A thaiföldi gumifáktól a vaskeresztesi cumisüvegig

2023. március 24. 09:53

A magyar vaskeresztesi üzem gyártósorairól kerül ki a világon kapható összes MAM cumi és cumisüveg.

2023. március 24. 09:53
null

Kiss Katalin, a MAM-Hungária Kft. ügyvezetője volt a vendége a Trend FM Fejlődik a hazai című műsorának március 21-én.

Peter Höhrig osztrák mérnök 1976-ban alapította meg a MAM vállalatot, amely mára a világ vezető műanyagipari babatermékeket, cumikat, cumisüvegeket és babaszájápolással kapcsolatos termékeket gyártó cége lett. A vállalat 1991-ben indította el Vaskeresztesen létesült magyarországi üzemét, amely a kezdeti nyolc alkalmazottat foglalkoztató cégből mára 600 munkavállalóval a térség legnagyobb munkáltatójává vált. A brand nemzetközi marketing- és designközpontja most is osztrák, a gyártást azonban a kizárólag magyar vezetőkből álló vaskereszti üzemben végzik – míg a nyersanyagok egy részéért a thaiföldi gyárak a felelősek. A MAM termékei mind az öt kontinensen beszerezhetőek, a hazai üzem nettó árbevétele 2021-ben 54 milliárd forint volt.

Kiss Katalin 1992 óta vesz részt a MAM-Hungária irányításában. A cégfilozófia egy speciális tudásközpont-struktúra létrehozását is magában foglalta. Mint mondta, ez a vállalat stabilitásának egyik alappillérévé vált, ám esetükben a tudásközpontot nem a szó klasszikus értelmében vett kutatás-fejlesztési dimenzióban kell értelmezni, ők ehelyett a termékbiztonság, a minőségbiztosítás, majd a teljes, globális ellátási lánc felügyeletét illesztették be a hazai gyártási tevékenység mellé. 

Ingázás Thaiföld és Vaskeresztes között

Kiss Katalin mára nemcsak a magyar, hanem a MAM két thaiföldi gyárát is felügyeli. A műsorban elhangzott: Thaiföldön a világ legjobb minőségű latex gumiját tudják előállítani, az egyik üzemet éppen ezért egy ültetvény mellett építették fel, így az csak a termékgyártáshoz nélkülözhetetlen gumi előállításával és kezdeti feldolgozásával foglalkozik, míg a másik gyárban már kész babaszájápolási termékeket, például rágókákat készítenek.

Az ügyvezető a thaiföldi tevékenység kapcsán felelevenítette, hogy az eltérő vállalati és munkakultúra kezdetben más jellegű kihívások elé állították, mint a hazai üzem esetében, de az optimális együttműködés nagyon rövid idő alatt kialakult. Ahogyan fogalmazott: bár más a kultúra, az alapvető értékek teljesen ugyanazok, így a „közös nyelv” adott volt. 

MAM baby boom

A vállalat 2011-ben 50 millió darab terméket gyártott, ezt a számot 2021-re megduplázta. Az elmúlt két évtizedben megháromszorozta a gyártott mennyiséget, 2019-ben pedig volt mit ünnepelni, akkor készült el ugyanis a MAM egymilliárdodik terméke. A mára a világ egyik vezető prémiumbabatermék-gyártójaként számon tartott vállalat magyarországi vezetője szerint a jövőben még inkább nőni fog a kapacitás: folyamatosak az innovatív újítások, a szervezetfejlesztés, a korszerű alapanyagok beszerzése, a környezetvédelmi szempontból kiemelt technológiák alkalmazása és az új üzleti megoldások keresése: vagyis minden adott a piaci lehetőségek bővítéséhez. 

Fotó: mambaby.com

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2023. március 25. 20:57
Asszem a Dolly guminőket is ők gyártják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!