A németek Kelet-Európa megkerülésével lehetnek a kontinens orosz gázbárói

Aki szoros figyelemmel követte az idei labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, annak bizonyára ismerősen cseng Patrik Schick neve. A csehek ifjú támadója nemcsak, hogy Cristiano Ronaldoval holtversenyben a torna gólkirálya lett, de a skótok ellen szinte a félpályáról a kapuba ívelt lövésével a legszebb gólért járó elismerést is elnyerte. S hogy mégis mi köze van mindennek az orosz gázhoz?

Sőt, akik igazán szemfülesen követik az európai futballt, azoknak már korábban is feltűnhetett a Gazprom térnyerése: a szentpétervári stadiont nemes egyszerűsséggel Gazprom Arénának hívják, ráadásul a helyi Zenyit Szankt-Petyerburg csapatot is ők szponzorálják, melynek köszönhetően ez a leggazdagabb orosz labdarúgó klub. De egy nagyot ugorva a térképen Európa közepén is találhatunk példát arra, hogy a földgázóriás a foci terén terjeszkedik: a Bajnokok Ligája mérkőzésein is gyakran találkozhatunk Gazprom hirdetésekkel, valamint az orosz cég még 2006-ban beszállt a német FC Schalke 04 finanszírozásába is.

A pétervári és a német csapatot nemcsak a szponzoráció szintjén köti össze az orosz gáz, hanem a szó szoros értelmében is. A két város ugyanis lényegében az Oroszországot Németországgal összekapcsoló Északi Áramlat tengeri gázvezeték két végpontján található. S habár

A schröderi energiapolitika egyenesen vezetett az oroszok karjaiba

Ha a kezdetektől akarjuk megérteni, hogy hogyan jutott el Németország oda, hogy a 2020-as évekre ő válljon majd az orosz gáz legnagyobb európai elosztópontjává, több mint két évtizeddel kell visszatekernünk az idő kerekét, egészen 1998-ig. Az akkor megválasztott német kancellár, Gerhard Schröder ugyanis olyan energiapolitikát hirdetett, mely a mai napig nagyban befolyásolja Németországot, és közvetve pedig egész Európát is.

A kor­mány egy éven belül meg kíván egyezni az energiatermelő vál­lalatokkal a nukleáris energia termelésének fokozatos meg­szüntetéséről” – írta akkori számában a Világgazdaság az újdonsult német kancellár energiapolitikáját ismertetve. Emellett Schröder a széntüzelésű erőművek fokozatos kivezetését is bejelentette. Mindez – révén akkoriban a zöld energiatermelési módok még gyerekcipőben jártak – egyet jelentett azzal, hogy Németország a kieső energiát földgázból fogja fedezni, erre pedig a földrajzi adottságok miatt Oroszország volt a legjobb opció.

A később Északi Áramlattá átnevezett gázvezeték első ötlete még 1997-ben merült fel, akkor még Északi Transzgáz néven. A tervezés eleinte döcögve haladt, aztán számos szövevényes cégösszeolvadás és -szétválás után végül 2001-re készültek el az első konkrét tervek. Ezt 2002-ben a Gazprom vezetősége jóvá is hagyta, azonban a tényleges kivitelezés még sokáig váratott magára, révén az összes olyan országban ki kellett lobbizni a megfelelő engedélyeket, amelyeknek a tengeri területein a gázvezeték áthaladt.

Ezidő alatt persze Németországban is komoly politikai változások zajlottak le. Az időközben mindinkább Putyin-baráttá váló Schröder helyett a németek 2005-ben Angela Merkelt választották kancellárul. Persze azért a bukása előtt mindössze 11 nappal – biztos ami biztos alapon – Schröder aláírt Putyinnal egy szerződést a gázvezeték engedélyezéséről, így Merkel ha akarta volna se nagyon tudta volna megállítani a terjeszkedést.

Az ezt követő időszakban sorra hullottak ki a szekrényekből az Északi Áramlattal kapcsolatos, leginkább Schröderhez köthető korrupciógyanús ügyek, a projekt ekkor azonban már sínen volt, és szemmel láthatón sem Merkel, sem más nyugat-európai vezetők nem kívánták azt letéríteni a megkezdett útról. Így történt, hogy 2011-ben széles mosollyal az arcán, közösen nyitotta meg a gázcsapokat a német kancellár, valamint a francia, a holland és az orosz miniszterelnök.

És az igazi történet még csak itt kezdődött: a Nord Stream AG már 2011 végén bejelentette, hogy vizsgálják a német-orosz vezeték bővítésének lehetőségét – ez kapta később az Északi Áramlat 2 nevet, ami végképp kiverte a biztosítékot Kelet-Európában.

Hiába a kemény kelet-európai kritikák, a németek lesznek Európa gázbárói

A kelet-európai országok – ezalatt most elsősorban Ukrajnát, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát, valamint a balti államokat értjük – már a sima Északi Áramlat ellen is hevesen tiltakoztak. Ennek egyik oka az, hogy a már meglévő orosz gázvezetékek ezen országokon futnak keresztül (például a Testvériség Ukrajnán, a JAMAL Lengyelországon), és a helyi gazdaságok komoly pénzeket szakítanak azon, hogy tranzitdíjat szednek a rajtuk átáramló orosz gáz után. Ez az amerikai Vox adatai szerint Ukrajna esetében még ma is mintegy 2-3 milliárd dolláros bevételt jelent éves szinten. Emellett a tiltakozások hátterében geopolitikai érvek is meghúzódnak: amíg ugyanis Nyugat-Európa gázellátása a fent felsorolt kelet-európai országoktól függ, addig a nyugatiak abban is sokkal inkább érdekeltek, hogy ezek az országok ne kerüljenek orosz befolyás alá. Ha azonban a gáz nagyrésze már közvetlenül áramlik majd a németeken keresztül nyugatra, akkor Kelet-Európa oroszoknak való kitettsége is jelentősen megnövekedhet.

