Segíthet az építőipar felpörgetésében ez a kormányzati hitelprogram

2023. március 14. 13:08

A Baross Gábor hitelprogram idén sokat segít a vállalkozásoknak (köztük az ingatlanfejlesztőknek is) forráshoz jutni, így a magas kamatkörnyezet ellenére is tudják majd folytatni beruházásaikat, annak ellenére, hogy a januári építőipari adatok egyelőre nem ezt jelzik. Míg decemberben a rendelésállomány csak 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, addig január végén ennek mértéke már közel 20 százalékos volt.

2023. március 14. 13:08
null

Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

Januárban az építőipar teljesítménye kedvezőtlenül alakult: úgy éves, mint havi alapon visszaesett, rendre 3,6, illetve 5 százalékkal. Bár korábban a rendelésállomány tartotta magát, ami alapján a mainál kedvezőbb adatokra számítottunk, azonban a bezuhanásban vélhetően mégis a kereslet mérséklődése tükröződik, amelyet elsősorban az állami megrendelések jelentős elmaradása magyaráz, bár a csökkenés az építőipar minden területét jellemezte. 

A Baross Gábor hitel-, illetve tőkeprogram már eddig is segített, de idén még intenzívebben segít a vállalkozásoknak forráshoz jutni, így a magas kamatkörnyezet ellenére is tudják folytatni beruházásaikat, ám az állami megrendelések elmaradása súlyosan érinti az ágazatot, amelynek ugyanakkor az elmúlt években a magas árak és a nagy volumen nyomán lehetősége volt tartalékolnia a nehezebb időkre. Az építőipar teljesítményének alakulása szempontjából döntő fontosságú az uniós források megérkezése vagy meg nem érkezése, hiszen ezek jelentős része valamilyen építkezést, beruházást finanszíroz.

A mai adat jelentősen átrajzolja az iparág kilátásaira vonatkozó képünket is: míg decemberben a rendelésállomány csak 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, addig január végén ennek mértéke már közel 20 százalékos volt.

Ezen belül is különösen az egyéb építményeknél látszik lemaradás, ahol az állami megrendelések jelentősek, a vállalati megrendeléseknél a mérséklődés ennél kisebb mértékű. Számottevően, több mint negyedével csökkent az új szerződések volumene is, itt az épületek építése esetében is érdemi a visszaesés. Kérdés, hogy a rendelésállomány mérséklődése mennyire tartós vagy mennyire átmeneti. 

1. ábra

Forrás: KSH, 2023.03.14.


A KSH adatai részletesen

– Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,6, a decemberihez képest 5 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene.

– Az építőipari termelés volumene 2023 januárjában a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

– Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal csökkent. 

– A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése pontosan 5 százalékkal kisebb volt a decemberinél.


2. ábra


Forrás: KSH, 2023.03.14.

Adatok 2023 januárjában az előző év azonos hónapjához képest

– Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent, az épületeké 4, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal.

– Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 7,8, az egyéb építmények építésében 0,7, a speciális szaképítésben 1,9 százalékkal kisebb lett a termelés.

– A megkötött új szerződések volumene 28, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 36,2 százalékkal esett vissza a 2022. januárimagas bázishoz képest.

– Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 18,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2, az egyéb építményekre vonatkozóké 29,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
 

(Címlapfotó:123rf.com)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!