Vegyes gazdaságra van szükség

2019. január 15. 14:20

Elizabeth Warren a generikus gyógyszerek gyártását venné el a magánszektortól, ami egyáltalán nem buta ötlet.

2019. január 15. 14:20
null
Paul Krugman

„Nincs rá okunk azt gondolni, hogy a magánszektor jobban teljesít az oktatás és az egészségügy terén. A magánbiztosítók nem nyújtanak olyan szolgáltatást, amit nem nyújthatna, talán még olcsóbban is, a nemzeti egészségbiztosítás. A magánkórházak nem nyilvánvalóan jobbak vagy hatékonyabbak, mint az államiak. A profitorientált oktatás pedig valódi katasztrófa sújtotta övezet.

Így tehát el tudnánk képzelni egy gazdaságot, ahol az oktatás, az egészségügy és a szociális segítség államivá válna, az emberek többsége pedig ezzel legalább olyan jól járna, mint a mostani helyzettel.

De vannak más területek is, amelyeket állami tulajdonba vehetünk. A közszolgáltatásokat már szigorúan szabályozzuk és néhány esetben már állami tulajdonban is vannak. A magánbiztosítók az egészségügyben százezreket foglalkoztatnak, kétes társadalmi célokkal. És biztos, hogy sok más területet még nem is említettem.

Nagyjában és egészében a kiskereskedelem és a feldolgozóipar olyan területeknek tűnnek, amelyek nem alkalmasak arra, hogy az állami tulajdonlás modelljével jól működjenek. De még itt is van néhány kivétel. Elizabeth Warren például a generikus gyógyszerek gyártását venné el a magánszektortól, ami egyáltalán nem buta ötlet.

Mindezek alapján, ahogy mondtam, el tudok képzelni egy jól működő gazdaságot, ahol nagyjából egyharmados az állami tulajdon aránya.”

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2019. március 07. 17:55
Ha majd azt is megpendíti a The New York Times egy cikkben, hogy a FED-et sem ártana állami kézbe venni, akkor tör majd ki a haddelhadd.
brekker
2019. január 17. 18:46
A legfőbb monopóliumot, a FED-et nem bírja meglátni, ezért mindig máshol találja meg a bűnöst, és végül mindig téved.
KannibálTatárÚr
2019. január 17. 18:45
A cukrászda maradhat magántulajdonban. Minden mást államosítani! Ennek azért van egy nagyon fontos előfeltétele: az államot hozzáértők, ne pedig politikusok irányítsák. Ha a mai ellenzék irányítaná az állami vállalatokat, hónapok alatt tönkremenne az egész gazdaság.
zolizolizoltan
2019. január 17. 18:42
Mit értesz "szabadversenyes" kapitalizmus alatt? Ha a neoklasszikus gazdaságtan híve vagy, akkor bizony ez már meghaladott elmélet. Túl sok inaktív vagyon halmozódott fel a világgazdaságban és ezt aktiválni kellene, ha el akarja kerülni a világ a válságot. Ez nem szocialisztikus elmélet, hanem a kapitalizmus életre keltése a neoliberálisok rombolása után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!