Lemond a német védelmi miniszter

2023. január 14. 05:16

Christine Lambrecht döbbenetesen alkalmatlan volt a posztra, a távozását már tavaly mindenki tényként kezelte.

2023. január 14. 05:16
null
Révész Béla

Egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy a német védelmi miniszter távozása gyakorlatilag eldöntött tény. Scholz kancellár szociáldemokrata párttársa képtelen volt megbirkózni az ukrajnai háború okozta legalapvetőbb kihívásokkal is, nem beszélve arról a védelempolitikai fordulatról, amelyet Zeitenwende néven emleget a világ, és Németország katonai szerepének brutális megerősítését foglalja magában. 

Érik a német védelmi miniszter kirúgása

Több forrás szerint bizonytalanná vált a német védelmi miniszter jövője a Scholz-kabinetben. A kancellár szociáldemokrata párttársa, Christine Lambrecht ugyanis egyik baklövést követi el a másik után, ez pedig valóban nem szerencsés sem a tomboló háborús környezet, sem Németország biztonságpolitikája szempontjából.

Lambrecht munkája kapcsán az elmúlt esztendőben folyamatosan szaporodtak a negatív észrevételek. Ő volt, aki kiigazította Scholzot, amikor az arról beszélt, hogy Németország villámgyorsan eléri a GDP 2 százalékának megfelelő összeget a védelmi képességek fejlesztéséhez szükséges büdzsé terén (de még túl is lépi azt). A miniszter szerint – saját főnökét rendkívül kellemetlen helyzetbe hozva – ez leghamarabb 2025-ben várható, de még akkor sem biztos.

Szintén ő volt az arca az Ukrajna által követelt fegyverszállítások német részről teljesen kaotikus és félrekommunikált folyamatának. A háború elején azzal vált a gúnyolódások céltáblájává, hogy diadalittasan bejelentette: 5000 sisakot küld Ukrajnának. Később összevissza beszélt arról, hogy Németország kifogyott a lehetőségekből, ezért nem tud Dingó harcjárműveket küldeni Kijevnek – két héttel később pedig arról, hogy Berlin 50 Dingót küld Ukrajnának. 

Lambrecht diplomáciai érzéke szintén hagyott némi kívánnivalót maga után. Varsó december elején erős ellenérzésének adott hangot, amiért a tárcavezető – megszegve a titoktartási megállapodást – bejelentette a nyilvánosságnak, hogy rakétavédelmi rendszereket telepít Lengyelországban. 

A legnagyobb botrány mégis akkor pattant ki, amikor kiderült, hogy

Németországnak több fegyverrendszeréhez olyan kevés lőszer áll rendelkezésre, hogy az egy háború esetén csupán néhány órára lenne elegendő.

Lambrecht ekkor soron kívüli összeget kezdett követelni a költségvetésből, hogy befoltozza a lyukakat, ám Lindner pénzügyminiszter epébe mártott tollal írt válaszában tette helyre megzavarodott kollégáját, mondván: nem érti, hogy amikor a költségvetésről tárgyaltak, Lambrecht mire figyelt, és miért utólag akar belenyúlkálni abba. 

Ekkorra már nem csak a koalíciós partnerek, de saját szociáldemokrata párttársai is egyre hangosabban tanácsolták Lambrecht menesztését, A miniszter a felelősséget próbálta elődeire hárítani, így állt elő az a pikáns helyzet, hogy a lőszerhiány miatt többek között Ursula von der Leyent tette felelőssé, aki hat éven át vezette a hadügyet Németországban. 

Erős jelzésértékkel bírt, hogy Olaf Scholz egy idő után már személyesen tárgyalt a védelmi ipar szereplőivel, a területért felelős miniszterét kihagyva a folyamatból. A bizalom annyira elfogyott Lambrechttel szemben, hogy december elején már mindenki kész tényként kezelte januári menesztését.

A hivatalos bejelentés a napokban megtörténik, Scholz pedig remélhetőleg hallgat azokra, akik azt kérik: ezúttal ne csak a kvótaszámokat és azt figyelje, hogy a tárcát saját párttársa vezesse, inkább adjon lehetőséget egy olyan politikusnak, aki ért is a védelmi területhez. Nem úgy, mint Lambrecht, akiről az a hír keringett, hogy igazából belügyminiszter szeretett volna lenni, de ha ló nincs, jó a szamár is alapon végül elvállata a rábízott feladatot.

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szodabár
2023. január 30. 08:49
Karigecit miért hagytad ki, 300 milliárdot tapsolt el nyomtalanul.
nick89
2023. január 30. 08:48
Kaszinóbizniszben meg köz- és EU-s pénzek ellopásában gyakorlattal rendelkező minisztert tudnánk exportálni helyette.
citromosParizer
2023. január 30. 08:48
a német Göncz Kinga :) az addig ok, hogy lemond, de ki jön helyette? és mi a garancia, hogy az nem ilyen kvóta gyökér, semmihez nem értő (német) hazaáruló lesz, mint ahogy ez, meg az elődje, pl I. Széknélküli Ursula volt, a kétes, korrupciós ügyeivel?
szodabár
2023. január 30. 08:47
Bambabéna mikor mond le? Ha sikerül kirobbantani a 3.vháborút?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!