Lavrov: akkor mi most bekopogunk Kínába

2022. május 27. 22:25

A korlátozások nem egyoldalúak, a jövőben Oroszország is megszünteti függőségét a nyugati importáruktól – mondta az orosz külügyminiszter. Az új irány: Kína.

2022. május 27. 22:25
null

Moszkva mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy csökkentse Oroszország biztonsága, gazdasága és szociális szférája szempontjából kritikus fontosságú szektorok függőségét a nyugati beszerzésektől – mondta Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter egy rendezvényen úgy fogalmazott: a nyugati országok ruszofóbiája ellenére kész a kapcsolatok helyreállítására tett javaslatokat meghallgatni, ám az esetleges együttműködés már az orosz feltételek szerint fog megvalósulni, ha megvalósul egyáltalán. Lavrov azt is kijelentette: a Kínával való kapcsolatok erősítésére koncentrálnak, és a jövőben csak „megbízható államokra” fognak támaszkodni, amelyek nem úgy táncolnak, ahogyan mások fütyülnek. 

A kínai-orosz gazdasági kapcsolatok erősödése törvényszerű volt a háború kirobbanása óta. A kínai export az idén 11,3 százalékkal nőtt Oroszország felé, míg fordított irányba a mutató 38 százalékos ugrást mutatott. Ennek zömét éppen a nyugati szankciók sújtotta energiahordozók teszik ki. Ahogyan várható volt, a háború okozta gazdasági válságban Kína az, aki a szankciókat kihasználva minden eszközt megragad, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legnagyobb gazdasági növekedést produkálja, e mellett pedig egyre jobban kiterjessze befolyását az ázsiai piacon. 

A Guardian szemléje szerint Lavrov elmondta: a nyugati országok Oroszország kárára próbálják megváltoztatni a nemzetközi kapcsolatokat, így Oroszország ugyanezt teszi a szankcionáló államok kárára, vagyis az orosz-kínai kapcsolatok gyors fejlődése várható. Külön kiemelte az Oroszország szankcionálása szempontjából rendkívül érzékeny informatikai és kommunikációs területet. Mint mondta, Kína olyan technológiákkal rendelkezik, amelyek semmivel sem maradnak le a nyugati mögött, ebben a szegmensben tehát különösen nagy és mindkét fél számára előnyös megállapodásokat fognak kötni legmegbízhatóbb partnerükkel. 

Fotók: MTI/EPA/AFP pool/Kirill Kudrjavcev

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2022. június 02. 18:27
ezt csak a hülye nem látta előre...
Robert69
2022. május 30. 15:46
Ezt akarta Amerika és Európa? Megkapták! Az új világban Európa sehol, Amerika harmadik helyen. Ügyes volt Bidék!
youngboy
2022. május 30. 10:21
Hallod Ursula és egész tehetségtelen, pökhendi brüsszeli bagázs, ezt kapja az EU, mert hagyta magát belerángatni ebbe az oroszellenes amerikai háborúba. Dosztojevszkij, Csajkovszkij, Szolzsenyicin európai és a miénk. Az a "kultúra" és hatalom, amely a véletlenül megfulladt drogos bűnöző George Floyd-ot nemzeti hőssé avatja, amely a YouTube, Facebook, Twitter, stb. cenzúrahivatalait működteti, amely a katonaipari komplexuma határtalan éhségét kielégítendő lángba borítja a világ különböző részeit, s ahol olyan bődületes csalással lehet valaki elnök, mint ezt a szenilis Bödön Joe, nem Európa szövetségese, hanem tönkretevője. Oroszország Európa, az USA nem. "Ukrajna" meg -- most még -- amerikai gyarmat.
wadcutter
2022. május 30. 10:21
Lám, milyen előrelátó volt Orbán, mégiscsak nagy szükség lesz arra a Belgrád-Budapest vasútvonalra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!