Ismerőse szexbotrányába bukott bele, de jár az egymilliárdos végkielégítés

2021. november 07. 15:11

Bejelentette lemondási szándékát hétfőn Jes Staley, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi szolgáltató csoport, a Barclays vezérigazgatója, miután a brit felügyeleti hatóságok kivizsgálták, hogy milyen kapcsolatok fűzték a szexuális bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberhez.

2021. november 07. 15:11
null

A Barclays hétfőn csak annyit közölt, hogy a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) és a Bank of England pénteken ismertette a céggel a vizsgálat előzetes eredményét.

A bank közleménye nem részletezte, hogy a vizsgálati jelentés mit tartalmaz, de közölte: a felügyeleti hatóságok megállapításai nyomán, és tekintettel arra is, hogy Staley e megállapításokat hivatalos fórumokon vitatni kívánja, az igazgatótanács és Staley közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a vezérigazgató távozik a Barclays-csoport éléről.

A Barclays közleménye hangsúlyozza: a vizsgálat nem állapította meg, hogy Jes Staley az Epstein terhére rótt bűncselekmények bármelyikéről tudott volna, vagy e bűncselekményeknek tanúja lett volna.

Staley 2015 óta állt a Barclays élén. Lemondása nyomán egyévi javadalmazásának megfelelő összeget, 2,4 millió fontot (több mint egymilliárd forintot) vehet fel végkielégítésként.

Jeffrey Epstein korábban a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt.

Epsteint 2019 nyarán ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de annak az évnek az augusztusában holtan találták börtöncellájában. A néhai nagybefektető a halottkémi vizsgálat megállapítása szerint öngyilkosságot követett el.

Staley a Barclays vezérigazgatói tisztségének átvétele előtt a JP Morgan amerikai bankcsoport igazgatótanácsának tagja volt, és már korábban elismerte, hogy Epsteinnel évekig kapcsolatot tartott még azután is, hogy az egykori mágnást 2008-ban először elítélték.

Az Epstein-botrányba belekeveredett András yorki herceg, a brit uralkodó fia is, akiről már évekkel ezelőtt szintén kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel.

Epstein szexuális üzelmeinek egyik korábbi áldozata, a floridai illetőségű Virginia Giuffre akkori nevén Virginia Roberts jogi keresetet is indított, azzal a váddal, hogy Epstein 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel.

Virginia Roberts 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2021. december 27. 12:15
Remélhetőleg, az még számodra is belátható, hogy Staley kaliberű/kvalitású/végzettségű/tehetségű emberből, csak abban az országban több tízezer(!) szaladgál, összehasonlíthatatlanul szerényebb javadalmazás mellett, a zéróhoz közelítő reménnyel, hogy valaha belebújhat Staley makkos cipőjébe.
Rasdi
2021. december 27. 12:14
A sajtó a kapcsolatot kiszínezheti, és az esetleges rendszeres sajtóbeli téma káros lehet a cégre. Ezért felkérhették a lemondásra, és mintegy kártalanításként kaphatta a "végkielégítést".
Rasdi
2021. december 27. 12:13
Ez adott országok jogrendszerétől és a megbízási szerződéstől függ.
Rasdi
2021. december 27. 12:13
És a felkészültség, tudás, a munkával előállított érték kutya? Akkor ne tanulj, mert csak az izzadásnak van értéke:))) (Ettől függetlenül a piac értékítélete valóban sérti az emberek igazságérzetét.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!