Sok magyarral előfordult, hogy csak papíron mehetett szabadságra

2019. július 24. 10:29

A magyar munkavállalók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapok számát, mindez kedvezőtlen változás a 2014-es adatokhoz képest, amikor a dolgozók 40 százaléka vélekedett hasonlóan – derül ki a Profession.hu által 1000 ember bevonásával készített idei, online, reprezentatív felmérésből.

2019. július 24. 10:29
null

A közlemény szerint a válaszadók 24 százaléka teljes mértékben, 53 százalékuk döntően, a dolgozók egyötöde pedig kisebb részben, de meghatározhatja, hogy mikor szeretné kivenni a szabadságát. A megkérdezettek 4 százaléka viszont azt nyilatkozta, hogy nincs beleszólása a kérdésbe. 

Minimálisan ugyan, de mérséklődött azok száma, akik azt jelezték, hogy főnökeik nem engedik meg kivenni azokat a napokat, amelyeket maguk választottak: idén erről a problémáról a válaszadók 49 százaléka számolt be, 2014-ben még 53 százaléka.

A felmérés szerint

a dolgozók 21 százaléka került már kellemetlen helyzetbe azért, mert felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám azt végül visszavonta.

Hozzátették, hogy a 2014-es felmérésben a válaszadóknak viszont még közel 30 százaléka számolt be ugyanerről a problémáról. Ugyanakkor megjegyezték, hogy érdemi előrelépés történt a munka miatt kényszerű szabadság-megszakításoknál.

Ezt támasztja alá, hogy míg a 2014-es felmérésben a dolgozók 41 százaléka, idén már csupán a 33 százalékuk mondta azt, hogy került már ilyen helyzetbe.

A válaszok alapján csökkent a bennragadt szabadnapok száma, ám a kutatásban résztvevők 17 százaléka a szabadnapjai több mint 60 százalékát nem tudta felhasználni. Az ilyen esetek magyarázata jellemzően hasonló maradt az elmúlt öt évben:

az egyik az elvégzendő munka mennyisége, a másik a helyettesítés megoldatlansága.  

A kutatás egyik érzékeny kérdése volt, hogy mennyien vannak azok, akik csupán papíron mennek szabadságra, vagyis valójában munkával töltik el ezt az időt is. A munkavállalók 41 százaléka jelezte, hogy előfordult már vele ilyen, mindez pedig számottevő fejlődés az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor a dolgozók 53 százaléka számolt be hasonló helyzetről.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
joris
2019. július 26. 10:27
A szakszervezeteknek nem a komcsifajta polizitizálást kellene választani, hanem a valódi, munkahelyi érdekvédelmet. No persze, tudjuk, könnyű hőbörögni zorbán ellen, mint kiállni az emberek és a gyárvezetők elé, hitelesen és felelősen megfogalmazni, képveselni a melósokat.
Emporio Ármányi
2019. július 24. 21:24
Gyorsan eljutottál az orbánozásig, bides dékás. Amúgy honnan a f@szból írsz magyar billentyűzet nélkül?
Emporio Ármányi
2019. július 24. 16:22
Ennek ellensúlyozásaként ott vannak az akadémikusok, egyetemi oktatók, filozófusok, belvárosi éttermiségiek, akik megoldják okosba, és úgy mennek szabadságra az év bármely napján, hogy papíron soha nem veszik azt ki.
12345
2019. július 24. 13:53
15 éve dolgozom de valóságban sosem vettem ki a szabadságom nagy részét. Papíron beírják, hogy szabadságon voltam aztán kész. Talán 10 nap körül vettem ki maximum egy évben a valóságban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!