A Profession szerint toborzáscunami söpör végig a magyar gazdaságon

2021. október 21. 10:08

Jelentős toborzási hullám volt a hazai munkaerőpiacon a harmadik negyedévben, a Profession.hu 86 százalékos hirdetésszám-növekedést mért saját adatbázisában az előző év azonos időszakához képest.

2021. október 21. 10:08
null

Az állásportál keddi közleménye szerint a legdinamikusabb növekedést Zala megyében mérték, amelyet Vas és Veszprém követett. Az ezeken a területeken aktivált álláshirdetéseknél 252, 141, illetve 108 százalékos emelkedés figyelhető meg a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Nem sokkal marad el az első háromtól Heves, Baranya, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megye sem, ahol szintén kimagasló, 96 százalék fölötti az emelkedés.

Csökkenést az ország egyetlen megyéjében sem tapasztaltak, a kevesebb hirdetést feladó Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye is 40-50 százalékkal meghaladta az előző évi eredményeket.

A Profession.hu ismertette:

Borsod megyében már az év felénél látványosan megindult a bankszektor,

ami szeptember végére tovább emelkedett, hasonlóan a vendéglátáshoz. Szak-, betanított és segédmunkásokat keresve csaknem másfélszer annyi hirdetést adtak fel, mint egy évvel korábban.

Komárom-Esztergomban az oktatás, az IT programozás és fejlesztés, valamint a marketing-média-PR a három vezető terület, amelyek a legnagyobb részben hozzájárultak a megye 80 százalékos hirdetésszám-növekedéséhez.

Veszprém megyében az IT programozás, fejlesztés és a kommunikációs területek (marketing, média és PR) mellett megjelent a HR és munkaügy, valamint a bank, biztosítás, bróker szerepel a tavalyi évhez képest legaktívabban toborzó kategóriák között.

Győr-Moson-Sopron térségében ugyanakkor a feladott hirdetések a vendéglátás és a fizikai munka kategóriában szaporodtak meg a leginkább, míg az alapvetően felsőfokú végzettséget igénylő, irodai pozíciókra való toborzás kevésbé bizonyult élénknek.

A hirdetéseket vizsgálva országos szinten a vendéglátás, hotel, idegenforgalom emelkedett a legintenzívebben a tavalyi azonos időszakhoz képest, amelyet az üzleti támogató központok, a HR és munkaügy, a marketing, média és PR, valamint az adminisztráció, asszisztens és irodai állások követnek. Az összes szakmai kategóriában emelkedés mérhető az állásportál adatbázisában.

A közlemény idézi Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját, aki rámutatott: újra fellendült a munkahelykeresés is, a meghirdetett állásokra érkezett pályázatok száma a 2019-es adatokhoz képest országos átlagban 3,3 százalékkal nőtt. Az idei harmadik negyedévi állapot 29 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakában mért eredménytől, azonban akkor a jelentkezési számok extrém módon tetőztek az aktuálisan elérhető, nyitott pozíciókhoz képest.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!