Megnyílt Európa első okostelefonnal vezérelhető hotele Budapesten

2018. március 05. 14:00

Megnyílt Európa első, magyar fejlesztésű okostelefonos alkalmazással vezérelhető szállodája a fővárosban, a KViHotel Budapest – jelentették be a fejlesztők és a tulajdonosok a hotel sajtóbejárásán hétfőn Budapesten.

2018. március 05. 14:00
null

Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája és a cég alapítója elmondta: a négycsillagos színvonalú, negyvenszobás, papírmentes szálloda a TMRW (tomorrow) Kft. első alkalmazása, a fejlesztés ötlete négy évvel ezelőtt indult. A foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának, sorban állás nélkül, a telefon belépőkártyaként is működik. Minden funkciót egyetlen alkalmazásba integráltak, ez a TMRW Hotels alkalmazás, amit két év alatt fejlesztettek ki, és a KViHotelben teszteltek először – mondta.

Az MTI-nek elmondta: a szállodaiparban innovációnak számító alkalmazást további magyarországi és európai hoteleknek tervezik licencbe adni, a fejlesztés és a beruházás értékét üzleti titokként kezelik.

Hozzátette: a fejlesztés ötlete abból indult, hogy az okostelefon személyes tárggyá vált. Ha a légiközlekedésben elég egy okostelefon az utazáshoz, akkor a szállodaiparba miért ne lehetne átültetni mindezt. Az alkalmazással a szálloda minden vendégoldali szolgáltatását kezelheti a vendég. A TMRW Hotels alkalmazás Appartments változata airbnb apartmanházakat üzemeltetőknek készült, míg a TMRW Offices irodák számára fejlesztett alkalmazás a napokban mutatkozik be, és a hostelek számára készülő TMRW Hostel is hamarosan elérhető lesz – ismertette.

A szoftver fejlesztése 15 ezer munkaórát vett igénybe. A szálloda és a TMRW alkalmazás Budapest egyik legnagyobb startup vállalkozása lett. A megoldás szabadalmaztatási eljárását tavaly elindították. Az alkalmazást más szállodáknak, hoteleknek licensz-szerződéssel tervezik értékesíteni, a mérettől függően egyedi díjat kalkulálnak ki – ismertette.

Palicz Péter, a KViHotel Budapest igazgatója, a TMRW Kft. kereskedelmi igazgatója azt mondta, hogy a foglalás-ottartózkodás-kijelentkezés alapélménye évtizedek óta nem változott, miközben az utazáshoz kapcsolódó más szolgáltatásokban – repülés, taxi – a digitalizáció sokkal hangsúlyosabban megjelent. A bejelentkezés nincs helyhez kötve, a bejelentkezési ablak 48 órával érkezés előtt megnyílik, amikor kiválasztható az emelet és a szoba. A bejelentkezést követően e-mail üzenetekben folyamatosan tájékoztatják a vendéget.

A vendégnek lehetősége van okostelefonjával a szobája hőmérsékletének beállítására is, hogy érkezéskor a kért hőmérséklet fogadja. A szálloda virtuális recepciósa az ajtónyitástól az étterem ajánlásáig éjjel-nappal mindenben segítséget tud nyújtani. Kijelentkezéskor, a vendég e-számlát kap a fizetésről.

Közölte: cseretelefonok állnak rendelkezésre arra az esetre is, ha a vendégnek lemerülne a készüléke vagy a szobában felejtette volna a telefonját. Az informatikai biztonságra és az azonosításra szintén nagy hangsúlyt fektettek – jelezte. Az alkalmazás az adatvédelmi szabályozásnak megfelel, már az új uniós adatvédelmi rendeletnek (GDPR) megfelelően alakították ki. 

Kérdésre kitért arra is, hogy  a  recepció üzemeltetésének költsége minimalizálható, hiszen a hotelben nincs fizikailag recepciós, a takarítás folyamata optimalizálható és költsége csökkenthető. A cégcsoport célja, hogy ez az alkalmazás legyen Európa hoteljeinek az informatikai alapja. 
A TMRW Hotels alkalmazás fejlesztője és a KViHotel beruházója a KVK cégcsoporthoz tartozik.

(MTI)

(Képünk illusztráció.)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
WANTED
2018. március 09. 00:47
Felemás érzéseim vannak. A korral haladni kell, ez pozitív és jó országimázs, hogy alkalmazkodunk és nem ragadunk le, sőt, ez egy európai viszonylatban is újra törő kezdeményezés. Rengeteg munkaórát beleöltek, és tapasztalatból mondhatom, borzasztó sok munka a szoftveres irányítást a való életre alkalmazni még egy olyan területen is, ahol repülőjegyeket kell összekötni autóbérléssel. A gyakorlat felül tudja írni azt, amit a szerző el akar érni a felületen keresztül. Viszont amellett, hogy szeretem a hazámat és büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és hogy ez nálunk került először megvalósításra a kontinensünkön, azért ott van bennem az a furcsa érzés, hogy a világ fejlődése talán éppenséggel visszafejlődés. Egyre inkább a gépeknek adjuk át a testünket és a szellemünket és így butul el az emberi faj hosszú távon. A recepciós munka nem egy nagy tevékenység, magam is dolgoztam ilyen pozícióban, igazi töltelékszakma, de legalább munkát ad. Ha ez az új és követendő irány, akkor ez sem lesz. Még néhány évtized ée eljutunk oda, hogy egyre többet kell(ene) dolgozni ahhoz, hogy nyugdíjt kapjon az ember 80 évesen, de emberi munkára sem lesz szükség addigra, mert a gépek ingyen és alvásidő nélkül megcsinálnak majd mindent. És mi legyen az emberekkel? Öljék meg magukat?
nyugalom
2018. március 06. 16:52
muszáj mindent ócsárolni? Nem kell igénybe venni!
Akitlosz
2018. március 06. 16:52
"A bejelentkezést követően e-mail üzenetekben folyamatosan tájékoztatják a vendéget." Nem tájékoztatják, hanem zaklatják. Pihenésre így alkalmatlan az a szálloda. "a recepció üzemeltetésének költsége minimalizálható, hiszen a hotelben nincs fizikailag recepciós," Lehetett sejteni, hogy ez a cél. Minél inkább zaklatni a vendégeket úgy, hogy közben ehhez embereket ne is kelljen foglalkoztatniuk.
Akitlosz
2018. március 06. 06:36
Az "okos telefon" inkább átokká vált. A fene se menne olyan szállodába, amelyik nem hajlandó normálisan működni, és csak az ilyen telefonmániásoknak van fenntartva!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!