Terápiás jelleggel gyűltek össze az oroszországi oligarchák és vállalati vezetők

2022. június 18. 15:25

Az oroszok idén is megrendezték a Nemzetközi Gazdasági Fórumot, ami érthető okokból minden volt, csak nem nemzetközi. A szankciók miatt nyugati befektetők nem tették tiszteletüket, a hangulat ennek ellenére kifejezetten optimista volt.

2022. június 18. 15:25
null

Háború ide vagy oda, Oroszország idén is megrendezte a hagyományos szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumot.  Az esemény nemzetközi jellegét ebben az esetben annyira nem hangsúlyozták, hiszen a nyugati befektetők a szankciók miatt alapból távol tartják magukat.

A Financial Times beszámolója szerint az esemény központi témái az Ukrajna ellen vívott háború gazdasági következményei és a szankciók voltak. Bár a konferenciát kifejezetten azért hozták létre annak idején, hogy a külföldi befektetőket Oroszországba csábítsák, a gazdasági tiltások miatt ezúttal inkább terápiás jelleggel gyűltek össze az oroszországi (és néhány baráti országból érkezett) oligarchák és vállalati vezetők.

A hangulat egyszerre volt derűs és pesszimista. Konsztantyin Malofejev milliárdos üzletember úgy összegzett: „Az idei a legjobb gazdasági év Oroszország számára a Szovjetunió összeomlása óta.” Akadtak persze kevésbé lelkes, külföldi befektetés nélkül maradt üzletemberek is, az egyikük csendben meg is jegyezte: „minden évben kötöttem valamilyen szerződést az olaszokkal vagy a japánokkal, vagy bárkivel. Most nincs kivel és nincs mit aláírni”. Egy orosz ipari cégvezető lehangolónak minősítette az eseményt. Mint mondta: „Mindenki azt kérdezi a másiktól, hogyan tudja kezelni a szankciókat. Szomorú az egész”. Az esemény súlytalanná válását jól jelzi, hogy a résztvevő államok zömét a gazdaságilag nem éppen kirobbanó formában lévő országok, például Venezuela és Mianmar alkották,

ahhoz pedig már nem is kell kommentárt fűzni, hogy a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság képviselői, valamint az afgán tálibok is szerepeltek a vendéglistán. 

A konferencia előadásai és panelbeszélgetései ennek megfelelően nem is a nagyívű befektetésekről és a külföldi lehetőségekről szóltak, inkább arról, hogyan lehet a szankciók ellenére stabil szinten tartani a gazdaságot. Elvira Nabiullina jegybankelnök például arra szólította fel a vállalkozókat, hogy

felejtsék el az exportorientált szemléletet, és összpontosítsanak a hazai piacra.

A maroknyi nyugati üzletember – akik zömében névtelenségbe burkolóztak, és még azt sem engedték, hogy névtáblát készítsenek nekik – ugyanakkor nem titkolta aggodalmát a szankciók miatt, amelyek szerintük többet ártanak a Nyugatnak, mint Oroszországnak. Egyikük arról panaszkodott, hogy Oroszország differenciált energiaárakat vezetett be a piacon (Kína például 40 százalékos energiakedvezményt kap), ezzel hátrányba hozva a megítélése szerint ellenséges országokat. 

Ugyanezt az oroszok sokkal vidámabban értékelik. Malofejev a szankciók negatív hatása kapcsán úgy nyilatkozott: „a nyugati országok és vállalkozások szenvednek az energiaárak emelkedésétől, míg az oroszok csak nyernek a szankciókkal. Olyan piaci réseket fedeztünk fel, amelyekről régebben álmodni sem mertünk volna. Az egyedüli szégyen az, hogy ezeket nem magunktól, hanem a nyugati szankciók miatt vettük észre.”

Nyitókép: Alekszej Miller, a Gazprom orosz állami gázipari monopólium vezérigazgatója a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon 2022. június 16-án.
MTI/EPA/Anatolij Malcev

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. június 22. 22:38
A szerző megpróbálja lejáratni és jelentéktelennek beállítani az eseményt. "a résztvevő államok Venezuela és Mianmar alkották, a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság képviselői, valamint az afgán tálibok is szerepeltek a vendéglistán." Őket én észre sem vettem. A szerző meg Kínát, Kazahsztánt, Egyiptomot nem vette észre. Melyikünk nem figyelt jobban?
Akitlosz
2022. június 22. 22:37
"Az oroszok idén is megrendezték a Nemzetközi Gazdasági Fórumot, ami érthető okokból minden volt, csak nem nemzetközi." Csak amit én láttam, Oroszország, Kazahsztán, Kína, Egyiptom elnöke szólalt fel. Négereket is láttam, nem tudom, hogy honnan, de nem tűntek orosznak. Szóval, de bizony nemzetközi volt az.
minekkellregisztralni
2022. június 22. 22:36
"Az oroszok idén is megrendezték a Nemzetközi Gazdasági Fórumot, ami érthető okokból minden volt, csak nem nemzetközi. A szankciók miatt nyugati befektetők nem tették tiszteletüket, a hangulat ennek ellenére kifejezetten optimista volt." Irdatlan nagy hazugság! Az, hogy a finnyogó nyugati világ nem tolta oda a képét, az nem jelenti azt, hogy nem volt nemzetközi! Elég volt a hazugságokból, Mandiner! A világ leghatalmasabb embere, Xi Jinping felszólalt, és ott volt sok más keleti vezető is, akik örömest üzletelnek Oroszországgal, mert jól jön az orosz nyersanyag és technológia nekik. Elég volt a Mandiner ostoba kamuriportjaiból!
AKissLaci
2022. június 22. 22:35
Szar libsi propaganda. Kilencven ország képviselői vannak ott. A szlogen sokat mondó: "Új lehetőségek egy új világban." Egyébként mi a fasznak lenne ott a nyugati rablóbanda, és miért örülnének ennek az oroszok? Nem akarnak eladni nekik, nem akarnak venni tőlük, gusztustalan hazugságokkal tömik teli a médiájukat Oroszországról, és mellesleg lenyúlták Oroszország 300 milliárd dollárját, hogy a magánszemélyek vagyonáról már ne is beszéljünk. Ugyanaz a szar, amikor azt prédikálták, hogy az egész világ támogatja az USA és pudlijainak kibaszott szankcióit Oroszország ellen. Ja, persze. Ázsiában 48 ország van. Ott például támogatja kettő (Japán és Dél-Korea). A gazdaságilag nem éppen kirobbanó formában lévő országok sorából meg mintha kihagyták volna Kínát. (Lehet, az már össze is omlott.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!