London: Csernoviczki negyeddöntőbe jutott

2012. július 28. 13:51

A 48 kg-os Csernoviczki Éva megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a londoni olimpia cselgáncstornájának szombati nyitónapján.

2012. július 28. 13:51

A nyolcfős magyar dzsúdós csapatból elsőként tatamira szólított tatabányai versenyző ellenfele a pályafutása során eddig mindössze két Világkupa-ezüstöt nyert holland Birgit Ente volt az ExCel központ már kora reggeltől telt házzal üzemelő cselgáncstermében. A tavaly világbajnoki bronzérmes Csernoviczki számított esélyesnek, s ennek megfelelően az első perctől támadóan lépett fel. Sokkal aktívabbnak bizonyult riválisánál, akit többször is földre vitt, de ott Ente sikerrel védekezett. Két perc elteltével a vezetőbíró intette a passzív hollandot, de az összecsapás képe ezután sem változott.

Fél perccel a találkozó vége előtt a továbbra is többet kezdeményező Csernoviczki ismét levitte Entét egy jukót érő akcióval. Ezzel eldőlt a mérkőzés, a hátralévő másodpercekben a holland dzsúdós hiába próbált támadást indítani. „Nem kockázattam sokat” – nyilatkozott a meccs után Csernoviczki. Edzője és egyben édesapja, Csernoviczki Csaba ehhez annyit tett hozzá, hogy nagyon sokat várakoztatták őket az összecsapás előtt, már négy találkozóval előbb szólították őket a fellépésre. A 25 éves Csernoviczki következő ellenfele a hozzá hasonlóan Eb-ezüstérmes belga Charline van Snick lesz, aki ipponnal nyerte első meccsét a vb-harmadik dél-koreai Csung Jung Eon ellen.
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
én vagyok a
2012. július 28. 17:27
Gratula! Szépen csillog a harmadik hely is, főleg egy világelső ellenében a bronzért! Hm!
ganxtalovin
2012. július 28. 17:23
kiváncsi vagyok mikor jön(nek) egysegelem és a fajtái, hogy "csak egy bronz ez mekkora looser" Mégegyszer: Köszönjük Éva!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ganxtalovin
2012. július 28. 17:21
GRATULA!!!
krisztoforo48
2012. július 28. 17:04
Nagyon okosan és ügyesen harcolva,meg van az első érem!Gratulálok!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!