Görögországban demonstrálók tiltakoztak, amikor a kormány kitiltotta az oltatlanokat egyes közterekről

2021. augusztus 20. 16:20

Július közepén Emmanuel Macron francia elnök felháborította az oltásellenes európaiakat, amikor kötelezővé tette az oltást minden egészségügyi dolgozó számára és olyan szabályozást vezetett be, amely komoly bírsággal sújtja a köztereket használó, védettséggel nem rendelkező állampolgárokat. Akkor többen hangsúlyozták, hogy talán a világ legszigorúbb COVID szabályait vezette be annak érdekében, hogy növelje a francia lakosság átoltottságát. Miközben más kormányok is fontolgatták, hogy követik a francia példát, ezrek vonultak utcára Athénban, hogy tiltakozzanak a görög oltási program ellen.

2021. augusztus 20. 16:20
null

Az oltatlanoknak le kell mondani a szórakozásról

A görög kormány ugyanis szintén úgy döntött, hogy kitiltja az oltatlanokat bizonyos közterekről. Az augusztus során biztosan érvényben maradó törvény értelmében az oltatlanok nem látogathatják a bárokat, éttermeket, színházakat és más szórakozóhelyeket. A demonstrálók a 18 éven aluliak oltásával sem értenek egyet.

A Reuters értesülései szerint a görög fővárosban körülbelül 5 ezer fős tömeg tiltakozott az oltások és a tiltások ellen. A zászlókkal és fakeresztekkel demonstráló tömeg Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök lemondását is követelte. A tüntetők közvetlenül a görög parlament előtt tiltakoztak. A helyszínt a görög rendőrség biztosította.

Eddig ez volt Görögországban a legnagyobb tüntetés az oltási akciók ellen. 

(forrás: zububrothers.com)

A többség Görögországban is oltakozik

A Pulse Skai TV közvéleménykutatása szerint a legtöbb görög egyébként oltáspárti, és vállalja, hogy beoltatja magát, amennyiben elegendő vakcina áll rendelkezésre. A többség azt is támogatja, hogy valamilyen formában kötelező legyen az oltás bizonyos munkakörökben és társadalmi csoportokban. Görögországban 41 százalékos az átoltottság. Ennek ellenére Athén mellett több ezren tüntettek Szalonikiben is, amely a második legnagyobb görög város. Ezek a demonstrációk nagyon hasonlóak voltak, mint a francia megmozdulások. 

Egy oltásellenes kardiológus véleménye

Faidon Vovolis kardiológus úgy véli, mindenkinek joga van saját döntést hozni az oltással kapcsolatban, akkor is, ha az nem egyezik a kormány véleményével.

Vovolis a demonstrációt szervező „Free Again” mozgalom vezetője, és orvosként is megkérdőjelezi az arcmaszkok használatával, illetve az oltóanyagokkal kapcsolatos tudományos kutatásokat. Mint elmondta, tiltakozásuk oka a görög kormány túlságosan szigorú és kirekesztő szabályozása, melyet nem hagyhattak szó nélkül. 
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. augusztus 27. 02:46
Nem t'om, hogy mi lehetett a kitervelők célja. A pénzkeresés szerintem benne van. Meg az is érdekes, hogy a gyerekek észre sem veszik a fertőzést, az idősek meg belehalnak. Van olyan természetes vírus, ami ilyent hatást okoz?
Kofidisz Fapadopulosz visszatért
2021. augusztus 26. 04:07
"Lehet, hogy erre is ment ki a járvány bevezetése." Ez több mint valószínű, mivel szinte biztosan egy biológiai fegyverről van szó. Szerintem az elsődleges cél Trump eltávolítása volt ez összejött, hosszú távon pedig minden az új világrend létrehozásának van alárendelve.
VeJoLa
2021. augusztus 26. 04:00
Le a vakcina-apartheiddal! - Az oltási lehetőség biztosítása mellett mindenki szabadon dönthesse el, hogy a vírus vagy a vakcina kockázatát vállalja inkább!
Akitlosz
2021. augusztus 26. 03:57
Lehet, hogy erre is ment ki a járvány bevezetése. 20 éve ledöntötték a tornyokat, hogy legyen mire fogni az erősebb társadalom ellenőrzést, a jogok korlátozását. Ma hasonló van a járványra fogva. Ha jó és szükséges az az oltás, akkor miért nem az állam rendeli el? Felelősséget nem vállal az oltásért sem a gyártó, sem az állam. Azaz minden ember saját felelőssége. De aki nem engedelmeskedik állami nyomásra önként az állami akaratnak, ő másodrendű állampolgárrá válik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!