Így lett az Egyesült Államok a világ legnagyobb olajhatalma

2024. február 18. 16:59

Infografikán a legnagyobbak – és a legnagyobb a legnagyobbak között. Az USA adja immár a világ olajtermelésének mintegy 15 százalékát.

2024. február 18. 16:59
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

Az elmúlt évtizedekben a világ legnagyobb olajtermelője versenyben három nevező előzgette egymást: Szaúd-Arábia, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok. A Visual Capitalist infografikáján (az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala adatai alapján) ez a „csata” látható évtizedes lebontásban, a 2022-es termelési arányokat figyelembe véve. Ha a grafika alján szereplő hordók számát megszorozzuk egymillióval, meg is kapjuk az adott állam napi olajtermelését.  

A kilencvenes évek globális olajhatalma egyértelműen Szaúd-Arábia volt, amely akkoriban kezdte igazán csúcsra járatni óriási készletének a kitermelését. A gazdasági alappillérnek számító olajüzlet azóta sem veszített lendületéből: 

az ország GDP-jének nagyjából 42 százalékáért felel, a költségvetési bevételek 87, míg az exportbevételek 90 százalékát biztosítja.  

Aztán jött a nagy vetélytárs. Oroszország a 2000-es években kezdte meg az igazán nagy menetelést, amikor hatalmas fejlesztésekbe kezdett olaj-infrastruktúrájának bővítése érdekében. Ekkoriban sikerült megelőznie Szaúd-Arábiát: az olajának 60 százaléka Európába irányult, míg 20 százalékát Kína vásárolta meg. (Az arányok napjainkra teljesen megváltoztak, de a verseny jelenlegi állapota az elmúlt évtizedek termelési szempontjából ez nem mérvadó.)  

Forrás: Visual Capitalist

Az Egyesült Államok a 2010-es években húzta fel úgy saját termelését, hogy azonnal a trónt követelte vele. A palaolaj kitermelésének leggazdaságosabb, de környezetvédelmi szempontból legellentmondásosabb módja az úgynevezett repesztéses eljárás: 

ezt kihasználva az USA Texastól Észak-Dakotáig milliárd hordószámra termeli ki az olajat, 2018-ban kaparintva meg a világ legnagyobb olajtermelője címet, megelőzve két nagy riválisát.  

Az Egyesült Államok a világ kőolajtermelésének 14,7 százalékát adta 2022-ben, Szaúd-Arábia volt a második gigász 13,1 százalékkal, míg az agyonszankcionált Oroszország 12,7 százalékkal lett bronzérmes. 

Ami a tartalékokat illeti, az USA már nem áll a dobogón. A feltérképezett föld alatti lelőhelyek adatai alapján csupán a nyolcadik (Oroszország mögött). Szaúd-Arábia olajkészlete a második helyre elegendő, a listán ugyanis Venezuela áll az élen. 

 

Kapcsolódó:

Ezt is ajánljuk a témában

 

Fotó: Shutterstock 

 

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.   


 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
snowwolf
2024. február 19. 08:30
Érdekes elemzés, köszönöm. A farok (profit) csóválja a kutyát (politika). Ez az írás a profitról ír (hogy ne írjam másképpen). A politikáról meg lassan csak a tőzsde mond igazat, én igyekszem onnan tájékozódni, és az ilyen kiváló gazdasági elemzésekból, mint ez. Nem mintha sok pénzem lenne, hanem jó tudni, mi történik a világban.
Ugandai Bubu
2024. február 18. 19:41
Hosszú távon tarthatatlan állapot. Ahogy az egész technikai, fosszilis üzemanyagra épülő modern ipari civilizáció fenntarthatatlan. A csőd ebben is mindenképpen eljön, nekünk magyaroknak is. Még a 21. században. A klímaváltozás is majd odabasz, aztánáá jönnek majd a feketék 100 milliónyian. Hu! Századennyi ember kellene. Magyarból is elég volna egy Kecskemétnyi, még sok is.
lajajakab11
2024. február 18. 19:05
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak a félkegyelműek válaszoljanak!!
Nimril
2024. február 18. 18:46
Gréta mit szól ehhez? Bidennel is kéne picit üvöltözni.... Indulhat megint a vitorláshajójával. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!