A Lendvai Ildikóval készült korábbi nagyinterjúnk itt érhető el.
Újra kell gondolni a kapitalizmust?
Társadalompolitikai szempontból is nyilvánvaló, hogy az eddigi modellek minimum újabb korrekcióra szorulnak. Arra utalok, amit már Piketty is megírt, hogy
az utóbbi 40-50 évben az addig mérsékelt társadalmi egyenlőtlenségek elkezdtek nőni.
Korábban volt egy jóléti állami korszak, amikor sikerült csökkenteni őket, de ez a tendencia megfordult.
Azok a politikai fejlemények, amelyek engem aggasztanak, épp ennek köszönhetők. Nagyon jelentős társadalmi csoportok úgy érzik, hogy befagyott felettük a jég, hogy áthatolhatatlanok a különbségek. Ezért, ha van jövője a szociáldemokráciának – amiben bízok – akkor nem csak gyakorlati politikai, hanem elméleti kihívások elé is került. A kihívás lényege a könyv címe, A kapitalizmus újratervezése.
Nem lehet, hogy 2010 után a globális felső tízezertől a hazai munkavállalóknak jövedelmeket átcsoportosító magyar munkaalapú társadalom modellje épp ezt tette?
Nem látom a munkaalapú társadalom sikerét abban a vonatkozásban, amiről itt beszélünk: nem csökkentek a társadalmi különbségek, sőt a hivatalos KSH adatok szerint az utóbbi években a felső és az alsó tíz százalék közötti különbségek nőttek. Akármennyire is szidjuk – olykor joggal – az előző kormányokat, mindegyik valamelyest, ha picit is, de tizedszázalékokkal tudták csökkenteni e különbséget, de ezek most növekedni kezdtek.
Nem inkább az Európában is rekordgyorsaságú bérnövekedéssel kellene mérni a kormányzás sikerét?
Látjuk, hogy a bérnövekedés átlaga jó.
De a statisztikák szerint a munkavállalók 70 százaléka a kimutatott átlagjövedelem alatt keres. Az átlagjövedelem örvendetes emelkedése – ezt el is kell ismerni – a felső tíz-harminc százaléknál jelent meg igazán. Nem gondolom, hogy a kormány szánt szándékkal akarja növelni a társadalmi különbségeket, de a modellje egyelőre ezt tette.
Ne feledjük, a KSH említett, korábbi elemzése azt is mondja, hogy pár év alatt 1,3 millió ember került ki a mélyszegénységből. Ez a társadalmi mobilitás, a felemelkedés lényege.
Ez fontos dolog és méltányolom is. Pontosabban talán nem a mélyszegénységből jutottak ki, hanem az alapszegénységen belül egy fokkal, kétségkívül feljebb léptek a megélhetési létrán. Ez fontos, de nem változtatott azon, hogy kitörési lehetőségeik még reménytelenebbé váltak. Csökkent az esélyük arra, hogy a következő generáció feljebb kerüljön.
Paradox a helyzet. A közmunka bére valamivel magasabb, mint a lecsökkentett szociális segély és örülünk, hogy e bér nagyobb. De társadalmilag a világban és nálunk is azért kell újratervezni a kapitalizmust, mert a továbblépés esélyei – akár az iskoláztatás vagy a munkaerő-mobilitás segítségével – romlanak.
Nem tekintem sikeresnek a magyar modellt, de örülök a részeredményeinek.
Érdemes építeni erre a modellre és arra, ahogyan a magyar kormány újragondolta a kapitalizmust?
Szerintem nem a kapitalizmust, hanem a társadalompolitikát gondolta újra. Ez az újragondolás nekem nem tetszik, ezzel együtt persze folytatható elemei vannak.
Mindenképpen megőrzendőnek érzem a fegyelmezett költségvetési gazdálkodást
– legalábbis hosszú távon, nyilván nem választási évben tették. A hiánycsökkentés fontos dolog.
Az előző ballib kormányok idején is kisebb mértékben már megjelent a gondolat, hogy az államnak a munkahelyteremtésben nagyobb szerepet kell vállalnia. A közösségi munka, vagy közmunka ennek egyik formája. Nyilván akkor jó forma – tehát nem pusztítanám ki – ha ott is valódi piaci teljesítményt kicsiholva valódi piaci béreket lehet adni, legalább a minimálbért elérve. De hiányolom a kitörési lehetőséget.
Fotó: Bánszegi Rebeka.