A Pfizer vezérigazgatója reméli, hogy minden évben csak egyszer kell majd oltatni

2022. február 22. 14:19

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója szerint tavaszra minden visszatér a normális kerékvágásba és reméli, hogy csak évente kell felvenni a koronavírus elleni oltást.

2022. február 22. 14:19
null
Fekete Kíra

Bourla szerint nem jó ötlet négy-öt havonta felvenni a védőoltást 

Néhány héttel ezelőtt Bourla a francia sajtónak azt nyilatkozta, hogy tavasztól visszatérhetünk a vírushelyzet előtti életünkhöz. 

A Pfizer vezérigazgatója egy izraeli tévéadásban nyilatkozott: reméli, hogy 

a későbbiekben elég lesz évente felvenni az emlékeztető oltást. 

„Azt remélem, hogy lesz olyan vakcinánk, melyet elég lesz évente egyszer beadatni” – jelentette ki egy izraeli híradóban, majd hozzátette, hogy „könnyebb lenne az embereknek megjegyezni”, ha csak évente kellene felvenni az emlékeztető oltást.

Európában is csendesedik a „vírusvihar”

Januári adatok szerint bár a napi megfertőződések száma eddig magas volt a legnagyobb európai országokban, szerencsére a szövődmények okozta halálesetek száma viszonylag alacsony maradt. 

A John Hopkins Egyetem adataiból kiderül, hogy az ötödik járványhullám már elérte a tetőpontját, a napi esetszámok csökkennek, sőt, az omikron variánsot a legtöbben már egyszerű influenzához hasonlítják, így egyre több ország old fel egy csapásra minden korlátozást Európában. Talán tényleg igaza lesz Bourlának és tavasszal visszatérhetünk a vírushelyzet előtti életünkhöz?

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ambaracurjan
2022. február 23. 17:01
Ismeretségi körömben sorra jönnek az infók, a harmadik(pfizer) utáni mellékhatásokról. Korábban panasz nélküliek ugráló vérnyomása, rosszullétek, rossz közérzet, izületi gyulladás(korábban probléma nélkül), ödémás végtagok. Rokonok, szomszédok, egyéb ismerősök. Az (házi)orvosok hümmögnek, szerintük ha kiürül a vakcina(7-8 hónap állítólag) és szerencséjük lesz akkor elmúlik. Jó hír a pfízer-vezérigazgatónak hogy a szóban forgók egységesen úgy nyilatkoztak, köszönik szépen de nem kérnek újabb pfízer-vakcinát. Még évente egyszer sem.
Prominet
2022. február 23. 09:20
Tuti nem veszem fel évente...
Haragosi
2022. február 23. 09:19
Miért nevezik oltásnak azt a szert, aminek beadása után el tudod kapni a betegséget és ami még rosszabb, fertőzheted az embertársaidat? Statisztikák alapján csökkentheti a betegség súlyosságát - ezt orvosságnak hívják.
sersem
2022. február 23. 09:19
Huzd a faszodra a szuridat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!