Az atom megosztja Európát

A „békés atom”

Jóval az euró, Schengen, az Örömóda, és a Maastrichti Szerződés előtt Európának ott volt az atom, „a békés atom” - írta Jean Monnet, a konyakkereskedő, akiből az Európai Unió egyik alapító atyja lett -„Európa egyesítésének lándzsája”. Az Európai Unió, mielőtt bármi más lett volna, egy nukleáris projekt volt. 1957-ben az EU alapító tagjai aláírták a Római Szerződést, hogy megalakítsák az Európai Gazdasági Közösséget, az unió elődjét. Ugyanakkor egy kevésbé ismert szervezethez is adták a nevüket: ez pedig az Euratom, amely a kontinens atomenergiáját felügyelte volna. A közös piac gondolata ködös volt, az atomenergiában rejlő lehetőségek viszont egyértelműek.

Atomenergia helyzete napjainkban

Míg az atomenergia egykor az egység alapköve volt Európa számára, ma a viszály forrása. A közös piacból lett a mai EU, az Euratom pedig a háttérbe szorult. Az EU huszonhét országából csak tizenhárom termel atomenergiát, néhány ország be is tiltaná. Franciaország és Németország, közvetlenül szemben áll egymással. Franciaország áramtermelésének több mint hetven százalékát atomreaktorok állítják elő, Németország ezzel szemben ígéretet tett arra, hogy 2022-ig bezárja összes atomerőművét. Franciaország és atomszövetségesei számára az atomenergia fényes jövő előtt áll. Németország és szövetségesei szemében a technológia egészségtelen, veszélyes és idejétmúlt. Ennek fényében az EU-nak választ kell adnia egy kérdésre, miszerint zöld-e az atomenergia -mivel nagyon kevés szén-dioxidot bocsát ki- vagy sem -mivel a nukleáris balesetek, bár rendkívül ritkák, de veszélyesek. Az, ahogyan az EU kezeli a döntést, sokat elárul. 

A kérdés mögötti politika

Mivel a francia-német motor a nukleáris politikában leállt, valószínűtlen szövetségek jöttek létre. Franciaország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság, többnyire „játékosan pofozkodik” egymással, ugyanis a francia politikusok általában úgy tekintenek a közép- és kelet-európai régióra, mint egy drága függelékre és a francia munkásokat alulmúló munkaerőforrásra. A kelet-európai országok a franciákat viszont protekcionistáknak tekintik, akik Oroszországnak nyaliznak. Mégis, amikor az atomenergiáról van szó, ezek az országok szilárd szövetségesek. Csábító, hogy az EU-t egyszerű tömbökre bontsuk, ám az európai politika valósága kaleidoszkópszerű, és ez alól az atomenergia sem kivétel. A politika minden uniós intézményt áthat. Papíron az Európai Bizottság, amely az atomenergia kezeléséről szóló kezdeti döntést hozza, tele van technokrata válaszokat kínáló köztisztviselőkkel. A gyakorlatban tudják, hogy az atomenergia kérdése politikai kérdés, és azt is tudják, hogy könnyebb lesz az életük, ha gyorsan válaszolnak rá, lehetőleg még azelőtt, hogy egy új német kormány alakulna, amelyben egy hevesen atomellenes zöld párt is helyet kapna. Ezáltal Angela Merkel egy újabb kompromisszummal a neve mellett távozhat hivatalából; az új zöldek hatalomra kerülhetnek, és az előző kormányt hibáztathatják a döntésekért.

Német álláspont

Ebben a vitában Németország valószínűleg a vesztes oldalon áll. A 2011-es fukusimai katasztrófa után, lemondott az atomenergiáról, Angela Merkel szavát adta, hogy alig egy évtizeden belül betiltja annak használatát. Belgiumtól Bulgáriáig számos ország osztotta ezt az álláspontot, elvetve az atomerőművek építésére vonatkozó terveket, sőt ígéretet téve arra, hogy a meglévő erőműveket is megszüntetik. Ezek a hangok azonban megváltoztak. Németországnak nincs meg a szavazati nagysága ahhoz, hogy megakadályozza az atomenergia zöld minősítését. Ausztria és Luxemburg minden bizonnyal csatlakozna ehhez az „unióhoz”, ám más országok valószínűleg nem. Ez azt mutatja, hogy Németország állítólagos egyeduralma, mégsem olyan elsöprő. 

Francia sárm

Ugyanakkor Franciaország egyre nagyobb befolyással bír, így az, hogy Európa újra beleszeret az atomenergiába, csak egy példa a számos, Franciaország által uralt politikai vita közül. Az iparpolitikától kezdve, a külpolitikai retorikáig mindenben „franciául beszél” az EU. Bár Franciaország törekvése, hogy rávegye az uniót a francia nyelv fokozottabb használatára, folytonosan kudarcot vall. Atomenergetikai szempontból viszont Párizs mindenképp a német álláspont ellentettjét képviseli, és úgy látszik, több ország osztozik a franciák véleményén, miszerint az atomenergia „zöld, környezetbarát és a fenntartható jövőt képviseli”. 

Konszenzus „gyár”

Bármilyen témáról is legyen azonban szó, az EU egy alkukészítő gépezet, ahol a konszenzus a megvesztegetés, a zsarolás és a hátbatámadás keverékének útján jön létre. A gázenergiáról ugyanolyan viták folynak, mint az atomenergiáról. Bár a gáz szén-dioxid-kibocsátással jár, támogatói szerint tisztább, mint a szén. Egyes országok atompártiak és gázellenesek, mások éppen fordítva. Egyesek mindkettőt ellenzik, míg mások mindkettőt követelik. Látszólag a témák különállóak, a valóságban azonban a kormányok és a végső jóváhagyással rendelkező miniszterek fejében összekapcsolódnak. Az egymást átfedő érdekeket olyan kompromisszumban játszák ki egymás ellen, amely a legjobb esetben is szinte minden felet egyformán elégedetlenül hagy. Vegyünk egy másik neuralgikus vitát: az EU költégvetési szabályainak reformja. A valószínű kompromisszum az, hogy miközben a napi kiadásokra továbbra is szigorú szabályok vonatkoznak, az országok a zöld átmenet nevében szabadabban költhetnének. Ha azonban a magánszektorban az atomenergiát zöldnek bélyegzik, nehezebb lesz elkerülni a hasonló megjelölést, amikor közpénzekről van szó. A német választók pedig végül a Rajna túlpartjára nézhetnek, és láthatják, hogy francia szomszédaik az általuk veszélyesnek tartott atomenergiára költik a pénzt. 

A zöld energia, piszkos üzleteket kíván?

Az atomenergia politikája arra emlékeztet, hogy az EU-ban az egyes országok sorsa össze van kötve, legyen szó akár energiáról, környezetvédelemről vagy gazdaságról. Ahogy az EU energiapiaca integrálódik, azok az országok, amelyek büszkék arra, hogy csak a legtisztább energiát használják, előnyben lesznek azokkal szemben, amelyek a vitathatóbb forrásokra támaszkodnak. Az EU egyre inkább egy homogén fenevad, és egyre kevesebb lehetőség marad azoknak a tagországoknak, akik másképp akarják csinálni a dolgokat. A kollektív döntéseknek kollektív eredményei vannak. „Atomos jövőnket külön-külön megközelíteni... őrültség lett volna” – írta Monnet. Az EU közösen fogja elérni atomenergetikai jövőjét, akár tetszik ez egyes tagországoknak, akár nem.

(Borítókép: Pixabay)