Több mint 16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére a második negyedévben

2019. augusztus 09. 09:20

Egy jól időzített munkahelyváltással a fizikai dolgozók 20-30 százalékkal magasabb fizetést harcolhatnak ki. Nem véletlen, hogy idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság a Trenkwalder Recruitment Kft. több mint 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

2019. augusztus 09. 09:20
null

A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint az ország szinte minden régióban jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak a szakmunkások, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon elérheti vagy akár meg is haladhatja az 1300-1400 forintot.

Hozzátették, hogy már az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti órabér. 

A közleményben Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője kifejtette, hogy a következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen hatékonysági lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit.

A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, nemzetközi tulajdonú magyarországi leányvállalat közel 500 középvezetőjénél idén a második negyedévben 5,1 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közlemény szerint elmondta, hogy tavaly ilyenkor 4,7 százalékos bérnövekedés zajlott le ebben a szegmensben, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető.

Arra számítanak, hogy ez a gyorsuló tendencia a következő időszakban is folytatódni fog. Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának is fontos feltétele ez, hiszen ebben a körben

egy jó munkahely-váltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet

– fogalmazott a szakember.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peter.jordanson
2019. augusztus 10. 19:52
Helyes is. Csak ne stadionba öntsék a betont. Mi van a 116 (!) milliárdos sportcsarnok közbeszerzésével amúgy? Valaki?
patkánynak sem nevezhető férgek
2019. augusztus 10. 19:52
Ezért a kommunista hablaty miatt kár volt regisztrálnod. Szép teljesítmény, hogy az első kommented után takarodsz az X ólba.
Zsolt75
2019. augusztus 10. 19:52
Bizony. Idénymunkára (zöldséget szedni) nehéz embert találni, azt is jobban meg kell fizetni. Ez ilyen. Nem lehet, hogy csak te keress jobban.
ökobetyár
2019. augusztus 10. 19:51
Nagyszerű! Ezek után senki nem megy Nyugatra! NEM A TUDÁS, NEM A MUNKA – CSAKIS A KARBONLÁBNYOM! Ki ma a jó ember? Az emberiség olyan korba érkezett, amikor egy új erény minden eddigi hagyományost elsöpör: Ma már nem az számít, aki sokat tud („az értelmiségi munka megvetendő”), sem az, aki napestig dolgozik („minden munka romboló”), hanem az, ki mennyire nyomja le CO2-lábnyomát. Ebben segít Kölnben kidolgozott táblázatunk (Energiamenü, személyes energiafogyasztás), amellyel kiszámíthatjuk éves kWh-fogyasztásunkat és beszorozhatjuk 400 grammal. 1 kWh = 400 g CO2. Furcsa világban élünk, mondja Greta Thunberg. -A tudomány, amely eddig járványokat és éhséget küzdött le, most beteggé tesz: elhízunk, elbutulunk, ellustulunk- civilizációs betegségeket szerzünk be. -A magántulajdon hozta a rabszolgaságot, a városok a járványokat, a só és a cukor a magas vérnyomást és a cukorbetegséget. -Ma minden találmány káros vagy fölösleges. A technika nem fejlődik, csak szaporodik (párhuzamos technikák): nagy a különbség a semmi és a bakelitlemez között, de kicsi a mágnesszalag és a pendrive között. -A mérnökök, akik eddig tartós és kitűnő gépeket gyártottak, ma „öngyilkos” készülékeket terveznek, hogy átverjék a vásárlót. (Obszolencia kislexikon, tervezett elavulás). -A tudomány&technika hozta a szakosodást és a teljesítménynövelést; a szakosodás a pénzt, a szétköltözést és az elidegenedést; a pénz a kényelmet, a pazarlást és a civilizációs betegségeket. -Olyan munkákat vállalunk, amik kiüresítenek, kiégetnek (bullshit jobs) – mire megy el az életünk? -Az emberek özönlenek a városokba, ami inkubátor, halálos csapda: válság esetén tömegek pusztulnak el – ma pedig elveszítik emberségüket és a józan eszüket. (Minden nagyvárosi sérült. Ha ép volna, nem volna nagyvárosi). -Beleszülettünk két világkatasztrófa közé: Ki hiszi el, hogy újabb 70 békeév hull az ölünkbe? -Soha ilyen őrült áru- és személyszállítás nem volt; soha ilyen eszetlen pocsékolás. Hogy jólétünket biztosítsuk, ételmaradékokat, 90%-ban jó készülékeket, kitűnő használható göngyölegeket dobunk a szemétre, vagy égetünk el és mérgezzük magunkat. - M i n d e n t fölélünk - levegőt, ivóvizet, termőtalajt; gyerekeink átkozni fognak bennünket, amiért világra hoztuk őket. -Kettőhöz kell érteni: élelmet és meleget termelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!