Légitaxi: fejlődnek a városi közlekedés új formái

2021. augusztus 03. 20:06

A városi közlekedése legújabb generációja az eVTOL (elektromos függőleges fel- és leszálló repülőgép) légitaxik, amelyek forradalmi eszközként jelennek majd meg a metróállomások területén, és már most rengeteg startup cég hirdeti jövőbeli légitaxi terveit. Óriási a verseny a vállalatok között, hogy ki fogja elsőként piacra dobni az új eVTOL-t.

2021. augusztus 03. 20:06
null

Eddig úgy tűnik Németország élen jár a fejlesztésben, mivel a német Volocopter repülőgépgyártó vállalat a közelmúltban jelentette be, hogy megkapta az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségétől (EASA) a gyártó szervezet jóváhagyását (POA). Emellett pedig a Volocopter volt az első eVTOL vállalat, amely 2019-ben megkapta a tervező szervezetek jóváhagyását (DOA) is. A POA és a DOA birtokában, valamint a DG Flugzeugbau német vitorlázórepülőgépgyártó felvásárlásával, a Volocopter néhány éven belül megvalósíthatja az új eVTOL kereskedelmi forgalomba való bevezetését. 

A népesség és a metropoliszok növekedésével az eVTOL-okat használó városi légi közlekedési szolgáltatások megoldást jelenthetnek a zsúfolt autópályák csökkentésére. Emellett ez a közlekedési mód sokkal gyorsabb és tisztább megoldást jelent, mint a hagyományos földi járművek. 

A Volocopter EASA tanúsítványai a globális piacokon is elismertek, ezáltal tovább tud terjeszkedni és a jövőben szolgáltatásokat indíthat Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is. Ráadásul nem is kell már sokat várni az üzembe helyezésre. A Volocopter első utasszállító repülésére 2023 második felében kerülhet sor Szingapúrban.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kriszta67
2021. augusztus 26. 13:41
Vajon amikor majd már szinte mindent robotizáltak és önműködővé tettek, a tömegeket meg munkanélkülivé, ki fogja megvásárolni a kacatjaikat?
bunko_jobbos
2021. augusztus 26. 13:41
Egyből a hetvenes évekbeli tudományoskodó cikkek jutottak eszembe, ahol felrajzolták a jövő repülő taxijait. :-) Úgy látszik, ez már egy ilyen dolog, mindig akad, aki leírja, és mindig akad, aki elhiszi. Ebben semmilyen találmány nincs, ez csak egy másik csomagolása a helikopternek/repülőnek. Ez a designerek és a marketingesek területe, nem a mérnököké. :-))))
Megtalálta
2021. augusztus 26. 13:40
Bullshit
Annalili
2021. augusztus 26. 13:40
Repkedjenek csak, így nekem több helyem lesz az utakon. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!