Kedvező körülmények szerencsés egybeesése az öt százalékos növekedés (2019)

2019. június 06. 22:01

De a grafikonok nem hosszabbíthatóak meg a végtelenig. Interjú.

2019. június 06. 22:01
Chikán Attila

„Az Origónak 2011-ben adott interjújában ön még azt mondta: »Sok olyan volt a kormány által ígértek között, amit csak a kedvező körülmények nagyon, nagyon szerencsés egybeesése esetén lehet teljesíteni.« A tervezett háromszázalékos GDP-növekedést is lehetetlennek ítélte, »különösen azzal az intézkedéssorozattal, amellyel a kormány ennek nekiindult.« Ehhez képest tavaly öt százalékkal nőtt a magyar gazdaság.

Köszönhetően annak, hogy bejött a »kedvező körülmények nagyon, nagyon szerencsés egybeesése.« De a grafikonok nem hosszabbíthatóak meg a végtelenig. Ellenben érdemes összevetni adatainkat a hozzánk hasonló országokéval. És akkor azt látjuk:

a legfontosabb mutatók legtöbbjében, legfájóbban az átfogó versenyképességben az összes volt szocialista ország elhagyott bennünket. A 2007-2008-as válság óta a régiós növekedési sávnak jobbára az alján tanyázunk. Ami persze nem csupán az Orbán-kormányok sara, hanem az elmúlt húsz év kormányaié együttvéve.

A kilencvenes évek még rendben volt?

Azt pozitívan értékelem,

hiszen mégiscsak példátlan mértékű társadalmi átalakulást kellett levezényelni. Ám utána hatalmas történelmi lehetőséget szalasztott és szalaszt el egész Közép-Európa, azon belül is leginkább Magyarország. Különösen fájó, hogy a 2010 óta tartó időszakban a gazdaság fejlesztése mennyire háttérbe szorult a politikai prioritások listáján, hiszen amellett, hogy hatalmas mennyiségű uniós pénz érkezett, egészen kivételes nemzetközi konjunktúra ölelt körül bennünket. Persze lettek például sztrádáink, nőtt a reálbér, de visszanézve teljesen világos, hogy nem éltünk a lehetőséggel.”

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2019. szeptember 02. 22:15
Magyarázkodás mondhatta volna ezt is: "Tévedtem. Orbánnak és Matolcsynak lett igaza." De nem teszi meg, mert még mindig meg van sértődve, amiért 20 éve kirúgta őt a kormányából Orbán. Ezt persze tagadja az interjúban, de attól még pontosan tudjuk, hogy így van.
states
2019. augusztus 14. 18:36
A laposguta kerülgeti ezeket az Orbán által mellőzött, sértett senkiket, ezért lettek mellőzve, hogy megy a szekér. És nélkülük.
IV. Fawkes
2019. augusztus 10. 07:32
És még a három százalék is lehetetlen :-DDDD Ezek az ellendrukker bócherek..
kamasuka
2019. július 23. 17:52
Lúzerek. Jó az a 2011es interjú is. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!