Ragadós és sikeres a magyar példa, már Nyugaton is rezsit csökkentenek az országok

2021. október 18. 10:16

A jelenlegi piaci környezet is bizonyítja, hogy a kormány rezsicsökkentésről szóló döntése megalapozott volt, hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén.

2021. október 18. 10:16
null

Magyarország lett a rezsibajnok

Steiner Attila felhívta a figyelmet, hogy Európa hosszú ideje nem tapasztalt, magas energiaárakkal szembesül, a földgáz ára négyszáz százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest, az áram ára pedig csaknem megkétszereződött. Mint mondta, ilyen helyzetben védi meg a magyar lakosságot a rezsicsökkentés.

Kiemelte, hogy az intézkedésnek köszönhetően az európai uniós fővárosok között

Budapesten a legalacsonyabb a gáz és a villany lakossági ára.

A magyar példa ragadós, egyre több nyugat-európai tagállam dönt úgy, hogy szabályozott áram- és gázárakat vezet be, fogalmazott az államtitkár.

Lakossági napelemes pályázattal a fenntartható rezsicsökkentésért

Steiner Attila jelezte azt is, hogy a napokban bejelentik egy lakossági napelemes pályázat részleteit, a több mint 200 milliárd forintos program Magyarország eddigi legnagyobb klímavédelmi pályázati programja, közölte.

Az államtitkár ismertette: a rezsicsökkentés eredményeképpen havonta 32 ezer forint marad minden magyar családnál.

Az energiaárak emelkedése már körülbelül fél éve tart, de Brüsszelben nem sok konkrét megoldási javaslat született, mondta.

Az Európai Bizottság javaslatairól szólva egyebek mellett közölte: Magyarország ellenzi az ipari fogyasztók kvótakereskedelmi rendszerének kiterjesztését újabb szektorokra, például a közúti közlekedésre és a lakosságra.

A lakosság esetében ez azt jelentené, hogy az otthoni gáztüzelésű fűtés szén-dioxid-kibocsátása miatt plusz díjat kellene fizetni, ami számítások szerint havonta 4-12 ezer forinttal is megemelhetné a családok költségeit, fejtette ki.

Az államtitkár szerint a megfelelő út nem a kvótakereskedelmi rendszer kiterjesztése, hanem ösztönző programok bevezetése a lakosságnak, illetve a közúti közlekedésben, hogy részt tudjanak venni a zöld átmenetben.

Steiner Attila úgy fogalmazott: a zöld átállás nem jelenthet elviselhetetlen terheket a lakosságnak, és meg kell őrizni az energiaellátás biztonságát is, ennek érdekében dolgozta ki a kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet. Felidézte, hogy a terv nyolc intézkedést tartalmaz, amelyeknek közvetlen hatása van a klímavédelemre.

A rezsicsökkentés mellett a zöld átállásban is sikeresek leszünk

Az államtitkár a fontos célok között említette, hogy 2030-ra Magyarországon az áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátás mentes legyen. Mint mondta, ehhez a paksi atomerőmű hosszú távú működése és megújuló energiaforrásokból történő áramtermelés felfutása szükséges.

A hazai földrajzi adottságok a napenergiában a legjobbak, ezért a naperőművek kapacitását jelentősen növelnék, összesen 6000 megawattnyi naperőművi kapacitást szeretnének elérni, jelezte. Hozzátette, hogy az elmúlt másfél évben jelentős előrelépés történt ezen a területen.

Az államtitkár különösen fontosnak nevezte a dekarbonizált villamos energia felhasználását minél több területen, például a közlekedésben. Emlékeztetett arra, hogy az elektromos járművek elterjesztése kormányzati prioritás. Példaként említette az elektromos autók vásárlásának támogatását, valamint a Zöld busz programot, amelynek keretében 1100 autóbuszt cserélnek le elektromos buszra a következő években.

Steiner Attila kitért arra is, hogy a koronavírus-válság hatásait ellensúlyozó, az európai gazdaságot újraindító uniós terv fontos része az energetikai komponens.

A villamosenergia-hálózatok rugalmasságának megerősítésére 103 milliárd forintos uniós támogatást fordítanak, valamint az energetikai komponensből finanszírozzák a lakossági napelemes rendszer támogatását is; a 158 milliárd forintos uniós támogatáshoz több mint 42 milliárd forintot tesznek hazai költségvetési forrásból, jelezte az államtitkár. A tervek szerint a támogatásból 35 ezer, az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartás részesülhet, közölte.

(MTI, MTI/Vasvári Tamás)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2022. január 15. 21:15
Rezsibajnok, rezsiszilárd, rezsilajos. És nektek Gyurcsány kell? Gondoljátok meg jól, proletárok!
T. Péter
2021. október 22. 01:01
Így van. És tegyük hozzá a többit is: amikor emelkedett az ár, akkor több évre elnyújtva, nekünk lassabban emelkedett, tehát évekig kevesebbet fizettünk. Viszont fordítva is: amikor csökkent, akkor több évre elnyújtva, nekünk lassabban csökkent, tehát évekig többet fizettünk. Továbbá volt egy olyan kitétel, hogy fix mennyiségre szerződünk, ha nem kell annyi, akkor is ki kell fizetni. Tehát, összességében, nem volt az nagyon előnyös szerződés. A mostaniról meg egyelőre fogalmunk sincsen, amíg valami napvilágra nem kerül belőle.
helvetia
2021. október 20. 10:35
Csak nem mindegy, hogy miből vesz el és hova ad! Na, ez a dolgok lényege!
MZperXXL
2021. október 19. 20:03
Aki támogatja a magasabb energiaárat meg hasonlókat abba sohasem gondolt bele, hogy ugyan milyen módon menti meg a nagyobb népsanyargatás a klímát, miért lenne kisebb a felmelegedés attól, hogy drágább lesz a gáz (hiszen ennek következtében még több sz@rt tüzelnének el az emberek és még nagyobb füst, CO stb. képződne).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!