Márki-Zaynak nem kellenek ellenségek, erre ott vannak a tanácsadói

2021. december 16. 17:54

Alapvető közgazdasági fogalmakkal nincs tisztában a baloldal miniszterelnök-jelöltjének tanácsadója.

2021. december 16. 17:54
null
Rádi Balázs

Nem mindegy, hogy járulék vagy járadék

Mint a Mandiner korábban megírta, a baloldali összefogásnak három politikus kellett hozzá, hogy harmadszorra nagy nehezen eltalálják, mit is szeretnének valójában egy keddi sajtótájékoztatón. Márki-Zay a baloldal programjáról kezdett beszélni, de valahogy nem sikerült eltalálnia, mi szerepel benne, ráadásul kiderült, hogy a szakértői stábjába nem sikerült egy valamirevaló közgazdászt leigazolnia. Simon András, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének tanácsadója jelentette ki, hogy 

 

A tanácsadót Kunhalmi Ágnes javította ki (a harmadik baki fél percen belül), hiszen az ellenzék nem 180, hanem 270 napra hosszabbítaná meg a járadék folyósítását. Tehát amellett, hogy nem sikerült eltalálnia az álláskeresési járadék időtartamát,

A teljesség igénye nélkül felsorolunk párat a már létező járulékokból, szolgáljon a baloldali tanácsadó okulására: társadalombiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, természetbeni egészségbiztosítási járulék, munkaerőpiaci járulék.

Megcsillant a padlássöprők zsenialitása

Ez a baki Márki-Zay stábjából senkinek sem tűnt fel. Habár a rezsicsökkentés- és minimálbér-ellenes felszólásai után nem lepődnénk meg, ha az álláskeresési járulék egy új, tervezett közteher lenne, amelyről most rántotta le a leplet a tanácsadó.

Tulajdonképpen zseniális ötlet, ebben a munkaerőhiányos időszakban, hogy az álláskeresők fizessenek. Így az állam se jár rosszul, ha azt a bizonyos „álláskeresési járulék” időtartamát 90-ről 270 napra emelik. A minimálbér-emelés és a rezsicsökkentés visszavonása mellett ez az új járulék pörgethetne fel igazán egy padlássöprő intézkedéscsomagot. 

A keddi komikus jelenetről és Márki-Zay „szakértői stábjáról” egy közismert közgazdász vicc juthat eszünkbe:

– Hány közgazdász kell egy villanykörte becsavarásához?

– Egy sem. Majd a piac megoldja.

Borítókép: Márki-Zay Péter Youtube csatornája (szerkesztett)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bácskai Bicska
2023. január 10. 09:50
A mai közvéleménykutatási adatok tükrében azt mondanám, hagyjuk, hadd lobogjon a nyelve Hódmezővásárhely fura urának, hisz minden egyes szava aranyat ér a Fidesznek. Képes jövő februárra a baloldali szavazóbázist befelezni, megint beérhet egy kétharmad, és utána Farkasházy hörögve fogja keresni Mimi konyhakését, majd a szárszói dácsájában, a budiajtót magára zárva harakirit követ el. Furcsa, nem hallom a Duma Színházas adócsalók Márki-Zay paródiáit sem, pedig kínálja magát a figura, kész aranybánya, poéngyár ám valahogy mégsem, hanem helyette Bödőcs idétlenkedik, aki sokadszorra bunkózza le a vidéki embereket, lévén egy disznóvágást sem tud normálisan lefesteni, konzekvensen malacnak nevezi a 150 kilós ártányt, hogy csak egy példát hozzak föl abból, mennyire de mennyire nagy bajban vannak a fejekben az agyak itt, kis hazánkban. Ettől függetlenül szurkolok az álkeresztény-ál-exfideszes-álbölcs és álpolitikus MZP-nek, csak így tovább, guruljon kötőfék nélkül a lejtőn.
h040183
2021. december 20. 13:19
Körülbelül olyan lehet az a doktori, mint Téliünnep Gelgő nyelvvizsgája...
annamanna
2021. december 20. 13:18
Csakhogy neki magának is van közgazdasági végzettsége, nemde? Mintha ebből szerzett volna doktorátust.
lofejazagyban
2021. december 20. 13:17
inkább a 444 firkászait nyugtasd, ők nagyon nem nyugodtak. Vagy őket is megvette már aPatás?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!