Magyarország jó úton jár az élelmezésbiztonságban

2021. november 30. 15:59

A világjárvány miatt jelentősen felértékelődött az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-önrendelkezés kérdése, ezekben Magyarország jó úton jár – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón kedden, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

2021. november 30. 15:59
null

A tárcavezető a Fenntarthatóság a Covid utáni világban című szekcióülésén elmondta, hogy a járvány világszerte drámai hatást gyakorol az emberek életére, felerősített néhány trendet hazai és globális szinten egyaránt, például a digitalizációt, az e-kereskedelmet, a helyben termelt élelmiszerek fontosságát, és a rövid ellátási láncok biztosítását.

Kiemelte: az agrártárca és a magyar kormány az elmúlt tíz évben jelentős lépéseket tett a fenntarthatósági célok megvalósítása érdekében. A világjárvány azonban ezeknek a lépéseknek a felgyorsítására ösztönöz mindenkit, a probléma közös, így a megoldásokon is közösen kell dolgozni – fejtette ki.

Kitért arra is, hogy a tárca az élelmezési rendszerek fenntarthatóságát célzó nemzeti menetrend összeállításáról indított párbeszédet a társminisztériumokkal, az élelmezési lánc szereplőit, kutatóintézeteket, egyetemeket, civil szervezeteket is bevonva. Ez alapján kijelenthető: Magyarországon a szakmai és a politikai világ egyaránt elkötelezett a fenntarthatósági célok iránt – mondta. Regionális tanácskozás is volt a fenntartható élelmiszerekről, az októberi V4+4 agrárminiszteri találkozón. A résztvevők szerint koordinált fellépésre van szükség az élelmiszerpazarlás csökkentése, a regionális szintű rövid ellátási láncok ösztönzése, oktatási anyagok kidolgozása, és a jó gyakorlatok regionális cseréje területein – mutatott rá.

A járvány az élelmiszeripart is érzékenyen érintette,

jelentősen átalakultak a fogyasztási-vásárlási szokások.

Népszerűbbé váltak az otthoni, a saját készítésű élelmiszerek. A járvány rámutatott arra is, hogy a biztonságos, stabil élelmiszerellátás kulcsfontosságú – hangsúlyozta a miniszter. Közös felelősségnek és legfőbb feladatnak nevezte azoknak a megoldásoknak a megtalálását, amelyek biztosítják az egyensúlyt a környezet, a klímavédelmi törekvések és a mezőgazdaság versenyképessége között. Ebben még sok a teendő, Magyarországon és az EU-ban is – vélekedett.

Nagy István felidézte: a fenntarthatóság három pillére a gazdaság, a társadalom és a környezet, bármelyik pillér meggyengülése a teljes rendszer bizonytalanságát és gyengülését okozhatja. A fenntarthatóság csak úgy lehet erős és rugalmas, ha mindhárom pillére erős, és rugalmas – húzta alá. A járvány egyik nagy tanulsága az, ha az emberek megértik a tervezett intézkedések értelmét, akkor hajlandóak változtatni mindennapi szokásaikon – mondta, megjegyezve, hogy ehhez konstruktív párbeszédre van szükség.

A Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expó és rendezvénysorozat kiemelt szerepet játszik ebben a folyamatban, a beszélgetésekből, szakmai vitákból új tervek, elképzelések, vagyis egy biztonságosabb jövő születik – összegezte Nagy István.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2021. december 25. 21:58
... höhöhö ... hát nem túl nagy az érdeklődés!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!