Energiaár-plafonban gondolkodik Olaszország és Amerika

2022. május 13. 06:44

A gázimportőr országok többsége már rubelszámlát nyitott, és ez nem sérti a Moszkvával szembeni szankciókat Mario Draghi olasz kormányfő szerint, aki a Joe Biden amerikai elnökkel tartott találkozója után nyilatkozott a sajtónak Washingtonban szerdán.

2022. május 13. 06:44
null

Mario Draghi azt hangoztatta, hogy semmilyen hivatalos állásfoglalás nem született azzal kapcsolatban, hogy a rubelben történő fizetés sértené a szankciókat. A helyzet nem fekete-fehér, hanem szürke övezet, jegyezte meg a kormányfő.

Hozzátette, hogy az orosz gáz legnagyobb importőre,

Németország rubelben fizet, és a földgázt vásárló országok többsége már megnyitotta a rubelszámlát.

A kormányfő a Joe Bidennel tartott megbeszélést követően a washingtoni olasz nagykövetségen válaszolt az újságírók kérdéseire.

Mario Draghi elmondta, hogy az amerikai elnökkel folytatott megbeszélésein szó volt az esetleges energiaár-plafon bevezetéséről, bár Washington a kőolajárat kívánja így szabályozni, miközben Olaszország a földgázzal akarja elérni ugyanezt. A közgazdász Draghi úgy vélte, a kőolajfelhasználó országoknak kartellt kellene létrehozniuk, vagy „meggyőzni a kőolaj-exportáló országok szervezetét, hogy termeljen ki többet”.

Draghi elmondta, hogy Joe Biden aggodalmát fejezte ki a növekvő infláció miatt, amely ugyanúgy érződik az Egyesült Államokban, mint Európában. Az olasz kormányfő, aki korábban az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is volt, kizárta, hogy idén gazdasági recesszió lehet, annak ellenére, hogy a gazdasági helyzetet nagyon bizonytalannak értékelte.

Ami az ukrajnai háborút illeti, Mario Draghi kijelentette: a konfliktus bizonyította, hogy Oroszország nem Góliát, „kevésbé legyőzhetetlen, mint amennyire hittük”.

Kifejtette, hogy minden félnek, köztük az Egyesült Államoknak is erőfeszítést kell tennie a tárgyalások megkezdéséhez. „Nem az Egyesült Államoknak és Oroszországnak kell leülnie a tárgyalóasztalhoz, hanem mindenkinek, elsősorban Ukrajnának” – hangsúlyozta Mario Draghi. Mint mondta, a béke nem lehet „felülről diktált (..) nem lehet olyan, amely kedvez az Egyesült Államoknak, Európának, az oroszoknak, de elfogadhatatlan az ukránok számára, mivel az katasztrófához vezetne”. Megjegyezte, hogy olyan béke kell, amelyet ukránok és oroszok is tiszteletben tartanak.

Mario Draghi kijelentette: nem a Nyugatnak, hanem Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek kell megmondania, mit tart győzelemnek.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország tagja maradhat-e a legfejlettebb országokat tömörítő G20 csoportnak, Draghi azt válaszolta: „egyfelől mindannyiunkban megvan a viszolygás, hogy ne üljünk le egy asztalhoz Putyinnal. Másrészt azonban a világ nagy része ott van, és ha felállunk, magára hagyjuk a világ többi részét”.

Draghi hozzátette, hogy Joe Bidennel az ukrajnai kikötők lezárása miatti élelmiszerválságról is egyeztettek. A kikötők megnyitása lehet az első lépés a felek közötti párbeszédben, mondta az olasz kormányfő.

Mario Draghit az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi is fogadja.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. május 14. 22:11
No, milyen karakának vagyunk. De csak voltunk. Mindenszó: Hozzátette(Szíjjártó): az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban hazug állítások jelentek meg Magyarország álláspontjáról, majd aláhúzta, hogy nem vétózzák meg az orosz szankciókat. Ez várhatóan délutánra lesz meg – közölte. Mint ismert, a korábbi hírek még arról szóltak, hogy Magyarország egyedüliként nem támogatta a döntést, ezt cáfolta most Szijjártó Péter. Az Oroszországot érintő gazdasági szankciók egyébként azok ellen irányulnak, akik részt vettek a szakadár régiók elismeréséről szóló döntésben, melyet az EU jogellenesnek tart; ugyancsak büntetik azokat a bankokat, akik orosz katonai és más műveleteket finanszíroznak. Emellett az orosz államnak és kormánynak az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz és szolgáltatásaihoz való hozzáféréseit is megnehezítik; illetve a szakadár régiók és az EU közötti kereskedelmet is blokkolni próbálják. Ezektől a döntésektől azt remélik, hogy az ukrán-orosz viszony egyre feszültebbé válását okozó felelősök megérzik tetteik gazdasági következményeit. A szankciókról szóló döntés valószínűleg még nem végleges, további lépések is várhatók még, a tárgyalások tovább zajlanak az uniós országok külügyi diplomatái között. Mit kellet itt zizegni akkor, hogy nem, de biztos nem? Kimaradunk, nem mi fizetjük. Hadházi tábla fel! Akkor a gyáraink, az ipar, a lakosság, a benzin, gázolaj nélkül marad. Szép szankció, jó szankció. Tankoltam. Ez a hónap az utolsó, utána kivágom a diófát az udvaron. Lesz még egy hónapom.
vip era
2022. május 13. 22:16
A világ legnagyobb maffia hálózatának két helytartója beszélgetett egymással.
minekkellregisztralni
2022. május 13. 22:15
Minden csak akkor baj, ha mi csináljuk.
Tiszafa
2022. május 13. 20:48
"A közgazdász Draghi úgy vélte, a kőolajfelhasználó országoknak kartellt kellene létrehozniuk, vagy meggyőzni a kőolaj-exportáló országok szervezetét, hogy termeljen ki többet." Igeeen? Az eszébe sem jut a Drága Máriónknak, hogy ha a ZUNIÓ nem szankciózott volna, akkor most nem lenne árrobbanás. Az árrobbanást meg köszönik szépen a kitermelő országok, hiszen így extra bevételhez jutnak. És ha most növelnék a kitermelést, akkor olyan hülyék lennének mint az Unió, hogy saját magukkal baltáznának ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!