Végre hatástalanítják a 80 éve a Dunában rejtőzködő tengerészeti aknákat

2022. szeptember 10. 16:05

Robbanásveszélyesek azok a hajóroncsok, amelyek akadályozzák a Duna folyami közlekedését Kelet-Szerbiában . A közel 80 éve kiemelésre váró hajóroncsok eltávolítását októberben kezdik Az aszály miatti alacsony vízállás most amúgy is extra kockázatot jelent, hiszen a felszínre került három, még 1944-ben elsüllyesztett hajó. Másfél év munkát követően a Duna újra jól hajózhatóvá válik, ami enyhítheti a energiakrízist is.

2022. szeptember 10. 16:05
null

Várhatóan másfél évig is eltart majd a roncsok kiemelése. Ez után azonban már – végre-valahára – akadálymentessé válik a Duna hajózhatósága a Fekete-tengerig, a folyami közlekedés pedig végre  megoldást jelenthet az energiahordozók beszerzésében-szállításában, de a külkereskedelmi fogalomban is.

A történet lényege, hogy Prahovo kikötőnél a Duna alacsony vízállása miatt felszínre került három, a második világháborúban elsüllyesztett hajó. A Duna alsó szakaszánál, ahol a folyó a legkeskenyebb és a leggyorsabb, a második világháborúban (1944-ben) a német csapatok elsüllyesztették a fekete-tengeri flottájukat, ugyanis nem tudtak átjutni a Vaskapu-szoroson (Đerdap). 
Ebben a bevetésben összesen 218 hajót, járőrcsónakot, sebesülteket szállító hajót süllyesztettek el. A hajómaradványok majdnem 80 éve nehézséget okoznak az országnak, de miután a hajók többsége robbanótölteteket is szállított, amiket hatástalanítani kell, évtizedeken keresztül várták a megfelelő pillanatot és a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy a roncsokat biztonságosan kiemeljék.

Próbálkozások már voltak a hajóroncsok kiemelésére évekkel ezelőtt, akkor a Duna romániai oldalán láttak neki, ám a kísérletezést robbanás követte, ez pedig két búvár életébe került. Akkor  leálltak a munkálatok.

Ezúttal vízalatti felvételeket készítettek a hajókról és a töltetek elhelyezkedéséről, és ennek alapján, azaz óvatosabban látnak majd neki a munkálatoknak. Vannak hajók, amelyek több mint 100 kilogrammos tengerészeti aknát szállítottak, amelyről nem lehet tudni, hogyan viselkedik majd a levegővel való érintkezéskor. Így fokozott óvatosságra készülnek. 

hiszen azok 5 kilométeres hosszúságban akadályozzák a folyami közlekedést.

Az egyik  hajó ráadásul már környezetvédelmi gondokat is okoz, hiszen nagyobb mennyiségű kőolajat kezdett el kibocsájtani. A hajóroncsok kiemelése, illetve a Parhovó-kikötő kapacitásainak bővítése összesen 30 millió euróba kerül (további 2 millió eurót követel a munka felügyelete, azaz közel 12,7 milliárd forintra becsülik most a költségeket ). E kiadások  felét az Európai Beruházási Bank finanszírozza, a másik felét pedig EU-támogatásból kapja az ország a World Wildlife Fund  – (World Wide Fund for Nature) (WWF) alapon keresztül.

A tervek szerint a hajókat részenkénti átvágással, aknamentesítéssel távolítják majd el. A hajó részeit a parton helyezik el, hogy a szerbiai Műemlékvédelmi Intézet levéltári vizsgálatokat végezhessen el rajtuk. A hajóroncsok eltávolítása után ezt a területet háborús emlékterületté nyilvánítják majd.

Az elvárások szerint a hajóroncsok eltávolítása után jelentősen javul a folyami közlekedés. A Vaskapu 2 (Ðerdapa 2) vízi erőműhöz vezető folyami úton a hajózási sáv ugyanis csupán 80 méter, alacsony vízállásnál ezért egy irányú hajózás működhet. Ez az oka annak, hogy sokszor a hajók 4-5 órát is várakoznak, mire tovább haladhatnak.

Megújuló Vaskapu

Ez csupán egy azon projektek közül, amit a Duna mentén (10 kilométeres hosszúságban) kezdtek el, része annaka szélesebb körű Európa Csapat elnevezésű projektnek, amelynek keretében a Vaskapu 1 és a Vaskapu 2 zsilip felújítására és korszerűsítésére kerül sor. Összesen három fontos projektum valósul meg, amelyekre megközelítőleg 100 millió eurót különítettek el és kiemelten fontosak Negotin városa, de az EU, valamint a régió összeköttetése számára is, hiszen a vízi forgalom gazdaságos, de egyben környezetvédelmi és energiaügyi szempontból is indokolt.

Prahovonál, a hajóroncsok kiemelése, és a Prahovo-kikötő bővítése nagy jelentőséggel bír a prahovoi vegyi művek, a smederevoi acélgyár és a bori bányamedence számára. Közben pedig, mint ahogy arra a napokban Emanuele Giaufret, az EU nagykövete rámutatott, egy hajó képes annyi gabonát vagy más alapanyagot elszállítani, amihez 120 teherautó lenne szükséges. 

Tehát egyetlen plusz hajó rakománya 120 teherautóval csökkentené a közúti forgalmat. A projektek megvalósítása után pedig várhatóan 4,5 órával lerövidül a hajóút a folyó szerbiai szakaszán. Alessandro Bragonzinak, az Európai Beruházási Bank regionális irodavezetőjének szavai szerint: csak a Vaskapu 1 zsilip korszerűsítésével 30 százalékkal növelték a folyó ezen szakaszának hajózhatóságát.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Attila a nagy
2022. szeptember 11. 18:55
Németországot miért nem invitálják meg , hogy a költségeket állja? 80 évvel azután, hogy lerombolták Európát, még mindig ő utánnuk kell takarítani.
Gyikó István
2022. szeptember 11. 18:55
Minderről a MagyarHang múltheti számában lehetett részletesebbenolvasni.,én is onnan és seholmáshol nemtaláltamerről semmit.
Gyikó István
2022. szeptember 11. 18:54
Olvastam,hogy az evakuálásban 200 hajó vett részt,20km hosszan a folyón. Az kényszerű önelsüllyesztés annyira evidencia volt,hogy azt azt kivitelező admirális arany kitüntetést kapott érte.
Gyikó István
2022. szeptember 11. 18:54
Olvastam,hogy az evakuálásban 200 hajó vett részt,20km hosszan a folyón. Az kényszerű önelsüllyesztés annyira evidencia volt,hogy azt azt kivitelező admirális arany kitüntetést kapott érte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!