Kétszer annyi értéket termel a magyar autóipari dolgozó, mint amibe ő maga kerül

2019. január 30. 10:09

Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem tudományos kutatója ábrán vetette össze az autóipari dolgozók teljesítményét és fizetését. Egészen pontosan termelékenységüket állította szembe a személyi ráfordításokkal, amiből kiderül, hogy az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték több mint kétszerese a bruttó személyi ráfordítások értékének, azaz durván alulfizetik a magyar autóipari dolgozókat.

2019. január 30. 10:09
null

A közvélemény ellentmondásosan értelmezi, hogy miért egy hazai bérátlagnál kedvezőbb pozícióban levő járműipari vállalkozásnál alakult ki sztrájkhangulat, s tart már napok óta. Ennek megértését kívánja segíteni a mellékelt grafikai ábra, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a járműiparban - Anglia után - nálunk van a legnagyobb szakadék az egy főre jutó munkateljesítmény és javadalmazás között. Előzetes adatok szerint a 2016. évi állapothoz képest az értékek módosultak, de az arányok "műemlékileg" védettek

– írja a kutató. Ez valójában nem újdonság, hiszen korábban is írtunk róla, hogy a magyarországi külföldi vállalatok európai összevetésben is alulfizetik magyar dolgozóikat. Az is kiderült már korábban, hogy a hazai autóipari top 50 cég nem is fizet olyan jól, főleg ha a szomszéd országokat nézzük, ahol alapvetően ugyanazzal a technológiával, hasonlóan képzett emberekkel termelnek.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. március 15. 08:20
El is érte a magasabb bért és juttatásokat.
brekker
2019. február 11. 03:27
A két éves 20% helyett kellett nekik most azonnal a 18%. Jövőre az Audi ehhez képest fog tervezni, és nem csak ők fogják megszívni, hanem a város és a beszállítóik is.
Volo
2019. február 06. 22:56
Azért nem ennyire nagy horderejű ez az egész dolog. Ilyesmi a németeknél, úgy kétévente rendszeresen előfordul. Ebből az ország romlását levezetni, nem kicsit túlzás.
Csigorin
2019. február 03. 15:21
Nem lehetne vegre hagyni ezt az omarxista baromsagot? Ha Picasso vesz egy ketdollaros ecsetet amivel fest egy milliot ero festmenyt akkor az ecset durvan alul van arazva?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!