Új elnök a Magyar Fintech Szövetség élén

2023. március 09. 14:27

A TrendFM-en hallható Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető vendége Ács Zoltán, a MAFISZ elnöke volt.

2023. március 09. 14:27
null

A hazai fintech ökoszisztéma építése, a bankok és fintechek együttműködésének erősítése – ezek a legaktuálisabb feladatok a hazai fintech szektorban a Magyar Fintech Szövetség új elnöke szerint.

A banki szervezettől érkezik, de nem tartja magát bankárnak a Magyar Fintech Szövetség új elnöke, akinek megbízatása két évre szól. Ács Zoltán gazdasági újságíróként kezdte pályáját, majd sikeres alapítóból a hazai startup színterének egyik meghatározó szereplője lett. Nyolc évig volt a Design Terminal szakmai igazgatója, ahol több mint 200 startup fejlődéséhez járult hozzá. Emellett évek óta foglalkozik nagyvállalati innovációval és kockázati tőkebefektetéssel. Jelenleg az MKB Fintechlab ügyvezetője, valamint az MKB Bank innovációs vezetője.

A Magyar Fintech Szövetség (MAFISZ) 2020-ban alakult, és jelenleg 32 fintech cég a tagja. A szövetség célja, hogy elősegítse a hazai fintech szektorban érdekelt piaci szereplők együttműködésének, érdekképviseletének és érdekérvényesítő képességeinek erősítését.

Ács Zoltán szerint a fintech szektor szereplői közötti kooperáció hiánya nehezíti az ígéretes vállalkozások és startupok felskálázódását. Ebben a kapcsolódásban is ösztönző lehet, hogy banki és startup háttérrel is rendelkező elnököt választott magának a Magyar Fintech Szövetség. Ács Zoltán a saját és a szervezete küldetésének tekinti a fintech ökoszisztéma építését. Hogy mit tart a szektor erősségeinek, és hogyan képzeli el a MAFISZ, valamint a hazai fintech iparág következő éveit, kiderül a Fintech Világa legújabb adásából.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!