Putyin orosz elítélteket küld a frontvonalra, és még fizet is nekik

2022. július 16. 10:17

Az orosz bűnözőknek állítólag nem csak büntetésük enyhítését, de pénzt is ajánlottak azért, ha harcolnak a háborús fronton.

2022. július 16. 10:17
null

Törlik a bűnügyi nyilvántartását azoknak a raboknak, akik élnek a lehetőséggel, s emellett még 5 millió rubel (77 191 euró) értékű biztosítási csomagot ajánlanak fel számukra, amelyet haláluk esetén a családjuknak fizetnek ki – állítja a Remix.

„Három Szentpétervár melletti orosz börtönből kaptunk olyan információkat, hogy ott egyenruhás emberek jelentek meg, és felajánlották a foglyoknak, hogy menjenek a frontra harcolni” – mondta Olga Romanova emberi jogi aktivista a hírportálnak.

„Egy olyan férfi élettársa lépett kapcsolatba velünk, akit lopásért ítéltek négy év börtönre. Most csatlakozott a csapathoz, és hamarosan Ukrajnába megy. Egyes információk szerint csupán egyetlen büntetőtelepről 40 embert küldtek a frontra” – tette hozzá Romanova, aki az „Oroszország a rácsok mögött” nevű civil jogvédő szervezet igazgatója.

„Eleinte a börtönökben lévő zsoldosok különítménye olyan emberekkel próbált kapcsolatba lépni, akik korábban a hadseregben szolgáltak, de

 – mondta Romanova, kifejtve, hogy a rendszerbe jelentkezők többsége viszonylag alacsony szintű lopásért, testi sértésért és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért elítélt bűnöző.

„Eddig nem tudunk olyan esetről, hogy gyilkosságért elítélt embereket küldtek volna Ukrajnába” – tette hozzá az emberi jogi aktivista.

A foglyok toborzása valószínűleg a Kreml kísérlete arra, hogy a hivatalos halálozási adatok növekedésének veszélye nélkül erősítse meg a frontvonal létszámát - ez úgy lehetséges, hogy az elítélteket, akik meghalnak a csatában, semmilyen statisztikai katonai összesítésben nem fogják nyilvántartani.

Borítókép: MTI/AP/TASZSZ/Szergej Bobilev

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ben Jeremiah
2022. július 24. 08:49
"Az orosz bűnözőknek állítólag nem" A mandiner egy fos lett. "Az orosz bűnözőknek állítólag nem" Szóval ÁLLÍTÓLAG - és ebből cikket írnak, és pénzt kapnak érte. Más ÁLLÍTÓLAG-ról miért nem írnak?
Box Hill
2022. július 24. 08:49
Kaparják a vödör alját? A Pionírok alakulatait mikor vetik be?
abraxas
2022. július 24. 08:44
Bizony. Az amcsik Irak óta csinálják. Már a bíró felajánlja a tárgyalóteremeben, hogy be lehet lépni a seregbe, tengerészgyalogsághoz, stb. Illegális bevándorlóknak meg állampolgárságot ígérnek, ha aláírnak pár évre.
nick89
2022. július 24. 08:44
Bármelyik is csinálja, a politikai osztályunkat én is elengedem. Felét ide, felét oda, igazságosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!