– olvasható a Magyar Hírlap 2006. december 18-i számában, és a fenti gazdasági és geopolitikai érvek fényében már-már érthető a szokatlanul durva kritika. De szintén nyilvánosan felszólalt már a gázvezeték ellen Petro Porosenko egykori ukrán elnök és Mateusz Morawieczki jelenlegi lengyel kormányfő. Sőt, nemcsak Kelet-Európát sikerült felhergelnie a német-orosz párosnak: többször is éles kritikát fogalmazott meg ennek kapcsán Donald Trump korábbi amerikai elnök, de Boris Johnson brit kormányfő is.

Az aggályok ellenére 2015-ben megszületett a megállapodás az Északi Áramlat kibővítéséről, majd 2018-ban el is indult az építkezés. A dolgok azonban nem maradtak sokáig a hétköznapi mederben: az USA németországi nagykövete 2019 első hónapjaiban szankciókkal fenyegette meg az építkezésben résztvevő cégeket. Ennek hatására aztán a csővezeték lefektetésével megbízott Allseas felfüggesztette a kivitelezést 2019 végén. Egy év múlva azonban Oroszország, immár orosz hajókkal, folytatni kezdte az építkezést, és

Amerikát is sikerült meggyőzni

2021 nyarának végére egyre inkább úgy tűnik, minden sötét felhő eltűnik az Északi Áramlat 2 fölül. Angela Merkelnek ugyanis sikerült egyeszségre jutnia a gázvezeték kapcsán Joe Biden amerikai elnökkel.

Emellett a német kormány azért fog lobbizni az oroszoknál, hogy 10 évvel hosszabbítsák meg Ukrajnával a 2024-ben lejáró gáztranzit-szerződésüket. Eközben pedig a németek komoly pénzekkel igyekeznek majd megtámogatni Ukrajna zöld energiákra való áttérését, ezzel próbálva függetleníteni az országot az orosz gázvezetékektől. A lengyelek kiengesztelése végett Berlin abba is beleegyezett, hogy komoly támogatásokat juttatnak majd a Három Tenger Kezdeményezésnek, mely célja a Balti-, a Fekete- és az Adriai-tenger partjai mentén fekvő országok fejlesztése.

A megállapodással persze nem mindenki volt elégedett.

Andrzej Duda lengyen államfő szerint a megállapodás egész Európában csökkenti a biztonságot. Ukrajnában pedig számos neves közéleti személyiség egyenesen Joe Bidenhez címzett nyílt levelet, amelyben a német-amerikai alkut élesen kritizálják. „A két ország által az Északi Áramlat-2-ről kiadott nyilatkozatban foglaltak az orosz állami költségvetésbe juttatnak több pénzt, amelyet az Egyesült Államok elleni cselekményekre és az Ukrajna elleni katonai agresszió finanszírozására fordíthatnak. Ezt a pénzt önkényuralmi rendszerek támogatására és az ukrán nép mellett a fehéroroszok, a grúzok és Oroszország többi szomszédja ellen fordítják annak megakadályozására, hogy maguk dönthessenek a saját sorsukról” – fogalmaztak. Ugyanakkor hiába tiltakoznak még most is hevesen, a kelet-európai államok már nem igazán fognak tudni beleszólni a történet további alakulásába: a lehetőséget a változásra inkább a német szövetségi választások jelentik.

A német zöldpárti jelölt, Annalena Baerbock már többször is élesen kritizálta az Északi Áramlat 2-t. Legutóbb pedig ő is felszólalt Merkel és Biden megállapodása ellen a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva, mert az szerinte nem jelent megállapodást, főleg nem Ukrajna biztonsága szempontjából.

Baerbock korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy ha megválasztják le fogja állítani a projektet. Armin Laschet, a CDU kancellárjelöltje viszont már óvatosabban fogalmazott: szerinte „fel lehet függeszteni az Északi Áramlatot, ha Oroszország visszaél vele”. Az persze, hogy ki nyeri majd az őszi választásokat, még nyitott kérdés, így ha augusztusban valóban meg is indul a gáz az Északi Áramlat 2-n, a távolabbi jövőt nehéz volna még előrejelezni.

Mindenesetre, ha feltételezzük, hogy hosszútávon is működni fognak az Északi Áramlat vezetékek, akkor igencsak megdöbbentő sarokszámokkal találjuk szemben magunkat: egy év alatt az Északi Áramlat 1 és 2 vezetékein összesen 110 milliárd köbméter földgázt lehet majd átpumpálni. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben teljes kapacitáson üzemelnek majd a vezetékek, akkor az Európai Unióba áramló gáz 60-80 százaléka ezen az útvonalon érkezik majd, ami aztán a német elosztópontokon keresztül juthat el a kontinens többi részére. Ezt figyelembe véve pedig nagyon is jogosak az ukránok és a lengyelek aggodalmai, mivel az Északi Áramlat vezetékei a Török Áramlat és a Kék Áramlat csőrendszerével kiegészülve éppen megfelelnek Európa kiszolgolására kapacitás terén – azaz

(Címlap: Az Északi Áramlat 2 vezetékének lefektetése német vizeken. Fotó: Gazprom.)