A járvány ürügyén folytat gazdasági hadgyakorlatot Kína: mire készülnek?

2022. május 04. 18:57

Gazdasági háborúba kezdett Kína, és erről szinte senki sem tud?

2022. május 04. 18:57
null

Kína talán már most is olyan gazdasági háborút folytat, amelyről sok amerikai és európai még nem is tud, véli Brandon Smith, az alt-market.us portál alapítója.

Lehet, hogy ez egy teszt az USA-ba és Európába irányuló export megszakításához vagy pedig egy fokozatos leállítás, amelynek célja, hogy végül állandóvá váljon.

De a kereskedelem megakasztása a Tajvan elleni kínai invázió előjele is lehet. Tajvan jobban függ és összefonódik a kínai gazdasággal, mint azt sokan gondolnák: Kína a tajvani export legnagyobb piaca, és ez az export Tajvan GDP-jének 10 százalékát teszi ki. Tajvanról több százezer munkavállaló és üzletember utazik rendszeresen Kínába dolgozni, ami szintén egy olyan gazdasági tényező, ami most feszültséget okoz. 

Továbbá Tajvanon több vállalat is Kínában folytatja a gyártását, és ezek mindegyike bezárásra kerülhet a sanghaji zárlatok miatt.

„Ha én Kína helyében azt tervezném, hogy a közeljövőben megszállom Tajvant, megfontolnám, hogy a járványt használjam ürügyként, hogy először a tajvani gazdaságot károsítsam, és megzavarjam az ország exportmodelljét”, írja a szerző.

A kommunisták a lakosságot olyan jószágnak tekintik, amelyet szükség esetén fel lehet áldozni, és Kína tökéletesen hajlandó rövid távú szenvedést okozni a népének, ha ez hosszú távú nyereséget jelent a párt számára. 

„Ezen túlmenően, ha titokban gazdasági háborút akarnék folytatni a nyugattal, mi lenne jobb módja, mint a világ teherhajóinak 20 százalékát lekötni, és megzavarni az ellátási láncokat a világjárvány elleni védekezés nevében?” – teszi fel a kérdést.

Az elemző szerint nem érdemes tehát azt várni, hogy Kína majd jóindulatból ellátja a Nyugatot olyan termékekkel és anyagokkal, amelyekből hiányok keletkeznek. 

Emlékezetes: Kína jelenleg megmagyarázhatatlan módon a szinte megállíthatatlanul terjedő járványvariánsra hivatkozva rendel el drákói szigorral lezárásokat Sanghajban, ahol egyes dolgozók a munkahelyeiken alszanak, mások pedig arra ébrednek, hogy éjjel körbekordonozták a házukat, ráadásul az élelmiszerellátással is vannak problémák. Számos elemzés keresi az értelmét és magyarázatát annak, hogy Kína egy megszelídült, influenzára hasonlító járványra hivatkozva teljes városokat zár le.

(Címlapon középen: edényt ütöget erkélyén egy nő a koronavírus-járvány miatt teljes zárlat alatt élő emberek mindennapossá vált tüntetésén Sanghajban 2022. április 29-én. Sanghajt egészében április elejétől helyezték vesztegzár alá, de egyes lakónegyedekben már több, mint egy hónapja érvényben van a kijárási tilalom. A karanténba zárt lakosok minden este fél nyolctól kezdenek kiabálva és zajt csapva tiltakozni az élelmiszer- és egészségügyi ellátás akadozása miatt. MTI/EPA/Alex Plavevski.)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nekro
2022. május 07. 18:54
Nyugat ezt nem érti. Elképzelhetetlennek tartja hogy a kinaiak nem ugy gondolkodnak mint a nyugati fogyasztok. Úgy gondolják hogy mindenkinek a fogyasztás prioritás. Ezért simán elképzelhető hogy ezt a stratégiát készití elő. Majd meglepődnek, bár a meglepetés még csak abban merűl ki hogy az új autó vásárlásnál nem mondanak határidőt ...
zsellér péter
2022. május 07. 18:53
csakhogy ez a nyugati establishment bukását jelenti majd Nem tudom elképzelni , hogy az átlag nyugati fogyasztó elfogadja ezt Szavakban nagyfiúk, de ha nem tudja a telefonját lecserélni 2 évente depressziós lesz
Kétes
2022. május 07. 18:53
A cikkben logikus válasz van (kínai logika szerint) a leállásokra. Ne feledd azt sem, hogy egy erőforráshiányos világgazdasági környzetben is vagyunk. Erről az oldalról nézve a nyugati orosz ellenes szankciók is értelmezhetőek a maguk értelmetlenségében is. Fogyasztás csökkentés bármi áron a művelt nyugaton. A világgazdasági (fogyasztási) trendek nem fenntarthatóak, még a "fenntartható gazdaság" (kamuja) sem. Az, hogy ehhez miért partner Kína? Hát Tajvan miatt! Ha Tajvan tönkremegy az a kínai egység szempontjából a szárazföldi Kínának jó, mert nem lesz kívánatos a sziget (Tajvan) a Nyugatnak. Én csak az éhező százmilliókat sajnálom a világ többi részén.
Paskai
2022. május 07. 18:53
Kamurizsa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!