A Wikipédia egykori alapítója szerint a portál cenzúrázza a jobboldali tartalmakat és balos propagandát terjeszt

2021. október 22. 21:49

A Wikipédia egykori társalapítója, Larry Sanger az Epoch Tv-nek adott interjújában elmondta, hogy az oldal a korábbi semlegességtől eltávolodva mára átcsúszott a baloldali propaganda felé.

2021. október 22. 21:49
null

Larry Sanger és Jimmy Wales 2001-ben közösen hozták létre a Wikipédiát, majd Sanger a következő évben kilépett a projektből. Az idén 20 éves online enciklopédia Sanger elmondása szerint

az első öt évében semlegesnek számított, majd fokozatosan a baloldal felé tolódott és a balos narratívákat követi. 

Politikai összeesküvés elméletek, letiltott források

A Wikipédiának mintegy 125 000 aktív önkéntes szerkesztője van, akik a tömegesen létrehozott cikkeken dolgoznak, és több mint 1000 adminisztrátor, akik olyan intézkedéseket hozhatnak, mint a fiókok letiltása vagy bizonyos oldalak szerkesztésének korlátozása. 

Sanger az EpochTV-nek elmondta, hogy

különösen az elmúlt öt évben figyelhető meg, hogy a jobboldali személyek, gyakran találják szembe magukat olyan cikkekkel a Wikipédián, amelyek durván félremagyarázzák eredményeiket,

gyakran egyszerűen kihagyva a munkásságuk fontos részeit, és félremagyarázzák az indítékaikat. 

Őket a Wikipédia gyakran összeesküvés elméletek terjesztőiként hivatkozza, vagy éppen szélsőjobboldalinak nevezi.
Sanger azt is kiemelte, hogy a Wikipédia átállt a baloldali média követésére és megtiltotta szerkesztőinek, hogy a Fox News politikai tudósításait, a New York Postot és a Daily Mailt forrásként használják. Szerinte a Wikipédiánál ma tilos a konzervatív hírportálokra hivatkozni.

Márciusban Sanger bejelentette, hogy

olyan technikai szabványok kifejlesztésén dolgozik, amelyek megfosztják az óriáscégeket a közösségi média feletti hatalomtól és a felhasználóknak nagyobb ellenőrzést biztosítanak az általuk előállított és látott tartalmak felett.

Jelenleg pedig egy decentralizált hálózat létrehozásával foglalkozik, amely az összes enciklopédikus tartalmat egyetlen hálózatban összesítené.

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2021. november 05. 10:37
"Jelenleg pedig egy decentralizált hálózat létrehozásával foglalkozik, amely az összes enciklopédikus tartalmat egyetlen hálózatban összesítené." Ez érdekes mert a "decentralizált", éppen az ellenkezőjét jelenti: nem egyetlen hálózatba "centralizált"! Ha egy elkülönített, jól izolált, új hálózatba centralizálja, az nem decentralizált, de azt valóban elérheti, ha tárgyilagos és elfogulatlan, hogy a nagy hálózati diktatúra ideológiai terrorja és agressziója kívül marad. Hogy meddig, az a kérdés...
zrx8
2021. október 26. 13:17
Na azért legyünk tárgyilagosak, senki nem tiltja, hogy beleírd a katolikusok, protestánsok, stb.. bekezdéseket az adott szócikkbe.
az ember
2021. október 26. 13:16
hát ebben semmi újdonság nincs. Amikor egy magyar települést bemutató wikipédia szócikk fele a zsidók az illető településen történetével foglalkozik, akkor mindenki tudja, hogy kazárok, galiciánerek szerkesztik. Meg még sokminden másból is kiderül.
catalina9
2021. október 26. 11:08
Biden - akit a zsidók ültettek a trónra, Soros, Bloomberg, Zuckerberg, Sulzberger, Zucker, Podholzer, és a teljesen zsidó kézben lévő Hollywood - nem nemzetbiztonsági kockázat, hanem világbiztonság veszély.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!