocsolyázók női 1500 méteres számában a szocsi téli olimpián, ugyanis a kisdöntőben negyedikként ért célba, de a hétfős fináléban egy versenyzőt kizártak, egy másik pedig nem ért célba.

A múlt hét pénteki megnyitó ünnepségen magyar zászlóvivő, ahogy az elődöntőben, úgy B-döntőben is kiugrott elsőre. Másodjára a harmadik pozíciót tudta elfoglalni az első kanyarban, de hamar az élre korcsolyázott, mígnem osztrák riválisa került elé. Ezt követően egymást előzgették a versenyzők, mindenki küzdött az első pozícióért, de huzamosabb ideig senki sem tudta megtartani a vezető helyet. A 25 éves Heidum is aktív részese volt a küzdelemnek, rendszerint az 1-3. helyen haladt. Három körrel a vége előtt aztán kigyorsított, belülről próbált előzni, de sikertelenül, ez viszont megtörte a lendületét, s így végül negyedik lett a futamban, melyet végül a hajrában a többiektől elhúzó kanadai Valerie Maltais nyert meg.

„Nagyon élveztem a versenyzést! Jó így korcsolyázni, hogy közben folyamatosan harsog a közönség, kell nekem ez az adrenalin!” – kezdte értékelését a nagydöntő két kiesője miatt végül kilencedik magyar versenyző. A szám idei Európa-bajnoki ezüstérmese elmondta, hogy az elődöntőben jól tartotta magát, nem is érezte magát fáradtnak, aztán „hirtelen jött egy fal”, amit nem tudott megmászni, mert nagyon besavasodott a lába. „Az elődöntő miatt nem vagyok csalódott, mert két kiváló versenyző vert meg, a B-döntőt sajnálom, mert akár második is lehettem volna, csak elszúrtam az előzési kísérletemet. Még egy kört kellett volna mögöttük haladni, s akkor megindulni. Miután nem sikerült, már nem volt időm újra előzési pozícióba kerülni” - mondta Heidum, aki felemásra értékelte a szombati teljesítményét, mert a negyed– és elődöntőben saját megítélése szerint jól korcsolyázott, de ahogy fogalmazott, a B döntős bakiért kár volt.

A verseny után felszabadultnak és vidámnak tűnő Heidum beszélt a hátralévő 1000 méteres számról és a váltó B-döntőjéről is: előbbire azt a célt fogalmazta meg, hogy legalább egy kört szeretne menni, míg a stafétára azt mondta, nagyon felszívják magukat és ez már az edzéseken is látszik, meg akarják mutatni, hogy milyen is az igazi magyar csapat. A női 1500 méter másik magyar indulója, az Eb-bronzérmes Kónya Zsófia a 30. helyen zárt.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2014. február 15. 18:04
Grat! ... a részvétel a fontos!
kuwiq
2014. február 15. 15:52
Gratula, sajnálom, hogy nem jött be a terv. Valamit láttam futtában az előfutamból, úgy tűnt, az utolsó körben teljesen be volt zárva belülre, nem tudott gyorsítani az előtte lévőtől, és oldalra se volt esély kijönni. Elsőre nem is hinné az ember, hogy egy gyorsasági sportban mennyi minden múlik a taktikán és a helyes, gyors döntéseken! Ráadásul a hátulról érkezőket nem is látni, és miattuk is lezárulhat a kitörés lehetősége. Tehát hiába lennél gyorsabb, hiába döntenél jól abból, amit látsz, hátulról meglephetnek, és kikapsz, mert nincs hely kifutni magad... Még egyszer sok gratuláció, lesz ez még jobb is, további sok sikert!!!!
bsandor
2014. február 15. 15:42
ügyes vagy,a világon kilencediknek lenni magyarként télisportban, nem senni,a legszebbeket kivánom Neked és jó hogy nem törted össze magad az őrült száguldásban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!