Vállalati tanácsadók zöldítenék be a viszkit: így válhatnak zölddé a szeszfőzdék

2021. szeptember 06. 13:32

Egy új tanulmány szerint a szeszfőző üzemeknek megújuló energiaforrásokat kellene használniuk, melyeket valamilyen hő- vagy elektromos áram tárolására alkalmas technológiával kellene kombinálniuk.

2021. szeptember 06. 13:32
null

Az alkoholgyártás jelentősen csökkenti karbonlábnyomot

Skóciában a viszki előállítása az egyik legnagyobb energiaigényű eljárás az élelmiszer- és italgyártó ágazatban – hétszer több energiát igényel, mint mondjuk a gin gyártása. Az iparág már tett sikeres lépéseket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. A hatékonyságot az is mutatja, hogy 2018-ra az iparág energiafelhasználásának 20 százaléka nem fosszilis tüzelőanyagokból származott, pedig tíz évvel korábban, azaz 2008-ban ez az arány még 3 százalék alatt volt.

Nem elég az energiát megtermelni, tárolni is tudni kellene

Egy tanulmány szerint, melyet a Heriot-Watt Egyetemen készítettek, a szeszfőzdék úgy tudják eredményesen tovább csökkenteni a karbonlábnyomukat, és csak úgy érhetik el a nettó nulla kibocsátást, ha a megújuló energiaforrások felhasználása mellett megoldják az energia tárolásának problémáját is. A kutatást egyébként, a brit kormány Greener Distilleries programja finanszírozta, ami jól jelzi, hogy a kormányzat ösztönző, sőt, irányító szerepet tölthet be a nagy társadalmi kihívások megoldásában.

Dr. Wolf-Gerrit Fruh, az egyetem Smart Systems csoportjának tagja a TechXplore oldalnak elmondta,

hogy a kutatók olyan rendszert dolgoztak ki, amely segíthet a különböző méretű desztillálóüzemeknek kiválasztani, a számukra leghatékonyabb megoldásokat.

A cél, hogy az üzemek a legnagyobb hatásfokkal tudják hasznosítani a rendelkezésre álló megújuló energiát. 

Fruh szerint az üzemek szél- és napenergiát, sőt néhol földhőszivattyút is használnak, ami egyértelmű előrelépés. Természetesen mindenhol az egyedi adottságokat kell figyelembe venni a megújuló energia kiválasztásakor, így például a szigeteken vagy tengerparton fekvő lepárlók könnyedén hozzáférhetnek a hullám- vagy árapály-energiához is. Felhívja azonban a figyelmet, hogy a szeszfőzdéknek közel állandó és megbízható hőenergia-forrásra van szükségük, a megújuló energia viszont általában időszakosan áll rendelkezésre. 

Bővíteni kell a tárolási kapacitást

Amikor a feltételek adottak, akkor a desztillálóüzem akár meg is tudja termelni a maga számára szükséges megújuló energiát, a felesleget pedig exportálhatja a villamos hálózatba, majd szükség esetén újra importálhatja onnan. De a tárolási kapacitás már nehezebb kérdés. A tárolási lehetőségek bővítéséhez Dr. Fruh modellezte egy közepes méretű, körülbelül évente egymillió palack whisky előállítására alkalmas lepárlóüzem tipikus energiafogyasztását. 

Fotovoltaikus napelem panelek adatait vizsgálta szélenergiával kibővítve és anélkül. Szintén vizsgálta egy elektromos akkumulátor és egy Sunamp nagy energiasűrűségű hőtároló adatait. A Sunamp cég egyébként a kutatásban partnerként vett részt, és hőakkumulátora fázisváltó anyagokat használ az energia tárolására és igény szerint annak hő formájában történő felszabadítására. 

Ahogy Dr. Fruh elmondta,

a legtöbb esetben azt tapasztalták, hogy a legjobb kombináció az volt, amely egynél több erőforrást foglalt magába, tehát mikor szélturbinákat és napelemeket, akkumulátorokkal és hőtárolóval kombináltak.

Ez azt üzeni vállalati szinten is, hogy a zöld átálláshoz és a vállalatok energiabiztonságának garantálásához számos energiatermelési mód együttes alkalmazására lehet szükség.

Egyedi igényekre szabva működtethető

Jamie Hillis, a hőakkumulátor-technológia mögött álló Sunamp kereskedelmi és ipari projektmenedzsere elmondta, hogy a cég hőtároló termékei rugalmasságot biztosítanak, hogy a felhasználóknak lehetősége legyen többféle, alacsony szén-dioxid-kibocsátású megoldás közül választani. Szándékaik szerint így a megújuló energiaforrások optimalizálásával megnyitják az utat a nettó nulla kibocsátású, karbonsemleges desztillálóüzemek előtt. A csapat tárgyalásokat folytat a lepárlóüzemekkel egy demonstrációs rendszer telepítéséről, amin szemléltethetnék, hogyan működnek a megújuló energiaforrások, az akkumulátorok és a hőakkumulátorok egy üzemen belül, a mindennapi használat során. 

Fontos lenne, hogy minél több vállalkozásnak álljon rendelkezésére tanácsadók és felkészült üzleti partnerek sora, akik közvetlen hatékonyságjavulást tudnak elérni a hazai kis- és középvállalkozásoknál. 

(kép: Pixabay)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Láncfűrészes Attasé
2021. október 09. 19:57
Lehet ezt a zöldek elleni uszításnak beállítani, de igenis van helye a zöldenergiának, főleg ott, ahol másodlagos energiaforrásként tárolható valameddig (ami jelen esetben a hő), lévén, hogy a megújuló erőforrás nem vagy nem igazán, az áram meg szintén nem tárolható egyelőre egyszerre olcsón és nagyipari méretekben. Persze ettől még a gáz, de főleg az atomenergia elengedhetetlen és az is marad még évtizedekig.
lvjtn
2021. szeptember 22. 10:50
a szeszfőzésnél jóval komolyabb energiazabáló dolgok vannak áruszállítás, turizmus stb. a legnagyobb zöldfasiszta hülyegyerek ha csak 1-2 évvel tovább használnák a telefonjaik, laptopjaik stb. és a belföldi nyaralást választanák, sokkal többet tennének az energiafogyasztás mérsékléséért a zöldekkel a legnagyobb gond a mérhetetlen önbizalmukkal társuló mérhetetlen kreténségük pl. ahogy mondod, atomellenesség, aztán meg szénerőmű kell németorzságban miattuk...
Gregorius
2021. szeptember 22. 10:49
A whisky ugyanolyan lesz, mint volt, a tárolás módja ( pl. tölgyfahordó) nem változik....Különben kitörne a "forradalom".
Akitlosz
2021. szeptember 22. 10:49
Zöld viszki? Azt ki fogja meginni nyitott szemmel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!