Perelné a Tiktok Amerikát, áll a bál, Biden is úgy tilt, hogy fenn van
Radikális lépésre szánta el magát az amerikai kongresszus, a TikTok perelne, lesz baj bőven. Mutatjuk.
Az amerikai álom sosem az volt, hogy épp kijöjjünk a fizetésünkből.
„Az elmúlt negyven évben az USA-ban a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek, a középosztály pedig eltűnt. A 2008-as válság globális jelenség volt, de az USA-ban ez egy olyan korszak epizódját is jelentette, amelyben az egyenlőtlenségek folyamatosan növekedtek a hetvenes évek óta. Az amerikai álom sosem az volt, hogy épp kijöjjünk a fizetésünkből – ez a társadalmi mobilitásról szólt és arról, hogy a gyermekeinknek jobb életet biztosíthassunk, mint amilyen körülmények között mi nőttünk fel. Ez az amerikai háztartások egyre nagyobb része számára megvalósíthatatlan. Amikor a következő visszaesés jön, az egyenlőtlenségek épp újabb magaslatokba emelkednek, és ha az amerikai történelem tanulságaira építhetünk, akkor ez jelentős politikai változásokat hoz majd.”